+ Jegyzet

Tinikor újraélve – HIM koncert a Budapest Parkban

Tinikor újraélve – HIM koncert a Budapest Parkban

Ciki tinikor ide, vagy oda, végig énekeltem, végig táncoltam, végig ugráltam a koncertet, sikítottam ha a nagy kedvenceim intro-it hallottam, és nem akartam, hogy vége legyen. Vége lett, de most is HIM pörög a lejátszómban.

Talán mindannyiunk életében, vagy inkább a sötét múltunk pokoli bugyraiban, megbújik egy zenekar, amiért tiniként halálosan odavoltunk. Egy zenekar, melynek  számait betéve fújtuk félig kamuangollal, félig már kiszótárazott szavakkal. Az én tinikorom ma már feledhetőnek ítélt rajongásának tárgya a finn HIM zenekar volt.

Tizenkéthárom évesen kezdődhetett a néha már beteges imádatom, mely imádat origóját sok erőlködés után sem sikerül most visszafejtenem. Az emlékeim ott kezdődnek, hogy naphosszat a Viva előtt ülve, VHS kazettára rögzítem a HIM klippeket,  édesanyámtól pénzt kunyerálok az új Popcorn-ra, amiben gigantikus Ville Valo poszter van, a könyvtárba sietek tizennégy floppy-lemezzel, és vallásos meggyőződéssel mentegetem le a HIM-es képeket. Bármennyire kínos, egy mappám is volt, tele a HIM-ről szóló újságcikkekkel, kivágott képekkel, pólót is vettem a békéscsabai vasútállomás rokkerboltjában. Pár perce azon morfondíroztam, mikor szűnt meg bennem ez a feltétel nélküli szeretet. Igyekeztem menteni magam azzal, hogy mire gimibe kerültem, már Nirvana-t hallgattam, de most eszembe jut egy jelenet, melyben édesapám a gimibe visz, és a teherautó magnójából üvölt a Pretending című szám. Én énekelek, apa meg bosszúsan a fejét rázza. Igen, még a gimiben is tartott…

Tinikor újraélve – HIM koncert a Budapest Parkban

Aztán szó nélkül eltelt tíz év, és a Budapest Park elhozta nekem a zenekart, melyért tíz éve öltem volna.

Az előzenekar már a színpadon állt, mire bejutottam a Parkba. Az Anti Fitness Club bemelegítő partija alatt azon gondolkodtam, miért pont ez az általam emóstinizenekarként aposztrofált bandácska pengeti a húrokat féllelkesen, aztán rájöttem, hogy ez a gótikus, szerelmes, majdnem rock-vonal annyira nem tipikus műfaj kis hazánkban, és őszintén szólva nem is volt annyira rossz ez az AFC. Tetszett például az alázatos előzenekar szerep hibátlan felvállalása. Lassan meggyűlt körülöttem a nép, lassan előkerültek a HIM-logós erősítők meg egyéb általam nem definiálható színpadi kellékek, és egyre furcsábban éreztem magam.

Tinikor újraélve – HIM koncert a Budapest Parkban

Fotó: Mernyó Ferenc, facebook.com/mernyo

Körülnéztem és a közönség férfi-nő összetételét vizsgálgattam. Mi nők nem voltunk elsöprő fölényben. Annyira változatosnak hatott a HIM-et szeretők, nosztalgikusan kedvelők látványa, hogy egészen összezavarodtam. A HIM-et szeretni a zenekar fénykorában, ami szerény véleményem szerint a Love Metal című albumuk idején lehetett, 2003-ban, szinte tipikusan csajos dolog volt, a kemény rockerek valószínűleg kinevethethettek a büszkén viselt Ville Valo-s pólómban. Pár évvel később talán amikor a méltán elfeledett Jackass sorozat futott, a tendencia megdőlni látszott, A fiúk körében is nagyon menő Bam Margera elindított valamiféle a himtökjózenenemcsajosvinnyogás-kampányt, és emlékszem, több fiú haverom beismerte, hogy bizony nem rossz ez a muzsika, és, hogy nem is vagyok én olyan buta.

Tinikor újraélve – HIM koncert a Budapest Parkban

Fotó: Mernyó Ferenc, facebook.com/mernyo

Tinikor újraélve – HIM koncert a Budapest Parkban

Fotó: Mernyó Ferenc, facebook.com/mernyo

A koncerttől a nosztalgián túl inkább valamiféle megerősítést vártam most is, hogy annyira azért nem voltam béna és kínos és hülye tizenhárom évesen sem, hogy felnőtt fejjel is értékelni fogom ezt a zenét, hogy egyáltalán értékelhető lesz a zene is, nem csak Ville Hermanni Valo karizmatikus egyénisége.

