+ Zene

Elton John-film: születéstől az elvonókúráig

A film drogfüggőségét sem hallgatja el. Ebből kigyógyulva viszont Elton John pályafutása új lendületet vett, a gyermekvállalásra is ekkor adta fejét.

Lee Hall, a Billy Elliot készítője írja a forgatókönyvét a Rocketman című filmnek, amely születésétől a kilencvenes évekig, elvonókúrájáig követi Elton John életét.

Elton Johnt Tom Hardy fogja alakítani, akit a legtöbben Christopher Nolan Eredet című filmjéből ismerhetnek. A színész az átlényegülés kedvéért még Elton John ruhatárából is kölcsönzött pár darabot. A forgatás 2014 végén kezdődik.

Elton John és Lee Hall nem először dolgozik együtt:  a Billy Elliot film sikere után a forgatókönyvíró átdolgozta a történetet egy zenés darabbá, amelyhez Elton szerezte a zenét. A darab kilenc éve megy töretlen sikerre.

Elton segített a forgatókönyvírónak: megmutatta neki házát, sőt még naplójába is beleolvashatott Lee Hall, azonban Elton semmilyen módosítást nem kért a forgatókönyvben, pedig a zenész rázós történetei is benne lesznek a filmben. Így például drogfüggősége is, amelyből kigyógyulva viszont pályafutása új lendületet vett, a gyermekvállalásra is ekkor adta fejét: két gyermeke született béranyától.

Lee Hall így nyilatkozott a filmről:

Minél többet beszélgettem Eltonnal, annál világosabb volt, hogy ő Billy Elliot. Úgy 13 éves korától járt az akadémiára, ahol klasszikus zongoraművésznek tanult, aztán felfedezte Elvis Presleyt, a többi pedig már történelem.

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top