Bodoczki Ernőt hallgatni az egyik legjobb dolog a világon – interjú

Bodoczki Ernő négy hangszert képes elképesztő pontossággal, ízléssel és profizmussal megszólaltatni, melyek közül nagybőgőn – amelynek talán a legtöbb sikerélményét köszönheti – sokáig nem is akart megtanulni játszani. Nem tűnődöm sokáig rajta, hogy mi történt volna, ha még akar is, mert egyrészt gyanítom, hogy abban az esetben sem érhette volna több szakmai elismerés, másrészt lappangó voluntarizmust sejtek a kezdeti ellenérzések mögött. Tehetségére tanárai mellett, többek között a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc figyelt fel, jelenleg pedig olyan zenészekkel dolgozik együtt, mint Palya Bea, Kállay-Saunders András és Dér Heni. Nem csupán tehetségben, de kitartásban, alázatban és munkabírásban sem szenved hiányt. Beszélgetésünk közben szilárd bizonyossággá vált bennem, hogy őt hallgatni, fülhallgatón, és élőben egyaránt: az egyik legjobb dolog, ami az emberrel történhet. Bodoczki Ernővel Ünnep Nóra beszélgetett.

Idén végeztél a Liszt Ferenc Zeneakadémián klasszikus nagybőgő szakon, és áthallgattál a jazz tanszékre is. Eldöntöttnek látod, hogy inkább a klasszikus vagy a jazz zene világában maradsz? Kell egyáltalán választani?

Klasszikus bőgősként kezdtem tizenkét évesen, nagybőgőn, de nem akartam nagybőgős lenni. Aztán felvettek a konzervatóriumba Békéscsabára, majd a Zeneművészetire, és ott klasszikus zenével foglalkoztam. Már a konzervatóriumban nagyon vonzott a jazz zene, Marcus Millert hallgattam a youtube-on, a zenéje nagy hatással volt rám, olyannyira, hogy basszusgitározni is elkezdtem. Ezt nem nagyon szerette a konzitanárom, mert úgy gondolta, hogy emiatt nem tudok majd foglalkozni a klasszikus zenével. Ebben teljes mértékig igaza volt Horváth Elek tanár úrnak, amiért a mai napig hálás vagyok. Így hétvégenként gyakoroltam mindig a basszusgitáron. A Zeneakadémián persze már mondogatták nekem, hogy nem fog együtt menni a klasszikus zene, a jazz zene, és a könnyűzene. Ehhez képest most három stílust csinálok egyszerre, még sokszor én sem tudom, hogyan. Nehéz. De nem tudom azt, hogy dönteni kell-e. Ha már ennyit belefektettem a klasszikus zenébe, nyilván nem hagyom ott. Ha bekerülnék egy szimfonikus zenekarba, az nekem nagyon jó lenne. Most mennék tovább tanárira, és ha felvesznek, akkor esetleg később tanítanám a klasszikus zenét.

Játszol nagybőgőn, basszusgitáron, zongorán és dobon. Melyik hangszert miért választottad?

Mindig dobos szerettem volna lenni, a klasszikus zene nem nagyon érdekelt, és a bőgő sem. A bőgőzés úgy jött, hogy néztem a mesét otthon, és egyszer csak apu megkérdezte, hogy szeretnék-e bőgőzni, amire azt feleltem, hogy ’hát igen’, majd folytattam tovább a mesenézést. Utána három évig sírtam, hogy én nem akarok bőgős lenni. Basszusgitározni és dobolni is önállóan kezdtem el, a konzervatóriumban a klasszikus bőgő mellett pedig kötelező volt a zongora. De én persze ott sem a klasszikus zenét gyakoroltam, hanem a könnyűt; olyan akkordokat, amiket nem tanítottak. Igazából azért kellett a klasszikus zongora, mert felvételin, a Zeneakadémián kérték. Követelmény volt klasszikus darabot, romantikus darabot, Chopin-t, Bachot, és Haydn-t játszani. Emellett azért foglalkoztam akkordokkal, mert nagyon érdekeltek, érdekelnek, nagyon szeretem a zongorát.

2011-ben László Attila javaslatára jelentkeztél a Snétberger Zenei Tehetség Központba, ahova rögtön fel is vettek. Külső szemlélőként varázslatosnak tűnik az intézmény: Snétberger Ferenc elképzelése a nehéz helyzetben lévő, fiatal zenészek önbizalmának növeléséről, a zenei tehetségük kibontakoztatásáról ezen a helyen megvalósulni látszik. Te milyen tapasztalatokat gyűjtöttél a táborban?

