+ Tudomány

Az átlátszó egér forradalmasíthatja az orvostudományt

Az átlátszó egér forradalmasíthatja az orvostudományt

A rágcsáló ugyan halott, és leginkább egy egér alakú zselatincsomóra hasonlít.

A rágcsáló ugyan halott, és leginkább egy egér alakú zselatincsomóra hasonlít.

Átlátszó egeret hoztak létre amerikai tudósok, amelynek tanulmányozása segítséget jelenthet az emberi szervezet gyógyításában. A kutatók remélik, hogy az átlátszó szövetekkel és szervekkel rendelkező egér vizsgálatával hozzájárulnak az emberi betegségek és vírusok elleni harchoz – olvasható a The Independent brit napilap honlapján.

Az átlátszó egér halott, de egy különleges eljárással átlátszóvá tett testének vizsgálata számos betegség, így az autizmus vagy akár a rák megértésében is fontos szerepet játszhat.

Az egereket gyakran használják fel az orvosi kutatásokban, mert a biológiai felépítésük sok tekintetben nagyon hasonló az emberéhez.

Vivian Gradinaru, a Kaliforniai Technológiai Intézet kutatója, a Cell című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány egyik szerzője szerint az átlátszó egér vizsgálatával jobban megérthetjük az agy és a test közötti interakció folyamatát, vagyis pontosabb képet alkothatunk az idegrendszerről. Emellett a kutatás segíthet különböző szövetekben rejtőző vírusok megértésében, és hozzájárulhat pontosabb diagnózisok felállításához az orvoslásban.

Az eljárás során, amellyel az egér testét átlátszóvá tették, először eltávolították az egér bőrét, majd különböző kémiai anyagokat fecskendeztek a véredényekbe, az agyba, illetve a gerincvelőbe. A kémiai anyagok egy része eltávolította a fényt blokkoló zsírt a szövetekből.

Az eredmény leginkább egy egér alakú zselatincsomóra hasonlít, amelyben a szerveket az összekötő szövetek és a befecskendezett gél tartja a helyén. Az egész eljárás két hetet vett igénybe.

A könnyen alkalmazható és költséghatékony szövettisztító eljárás lehetővé teszi a nagyobb szövetminták sejten belüli szinten történő vizsgálatát a tágabb klinikai kutatásban – nyilatkozta Gradinaru.

(A cikk a ww.hirado.hu hírének szerkesztett változata)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top