+ művészet & politika

Mókus Maxit polgármesternek

Mókus Maxi hajléktalanná vált óriásmókus, és már két éve a VIII. kerület meghatározó arca. Most az új Auróra hadihajón bontott vitorlát és bevásárlókocsival gyűjti programpontjait a Nyóctengerben.

Mókus Maxi hajléktalanná vált óriásmókus, és már két éve a VIII. kerület meghatározó arca. Most az új Auróra hadihajón bontott vitorlát és bevásárlókocsival gyűjti programpontjait a Nyóctengerben.

NA DE KI AZ A MÓKUS MAXI?

A Mókus Maxi kampány része annak a projektnek, ami 2012-ben indult el, 20 forintos operett címmel és alapvetően a közterek helyzetével foglalkozik és a művészet számára keres szabad tereket.

A 20 forintos színház célja, hogy a monetáris peremvidékek művészeit a középosztály számára fenntartott terekbe, zónákba hívja, hangjukat hallhatóvá tegye, és a közös alkotási folyamaton keresztül megtapasztalhatóvá, kézzelfoghatóvá tegye egy új, nyitott társadalom lehetőségét. A eldobott gondolatok, tárgyak és helyek tömegesen újratermelődő hulladékaiból épül fel a 20 forintos operett szegény színháza. A projekttel ideológiákon és a társadalmi polarizáción túlmutatóan olyan közeget és közösséget keresünk, amelyben élni szeretnénk. A bizalmatlansággal bizalmat helyezünk szembe, a  szabályokkal a játékot és az alkotás örömét. A művészet számunkra nem eszköz egy cél elérésére, hanem az a terep, ahol valami új jöhet létre.

Mókus Maxi tényleg egy mókus. 2012 nyarán két hónap alatt párhuzamos műhelymunkák, utcai akciók és közösségi események során kialakult egy nyitott, heterogén közösség, mely felépítette Mókus Maxit, a Józsefváros óriási multifunkcionális mókusát.

Még mindig nem egészen tiszta? Nekünk sem. A szervezők szándékosan nem árulnak el túl sok részletet Mókus Maxi Facebook-oldalán, az azonban bizonyos, hogy a kezdeményezés igyekszik minél több kérdést felvetni a közterek használatáról, a hajléktalanság problémájáról, a látszólagos városrehabilitációról.

Derítsétek ki velünk együtt mi is ez az egész. Gyertek el ti is augusztus 2-án és 3-án (szombaton és vasárnap) este az Aurórába (VIII., Auróra u. 11.), és tekintsetek be Mókus Maxi kampányirodájába. Mindkét este 19:30 és 21:00 között élő kampányszínházi rádióadást sugároznak a Mókus pártiak.

A jelszó: ADÓ HELYETT ODÚT! MEGFIGYELÉS HELYETT BIZALMAT!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top