+ Képzőművészet

Elhunyt Remsey Flóra

remsey flóra

Faliképein a hagyományos textúrák és technikák mellett új anyagok is megjelennek: az 1990-es évektől rendszeresen alkalmaz ezüstpapírt, fémszálakat,

Hatvannégy éves korában, súlyos betegség után vasárnap elhunyt Remsey Flóra Ferenczy Noémi-díjas kárpitművész – tájékoztatta az MTI-t Kerényi B. Eszter, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója.

Remsey Flóra a Magyar Iparművészeti Főiskola szőnyegtervező és gobelin szakán végzett 1975-ben, mestere volt mások mellett Plesznivy Károly és Bakay Erzsébet. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, köztük az 1985-ös műcsarnokbeli Magyar Gobelin 1945-1985 című tárlaton vagy legutóbb az I. világháború kitörésére emlékező Mű – Történetek – Az emlékezés éve 1914 – 2014 című kiállításon Gödöllőn.

Kiemelkedő iparművészeti tevékenységéért 2009-ben Ferenczy Noémi-díjat kapott.

Tagja volt többek között a Magyar Kárpitművészek Egyesületének és a Gödöllői Iparművészeti Műhelynek, melynek elnökeként is tevékenykedett.

Művészetére nagy hatással volt a huszadik század fordulóján működő Gödöllői Művésztelep és annak kézműves tradíciója, szecessziós világa.

Klasszikus gobelintechnikával készített kárpitjain természeti motívumok, növények, állatok jelennek meg a szecesszió formavilágát idézőn, s művei határai gyakran alkalmazkodnak a megidézett motívumok körvonalaihoz, elhagyva a klasszikus négyzet vagy téglalap alakzatot

– közölte a múzeum.

Faliképein a hagyományos textúrák és technikák mellett új anyagok is megjelennek: az 1990-es évektől rendszeresen alkalmaz ezüstpapírt, fémszálakat, de szerepet kapnak fémek, szögek és fa is.

Remsey Flóra sokoldalú tehetségét jelzi, hogy egyebek mellett függöny-, tapéta- és bútorszövet-rekonstrukciókat is készített a Gödöllői Királyi Kastély és a budapesti Károlyi-palota számára, emellett gyermekkönyvet is illusztrált.

Remsey Flórát Gödöllő saját halottjának tekinti, temetéséről a családdal való egyeztetés után később gondoskodnak.

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata)

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top