Ez tényleg így van. Bár én nem akartam menni ide sem. Mivel engem nagyon érdekelt a jazz, elsőben, mikor felvettek klasszikusra, mindig átjártam a jazz egyetemre, hogy figyeljem, mi történik. László Attila nagyon megszeretett, mindig behívott az órákra, hogy menjek be bőgőzni.  Azt feleltem neki, hogy van ott elég jazzbőgős, én csak megfigyelő szeretnék maradni. Ő javasolta, hogy menjek a táborba, de én nem akartam, sőt, féltem is. Voltak bennem bizonytalanságok, hogy mit keresek ott. Meg azzal kapcsolatban is, hogy nagyon sok roma lesz. Ettől azért féltem, mert én nem ebben a közegben nőttem fel, nem nagyon voltak roma barátaim, és utána, amikor bekerültem, kiderült, hogy ők meg tőlem féltek, attól, hogy a „nagy” Zeneakadémiáról lejön most ide valaki közéjük, amatőrökhöz. A Snétberger tábor egy óriási dolog volt, mindenki más területről jött, két-három hét alatt kialakultak országos barátságok, már ezért megérte elmenni. Ott kezdtem el tanulni jazzt Barcza Horváth József tanár úrnál. A közösség, meg a tanárok nagyon jók voltak. Mészáros Zoli, aki az egésznek a menedzsere, nagyon sok zenélést szervezett nekünk, és szervez a mai napig, általa találkoztam Marcus Millerrel is, aki a kedvencem, úgyhogy tényleg nagyon megérte.

A tábornak köszönheted azt is, hogy 2011 novemberében felléphettél Snétberger Ferenccel közösen a Müpában. Hogyan emlékszel vissza a koncertre?

Nagyon sokat köszönhetek a tábornak, és elsősorban Istennek. A tábor után egy hónappal hívott fel Snétberger Ferenc, hogy lenne egy nagykoncert a Müpában, ahol még nem játszottam, és szeretné, hogy bőgőzzek. Elég kemény helyzet volt. Nem is tudtam semmit mondani, csak annyit, hogy ez mégis hogy lehet, tanár úr. Nagyon meghatódtam. A koncert előtti napon próbáltunk egyet, aztán másnap felléptünk. Palya Bea is bent ült a koncerten, amiről én akkor nem tudtam. A fellépés után csupa pozitív visszajelzést kaptam, igazából azokból következtek a folytatások is, többek között a Palya Beával közös zenélés is.

Zeneszerzéssel is foglalkozol. Amióta csak zenélsz tudatosan alkottál saját dallamokat is, vagy ez egy viszonylag új ambíció?

Mikor felkerültem Pestre, belekeveredtem a stúdiózási popvilágba, ahol sok popénekessel dolgoztam együtt. Mindössze annyi történt, hogy „ötletezgettünk, bohóckodtunk”. Improvizációra épült az egész: lefogok egy akkordot, amit az adott pillanatban jónak érzek, arra meg az énekesek ráénekelnek. Így születtek, illetve születnek a slágerek a mai napig, például Kállay-Saunders András dala, a My Baby is.

Milyen előadókat hallgatsz szívesen?

A klasszikus zenében Debussy és Chopin. Jazz előadók közül számos előadót szívesen hallgatok, mint például Pat Metheny, Christian Mcbride stb. És persze a popelőadók közül például Michael Jackson, Bruno Mars.

Palya Bea azt nyilatkozta nagyjából egy hónapja Rónai Egon műsorában az ATV-n, hogy azt kérte tőletek, hogy:

Mindenki a maga felelősségére, felnőttként szálljon be, mert akkor erős a közösség, ha az egyén erős benne.

Ami én vagyok, amit én tudok, azt maximálisan szeretném beletenni a zenekarba, hiszen nagyon szeretem ezt a zenekari csapatot. Bea minden koncert után elmondja, hogy nagyon örül, hogy ott vagyok, és, hogy támaszt nyújtok neki, ami nekem nagyon jól esik. Reméljük, ez marad a jövőben is. Mindig próbálkozok, minél többet fejlődni és megfelelni. Nagyon élvezem, hogy ott zenélhetek. Sokat tanultam Beától, meg az egész zenekartól is.

Mérlegeled, hogy mennyit bírsz, vagy rögtön mindent elvállalsz?

Nem mérlegelem. Egyből igent mondok, utána csak fogom a fejem.

Mik a terveid? Nemzetközi karrier?

Nagyon szerettem volna kimenni külföldre, Berlinbe, hogy oda felvételizzek masterre vagy Hollandiába, de valamiért… valamiért nem mentem. Valamiért ide születtem, itt kell teljesítenem, úgy gondolom.