Arra is rájöttem, hogy nem is igazán voltam még híres külföldi zenekar koncertjén. Nem láttam még road-okat, akik a zenekar helyett állnak be, nem láttam még backstage-ből kikacsintó nagy sztárt, akinek fél mosolya üdvrivalgást vált ki, nem láttam még nagyon komoly fényeket meg ilyesmiket. Kis kocsmák, kis fesztiválok helyett most egy jó nagy, folyton fényképező tömeg közepén álltam.

Az egyik kedvenc számommal indult el a koncert, a Buried alive by love-val.

Akaratlanul, tudattalanul sikítani, meg ugrálni kezdtem. Aztán persze, picit lefékeztem magam, de meglepő módon minden számot tudtam kívülről, és énekeltem is őket becsülettel. Nem tudom, agyam mely szegletében tároltam el ezeket a dalszövegeket, és hogy ugyan miért. Nagyon furcsa érzés volt látni ezt a zenekart élőben zenélni. Kicsit nevettem magamon, kicsit újra tininek éreztem magam, de borzasztóan élveztem.

Tinikor újraélve – HIM koncert a Budapest Parkban

Fotó: Mernyó Ferenc, facebook.com/mernyo

Ha teljesen objektíven próbálom nézni, akkor talán azt mondanám, hogy a fiúk letolták. Egyik sláger követte a másikat, Join me in death, Funeral of hearts, Poison girl, de nem féltek feldolgozást, Chris Isaak Wicked game-jét, de nagyon új, még nem sláger számokat is játszani. Volt sok vaddisznó szóló, Ville Valo olyankor látványosan elhagyta a színpadot, vagy azért, hogy csak a zenészekre figyeljünk, vagy csak hogy újabb söröket és cigiket készíthessen be maga mellé.

Talán a naiv tinilány beszél belőlem, de igényeltem volna valami kedveskedést is, a tipikus helló budapestet, vagy valamiféle nyilván hazug ömlengést arról, micsoda jó hely Magyarország, milyen jól nézünk ki, milyen jófejek vagyunk, vagy hogy végtére is rokonok vagyunk, akár egy már-már gáznak ható, magyarul beüvöltött köszönjük szépent, bármit. Bár Ville az utolsónak vélt (háromszor jöttek vissza a jóemberek) számot, nagymamájának ajánlotta, aki magyar, vagy féligmagyar vagy hallott már a magyaroktól, nem tudom.

him5

Fotó: Mernyó Ferenc, facebook.com/mernyo

 

Tinikor újraélve – HIM koncert a Budapest Parkban

Fotó: Mernyó Ferenc, facebook.com/mernyo

A felnőtt énem elégedett volt, és jól érezte magát. A zenekar láthatóan mindent beleadott, jól szólt az egész, jók voltak a számok, nem késtek, és háromszor visszajöttek még pár számra.

Új élménynek hatott még a magasba tartott telefonáradat is. Főleg az első sorokra volt jellemző, hogy szinte mindenki késztetést érzett a koncert egészének mobiltelefonos rögzítésére, ennél már csak a magasba tartott tabletek látványa volt szürreálisabb. Persze érthető a megszállott dokumentálás-mánia, hiszen a HIM tizenkét hosszú éve nem járt Magyarországon.

Tinikor újraélve – HIM koncert a Budapest Parkban

Fotó: Mernyó Ferenc, facebook.com/mernyo

Ciki tinikor ide vagy oda, végig énekeltem, végig táncoltam, végig ugráltam a koncertet, sikítottam ha a nagy kedvenceim intro-it hallottam, és nem akartam, hogy vége legyen. Vége lett, de most is HIM pörög a lejátszómban.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Capy szerint:

    Az édesanyja magyar származású, Anita. Az első albumok borítóján is szerepel.

  2. Haltijatar szerint:

    Ha nincsenek elvárásaid, boldog ember vagy. A HIM finn zenekar, Ville is kissé hűvös, távolságtartó. Ettől (is) vonzó. Miért kellett volna többet kommunikálni a közönséggel, ha nem igen szokásuk. Szerintem rendben volt így.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top