+ Irodalom

Tihany, a kortárs, szakrális és spirituális utazás

Tihany évszázadok óta királyok, képzőművészek és költők gyönyörű létrája víz, föld, ég és múzsa között. Belemerültünk a Balaton kevésbé nedves, de annál kulturálisabb kínálatába.

Tihany évszázadok óta királyok, képzőművészek és költők gyönyörű létrája víz, föld, ég és múzsa között. Belemerültünk a Balaton kevésbé nedves, de annál kulturálisabb kínálatába.

Ha 2014-ben az ember a Balatont emlegeti,

főleg nyáron, akkor nem valószinű, hogy az első gondolata a művészet lenne: víz, Balaton Sound, borok, vitorlázás, Balatonátúszás, csöpögő ujjakkal lángosbúrás, hajnalba váltó éjszakák. Tihanyról pedig mondjuk első körben a félsziget csodálatos, semmivel fel nem érő panorámája, a camambert, a levendula és az apátság. A megnövekedett turisztikai igények miatt viszont négy évvel ezelőtt kezdetét vette a település nyári flóra- és faunájába művészetet beleforgató eseménye, az ARTplacc. Idén “A művészet jelen van” mottóval (angolul: The Art is Present – ami gyanúsan emlékeztet minket Marina Abramovic: The Artist is Present című három hónapos performanszára a new yorki MOMA-ban) csalogatta a kortárs képző-, szép- és filmművészet rajongót, vájtfülűeket és lelkes gasztronómokat a kikötő mellett felállított sátrakhoz. A fesztivált július 16-tól 20-ig rendezték meg, mi pedig 17 és 18-án jártuk ki-be-körbe a standokat és szemrevételeztük a látottakat.

A Frances Ha filmvetítésén szúnyogokat nyeltünk.

A Frances Ha filmvetítésén szúnyogokat nyeltünk.

Kaplár F. Krisztina, az ARTplacc projekt- és művészeti vezetője elmondása szerint egy kis kulturális Budapestet kíván hozni a fesztivál. Meg is értjük: a főváros fullasztó betondzsungeléből aki csak teheti, akár egész nyárra lezúz a balcsihoz, ahol viszont a művészeti fesztiválok még nem olyan egyértelműek mint a Pesten; tehát egy ilyen kezdeményezés felfogható hiánypótlásnak, a Balatoni kulturális élet egy apró fogtömésének. A koncepció jó: kortárs művészeti fesztivál az amúgy történelmileg és földrajzi adottságaiban hihetetlenül gazdag Tihanyban. A megvalósítás azonban idén is hagyott némi kívánnivalót maga után. Például olyan szervezési gikszerek csúsztak a programba, mint a koncertszínpad és a szabadtéri filmvetítés egymáshoz vészesen közel letett egységei. Így a filmvetítés okán pénteken másfél órát csúszott a fellépő Elefánt zenekar – és valamilyen furcsa oknál fogva teljesen más filmet is vetítettek mint amit a programfüzet beharangozott…

artplacc muveszet jelen van

A Ludwig és a Capa valóban képviseltette magát a fesztiválon, viszont a kétszer négy négyzetméteres vetítőtermekben alig lehetett látni, mi folyik a napsütötte fehér falakon, és a szürke murvára leszórt négy puff is inkább egy laza gyerekmegörző hatását keltette. Szombaton, a MOME barátságos-egymásnakmegköszönős-levendulaszörpivós sajtótájékoztatója után szerettünk volna csatlakozni a Brody társulat nyitott workshopjához, ami elvileg délután egykor kezdődött… de a lebonyolító csapat a “nagy melegre” hivatkozva inkább délután háromra tolta el a kezdés időpontját. Ezért nem tudtunk elmenni a programra, mert aznap már vissza kellett mennünk Pestre.

ARTplacc 2014 - kép forrása: ARTplacc hivatalos Facecook oldal.

ARTplacc 2014 – kép forrása: ARTplacc hivatalos Facecook oldal.

Ezekkel semmi baj nincs, vagyis nem lenne, ha az ember lánya két hetet nyaralna Tihanyban, esetleg két hónapot. De ha két napra megy le csupán, méghozzá megnézni ezt a művészeti fesztivált, akkor nem lesz maradéktalanul elégedett. A programok jók, a borok és a változatos kulinária finom, a dologban van kraft, csak ilyen szintű szervezési pontatlanságokkal nehéz elvárni bárkitől is, hogy csak ezért a fesztiválért letépjen Tihanyba.

