+ Színház

Énekeseket, zenészeket és színpadi kellékeseket rúgnának ki a Met-ből

met

Ha munkabeszüntetésre kerülne sor, az első sztrájkot tartanák a operaházban 1980 óta, amikor egy 11 hetes leállás miatt decemberre tolódott az évadnyitó.

Énekesek, zenészek és a színpadi kellékesek elbocsátását helyezte kilátásba a New York-i Metropolitan Opera vezetése augusztus elsejétől, ha nem sikerül megállapodnia a szakszervezetekkel a költségek csökkentését célzó intézkedésekről. Több mint 30 év után az első munkabeszüntetésre is sor kerülhet az intézményben, ami az évadnyitást fenyegeti.

A Met nem haladhat további a jelenlegi gazdasági ösvényen, meg kell találnunk a módokat a költségcsökkentésre.

– írta Peter Gelb, a Met igazgatója a szakszervezeti tagokhoz intézett levelében, amelyben vázolta, hogy az miként érinti béreiket és más juttatásaikat a költségcsökkentés.

Július 31-én lejár az intézmény munkaszerződése a társulat tagjait képviselő 16 szakszervezet közül 15-tel. Gelb és a szakszervezeti illetékesek szerdán közölték, hogy nincs közel a megállapodás a három legnagyobb szakszervezettel, amelyek az énekeseket, a zenekar tagjait és a díszletmunkásukat képviseli. Gelb hozzátette, hogy csak néhány kisebb szakszerezettel jutott közel a megállapodáshoz.

– olvasható az amerikai üzleti körök lapjában, a The Wall Street Journalban.

Az elbocsátások hátráltatnák az új évad előkészületeit, a próbákat, a díszletek megépítését és a jelmezek elkészítését. Ha munkabeszüntetésre kerülne sor, az első sztrájkot tartanák a operaházban 1980 óta, amikor egy 11 hetes leállás miatt decemberre tolódott az évadnyitó.

Idén szeptember 22-én tervezik az évadnyitót Mozart Figaro házassága című operájának bemutatójával.

Gelb elismerte, hogy a munkabeszüntetés károkat okozna a Metnek, de talpra fognak állni. A Met pénzügyeinek rendezetlensége még nagyobb károkat okozna, és abból nem tudnánk talpra állni.

Évtizedek óta először kér engedményeket szakszervezeti tag alkalmazottaitól az intézmény, amely évek óta a jegyeladások visszaesésével, pénzügyileg kimerült alapítvánnyal és a növekvő költségek fedezésére nem hajlandó donorokkal szembesül.

Gelb a munkarend és a juttatások megváltoztatására tett javaslatot, ami 16-17 százalékkal csökkenthetné a munkáltató költségeit.

A világ legnevesebb operaházának költségvetése 326,2 millió dollár volt 2013-ban. Ez jóval nagyobb, mint a Párizsi Operáé (262 millió dollár), a londoni Covent Gardené (194 millió dollár) vagy a milánói Scalaé (158 millió dollár).

A ház jövőre 24 operát tűz műsorára, ebből hat lesz a bemutató. Nézőtere 3975 ember befogadására képes. A jegyeladás a 2012-13-as évadban csak 79 százalékos volt, az előző szezon 84 százalékával és a 2007-2009-es időszak 92 százalékával szemben.

A operaháznak 1600 teljes foglalkoztatású alkalmazottja (ebből 200-an az adminisztrációban) és 1700 részmunkaidős alkalmazottja van. Kórusa 80 tagú, zenekarában 97 zenész játszik.

A zenészek évi 205 ezer dollárt keresnek, amihez hozzájön még 85 ezer dollár juttatás, mint például egészségbiztosítás.

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata)

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top