+ Film

Schwarzenegger az Instagramon közzétett egy fotót a Terminátor 5-ről

Schwarzenegger

A Twitteren pedig arról üzent viccesen a halálosztó a kollégáknak, milyen volt a forgatás.

Az Instagramon a filmforgatáson készült fotó közzétételével fedte fel Arnold Schwarzenegger a Terminátor 5. részének címét: Terminator Genisys, a produkciós cég közlése szerint a mozit 2015. július elsején mutatják be az Egyesült Államokban.

Twitter-üzenetében Schwarzenegger köszönetet mondott a szereplőknek és a film készítőinek „a fantasztikus forgatásért”.

Erőpróbát jelentett, mókás és hasznos volt.

– írta.

A Paramount stúdió és a Skydance Productions új filmjében a főbb szerepeket Emilia Clarke, Jason Clarke játsszák.

A filmet Alan Taylor rendezte, a forgatókönyvet Laeta Kalogridis és Patrick Lussie írták.

A gyilkos cyborgról szóló első Terminátor-film Arnold Schwarzeneggerrel a főszerepben 1984-ben debütált a filmvásznon. A sorozat első három produkciója összesen több mint egymilliárd dolláros jegybevételt hozott. A negyedik epizód, a Terminátor – Megváltás már Schwarzenegger nélkül készült 2009-ben, mivel akkor a színész éppen Kalifornia kormányzója volt.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top