+ Film

Hogyan kell egy filmről több bőrt lehúzni? – remake-kalauz

remake

A remake-ben tényleg egy elszánt koravén gyerek szerepel, aki az apját akarja megbosszúlni, és nem a Muzsika hangjából előtipegő, bájos arcú bakfis.

Vajon mi késztette először Hollywood producereit, hogy remake-ek készítésébe fogjanak? Nyilván úgy gondolkodtak, ha egyszer bejött a buli, miért ne lehetne akár évtizedekkel később újra leforgatni, mondjuk, 3D-ben, számítógépes animáció-hegyekkel. Listáztunk párat a jobb és rosszabb változatokból.

A tégla (The Departed) 2006 – eredeti: Szigorúan piszkos ügyek (Mou gaan dou) 2002

A téglában ott van Jack Nicholson, aki egy megunhatatlan, sötét humorú figura, és DiCaprio, akinek már régóta nem kell süllyedő hajó és ártatlan bociszem a meggyőzéshez. A filmben senki sem az, akinek látszik. Tele van fordulatokkal, amelyek többé-kevésbé váratlanok, de egy pillanatig sem kételkedünk a befejezésben. A reménykedésünk azért képes fenntartani a feszkót az utolsó percig. Ez a változat nyert négy Oscar-t, bár tudjuk jól, ez nem mindig jelent akármit presztizsen kívül. Azért megállja a helyét a gengszteres filmek között. Ikonikussá vált rész,  amikor Nicholson kivégez egy nőt, és megjegyzi: „Geez, she fell funny.” (Utalás arra, hogy a nő furán esett el, így egész átfogó lélektani jellemzést kaphatunk Nicholson karakteréről…)

A félszemű (True Grit) 2010 – eredeti: A félszemű seriff (True Grit) 1969

A film minden szempontból felülmúlja elődjét. Jeff Bridges alakítása magával ragadó, akár az árnyékszéken kotlik, akár lövöldözős jelenetben van része. A remake-ben Mattie Ross tényleg egy elszánt koravén gyerek, aki az apját akarja megbosszulni, és nem a Muzsika hangjából előtipegő, bájos arcú bakfis. Ja, és a Coen-fivérek rendezték, kell ennél több? Szerencsétlen Matt Damon viszont csak akkor nyerheti el a hazai nézőktől a neki járó elismerést, ha eredeti nyelven nézzük a True Grit-et. Sajnos a magyar szinkronnal erősen mellényúltak, és egyfajta „gyüjjenek mán, a teringettét!” stílust éreztek adekvátnak egy Texas Ranger szájából.

Egy maréknyi dollárért (Per un pugno di dollari) 1964 – eredeti: A testőr (Yôjinbô) 1961

Clint Eastwood mint a vadnyugat róninja, Sergio Leone rendezésében, Ennio Morricone zenéjével. Azt hiszem ezt a kombinációt nehéz lenyomni. Minden évben eljön az a néhány banánérlelő, nyári délután, amikor elő kell szedni a dollár-trilógiát, és végignézni. Kihagyhatatlan, felejthetetlen film, abból a korból, amikor a látványos effektek elenyészőek voltak a történet, a megjelenített világ atmoszférájához képest. Már a zenéjétől is pörögnek az ördögszekerek.

A majmok bolygója (Planet of the Apes) 2001 – eredeti: A majmok bolygója (Planet of the Apes) 1968

Sajnos Mark Wahlberg nem tudja visszaadni azt a öszeroppantó érzést, amit Charlton Heston él át, amikor megpillantja a Szabadság-szobor torzóját. Az eredeti film nem csak sci-fi, hanem dráma, ami után az ember magába néz, és rádöbben civilizációjának (ön)pusztító valóságára. Ennek az ezredfordulóra nyoma sincs. A Hollywood-i szuperhős mindent megtesz, hogy kivívja fajtája túlélését az elnyomó zsarnokokkal szemben. Az emberiség heroikus küzdelme fekete-fehér. A film végén a csavar pedig nem azt üvölti torkaszakadtából, hogy „Mit tettél, ember?”, hanem azt, hogy folyt. köv. Annyi biztos, ha már a stáblista előtt tudtam volna, hogy a főgonosz nem más, mint Tim Roth, inkább a majmoknak szurkolok.

A titánok harca (Clash of the Titans) 2010 – eredeti: Titánok harca (Clash of the Titans) 1981

Ez a páros valamelyest kakukktojás, ugyanis simán beleférhetne a jó, vagy inkább a közepes remake-ek kategóriába, tekintve, hogy egyik sem egy kiemelkedő filmművészeti alkotás. A választás alapvetően az ízlés, és a betöltött évek számának függvénye. Volt egy generáció – még az internet és a okostelefonok uralta világ előtt –, amely főleg a Cartoon Network-ön keresztül sajátított el egy idegen nyelvet. Számu(n)kra nem volt izgalmasabb angolóra, mint követni Perzeusz kalandjait este tíztől a TCM-en. Jó, hogy az eredeti film egy naiv mese, egy pátoszos, mitológiai-szerelmi történet, gagyi látvánnyal; és néhol annyira vontatottá vált, hogy elaludtunk rajta, de aki ezen nőtt fel, azt hidegen hagyja a pergő akciójelenetek és a 3D-s látvány semmitmondósága. Egy dolog biztos, a ’81-es Titánok harca úgy is kitörölhetetlen filmélmény, ha az ember egy árva mukkot sem ért a szövegből. Tessék kipróbálni!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top