+ Jegyzet

A magyar vízilabdás lányok még az esőt is feledtetik

Eleve irtóztam a vízhez kapcsolódó sportoktól, még első nagymedencébe való csobbanásomat is egy Bicskei Bertalan-aláírással kényszerítette ki belőlem a kitűnő pedagógiai érzékkel rendelkező tornatanárnőm.

(Egy laikus, ha kitéved a meccsre)

Kilátogattunk a vízilabda Európa-bajnokságra a magyar lányok meccsére, akik az elődöntőbe jutásért játszották. Szégyen, de először voltam vízilabda mérkőzésen.

Eleve irtóztam a vízhez kapcsolódó sportoktól, még első nagymedencébe való csobbanásomat is egy Bicskei Bertalan-aláírással kényszerítette ki belőlem a kitűnő pedagógiai érzékkel rendelkező tornatanárnőm. A vízilabdát azért persze sokat néztem a tévében, de emellett sokan mondták azt, hogy a lelátóról nem olyan élmény, mint a tévében (bár jobban belegondolva, ez nagyjából mindenre igaz). És nagy butaság, ha valakit ez tart vissza – bizonyította ezt a lelkes magyar szurkolótábor is, amelyik a rettenetesen zuhogó eső ellenére is kitartott a magyar lányok mellett.

Elsőbálozóként azon lepődtem meg rögtön, hogy élőben sokkal kisebbnek tűnik a pálya, mint a tévén. (Persze úgy kicsi, hogy a keresztbeúszása is jelentősebb problémát jelentene nekem.) Éppen ezért viszont a kontrák és a ráúszások is sokkal dinamikusabbak és izgalmasabbnak tűntek a lelátóról. És az sem jelentett különösebb problémát, hogy a megszokott sportkommentátor helyett a körülettünk ülő gyerekek szurkolását hallgattuk.

Fotó: Szaka József / Forrás: Waterpolo.hu

Fotó: Szaka József / Forrás: Waterpolo.hu

A Merész András vezette magyar válogatott az oroszokkal játszott az elődöntőbe jutásért és fölényes győzelmet aratott, a végeredmény 11:7 lett. Az első negyedben még kicsit döcögött a gépezet, de utána nem lehetett panasz a magyar csapatra: azt hiszem, egészen remekül védekeztek a magyar lányok és dobtak néhány álomszép gólt. Mondanék erről többet is, de a lelkesedésem nagyobb, mint a szakértelmem.

Csak az a fránya eső ne lett volna! Többféle eső létezik és sikerült kifogni a klasszikus szemétkedős esőt: amikor már azt hittük, hogy végre alábbhagy, akkor kezdett rá csak igazán – és ezt természetesen eljátszotta ötször egymás után. Erre csak rátett, hogy kissé felkészületlenül jöttünk és a helyszínen osztogatott esőkabátokból sem jutott már nekünk, így egy esernyő volt a mindenünk egy másfél órára.

Sajnos úgy tűnik, hogy még egy darabig hasonló marad az időjárás, de ez tényleg ne vegye el senki kedvét a meccstől: a lányok játéka feledteti az esőt és a szünetekben felhangzó szörnyű popzenét is. De egy esőkabátot azért érdemes betenni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top