tihany muveszet jelen van 4

Szerencsére nem csak ezért lehet Tihanyban eltölteni napokat, heteket, hónapokat, éveket. A település régi falaiba, dombjaiba, ringó fáiba és szikrázó kék vizébe úgy itta magát bele a művészet, mint egy antik görög múzsa. Egész nyáron, késő őszig látogathatók olyan kulturális programok, mint a hetekben sokat emlegetett Munkácsy Mihály és a magyar realizmus festészete nevű tárlat a KOGART kiállítások keretében. Szintén a KOGART-ban nyerhetünk bepillantást Borsos Miklós szobrászművész munkáiba, vagy épp megtekinthejtük a Kovács Gábor gyűjteményt is. A Bencés Apátsági Múzeumban közelebb kerülhetünk Tihany szakrális múltjához és országunk történelméhez is: a rendházban lakott Magyarország utolsó uralkodója, Habsburg IV. Károly király és Zita királyné is, mikor az antant hatalmak  az apátság épületébe internálták Madeirába való száműzetésük előtt. Királyok történetét ismerhetük meg a Panoptikumban, valamint híres kalózokat is láthatunk viaszéletnagyságban a kalózmúzeumban. A Németh László Művelődési Ház tetőterében pedig Somogyi Réka selyemfestmény kiállítását csodálhatjuk meg. De a település számos lakója is igyekszik mindenfajta segítséget megadni a kortárs művészeti kezdeményezéseknek és a fiatal képzőművészeknek: például a Panoráma Hotel falait hamarosan fiatal képzőművészeti egyetemisták és MOME-s tanulók idén nyáron, Tihanyról készített akvarelljei fogják borítani.

tihany muveszet jelen van magyar toszkana

Juhász Gábortól, a hotel tulajdonosától azt is megtudtuk, hogy többen kifejezetten alkotói céllal érkeznek a hotelbe: napjuk nagy részét a balatonparton vagy a közeli dombokon festve töltik el. Szintén a hotel művészetsegítő tevékenységeihez kötődik, hogy idén tavasszal a MOME-s tanulók egyhetes táborának és workshopjának is helyet biztosított a településre érkező pesti fiatal művészek támogatása érdekében. És ezek csupán a kulturális látnivalók és Tihany segítő kezei voltak: a Levendula Ház, a régi épületek és minden más szépség, ami a település szívverését adja már önmagában is lenyűgöző és inspiráló.

tihany muveszet jelen van

Ezért, ha a Balaton a magyar tenger, akkor Tihany bizonyosan lehetne a magyar Toszkána – a táj lebilincselő és az elmúlt évszázadban is számos művészt ihletett alkotásra. Tihanyi nyaralójában élt és dolgozott Illyés Gyula 1948-tól, majd 1963-tól a nemzetközi irodalmi élet olyan tagjaival alakult ki állandó találkozóhelyükké ez a ház, mint a francia André Frénaud, Jean Follain, Jean Rousselot, Eugène Guillevic illetve az orosz Leonyid Martinov – de magyar művészbarátaikat is lehetetlen teljes hosszában listázni ; például Veres Péterrel, Szabó Pállal, Bernáth Auréllal, Déry Tiborral, Keresztury Dezsővel és Kodolányi Jánossal is közös alkotói origójukká vált ez a nyaraló.

tihany muveszet jelen van 3

Tihanyon és Balatonfüreden élt és alkotott a fent említett Borsos Miklós is: Balatoni szél című szobra például máig Balatonfüred egyik ikonikus látnivalója. Németh László szintén tihanyi kötődésű: a településhez tartozó Sajkodon élt néhány évig, de Szabó Lőrinc is több ízben vendégeskedett a balatonpart egyik legszebb településében: egy ízben például tihanyi pásztornak adta ki magát és vergiliuszt olvasgatott – az odavetődő francia költőt, Paul Éluardot igen meglepve azzal, hogy francia kérdésére franciául felel neki egy juhterelő fiatalember. Tihany klasszikus értelemben vett festője Vass Elemér, aki fő műveit mind Tihanyban festette. Veszely Jelena kortárs szlovén szobrászművész is szinte minden idejét Tihanyban tölti, vitalitását és inspirációját a megkapó, már-már filozófikus táj adja. De a Magyar Képzőművészeti Egyetem nyári művésztelepének is Tihany ad otthont hosszú évek óta: az Andrássy úton alkotó fiatalok imádják a Balaton közelségét és Tihany csodálatos atmoszféráját.

tihany muveszet jelen van 5

Egy kérdés maradt: vajon mi van Tihanyban a levegőben, hogy immár évszázadok óta ilyen ihlető erejű? Erre pedig egyetlen válasz: Tihanyba kell menni, látni, megízlelni, belecsobbanni és átjáratni magunkon ezt az összehasonlíthatatlanul magával ragadó tájat, napfénnyel simogattatni magunkat, hallgatni a morajlást és a ringó vitorlásokat… ha nem is leszünk tőle egy nap alatt művészek, az biztos, hogy például az ARTplacc mottóját megértjük. Tihanyban a Művészet Jelen Van.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top