+ Film

Pálfi György nyerte a legjobb rendező díját Karlovy Vary-ban – interjú

pálfi

Folyamatosan próbálom meggyőzni a filmalapot, hogy tudok és szeretnék is filmet készíteni- mondja Pálfi György, hiszen ezúttal dél-koreai pénzből forgatott.

Pálfi György: ilyen csoda csak egyszer történik

A Karlovy Varyban múlt hétvégén véget ért nemzetközi filmfesztiválon három díjat is elnyert Pálfi György filmrendező szerint csoda, hogy elkészülhetett a dél-koreai támogatásból forgatott Szabadesés című filmje, amely sorra kapja a külföldi fesztiválmeghívásokat.

A Karlovy Vary-i fesztivál versenyprogramjának zsűrije Pálfi Györgynek ítélte a legjobb rendező díját és különdíjjal is jutalmazta a filmet, emellett az Europa Cinemas mozihálózat is díjazta az alkotást.

Sorra kapja a film a fesztiválmeghívásokat, rengeteg érkezett a világ minden tájáról” – mondta a Balázs Béla-díjas rendező. Egyáltalán nem számítottak díjra, már azt is nagy elismerésnek vették, hogy beválogatták a Szabadesést a versenyprogramba.

A 80 perces játékfilm rekordgyorsasággal készült:

az ötlet 2013 novemberében született meg, a januári forgatást februárban a vágás, márciusban az utómunka követte. A munkát a dél-koreai csondzsui filmfesztivál 100 ezer dolláros támogatása tette lehetővé, a fesztiválnak mindössze annyi kikötése volt, hogy szerzői nagyjátékfilmet forgasson Pálfi György.

Egy dél-koreai kisvárosból felhívnak azzal, hogy látták a filmjeimet és szeretnének támogatni… Ilyen csoda csak egyszer van az életben.

Véleménye szerint a gyorsaság meghatározta a film szerkezetét is, amelynek kerettörténetét egy zuhanás adja, a “szabadesés” közben pedig a néző bepillanthat hét lakásba.

A feszített tempó a munka előnyére vált. Egy lendülettel lehetett megcsinálni, nem kellett folyton megtorpanni különböző bürokratikus okok miatt. Így rengeteg improvizációval dolgoztunk. Ez döntések sokaságát jelenti. A rendelkezésre álló idő miatt ráadásul nem mehettünk vissza, szépíteni csak a következő döntéssel lehetett. Nagyon jó játék volt az egész, engem nagyon inspirált.

Pálfi György szerint a Szabadesés szétfeszíti a hagyományos játékfilmek dramaturgiáját. Szerinte bár a néző hét történetet ismerhet meg, az alkotás mégsem rövidfilmek egymásutánja, hanem egységet alkotó játékfilm.

Az, hogy Szász János A nagy füzet című filmjével tavaly Kristály Glóbuszt nyert Karlovy Varyban, azt mutatja, hogy Magyarországon a filmesek értéket teremtenek. Persze, csak ha hagyják.

– tette hozzá utalva a Toldi című nagyszabású filmtervére, amelynek forgatása hónapok óta tolódik.

Folyamatosan próbálom meggyőzni a filmalapot, hogy tudok és szeretnék is filmet készíteni.

A filmes szervezet valamennyi kérését teljesítették, a gyártási támogatásról mégsem sikerült döntésre jutniuk. Hozzátette: július végére találkozóra hívták a Magyar Nemzeti Filmalaptól, ami reménykeltőnek tűnik, hiszen sikerül kimozdulni az október óta tartó holtpontról.

A rendező különösen azt nehezményezi, hogy Andrew G. Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos nem bízik abban, hogy meg tudná rendezni a film akciójeleneteit, ezért azokat egy másik rendezőre, sajtóinformációk szerint egy kaszkadőrre bízná. A Toldi számára nemcsak egy munka, hanem gyerekkori álma megvalósulása is, ezért “kézműves gondossággal” szeretné felvenni a jeleneteket. Azt elfogadná, hogy valaki más rendezze ezeket a részeket, de szeretne jelen lenni, ha másként nem, mint “minőségellenőr”. A filmalap ugyanakkor csak olyan gyártási tervet hajlandó támogatni, amely kiköti, hogy nem is lehet jelen a forgatáskor, ami számára elfogadhatatlan.

pálfi györgy

Arra a kérdésre, hogy milyen szereplőgárdában gondolkoznak, a rendező elmondta: mivel már több mint egyéves csúszásban vannak, mindenkit újra kell castingolni. Toldi szerepére magyar színészt szeretne felkérni, mivel a film magyar pénzből forog.

Pálfi Györgynek gyerekkori álma, hogy szórakoztató kalandfilmet forgasson, a Toldi pedig ideális választás, hiszen Gémes József festményanimációján kívül nem készült belőle feldolgozás. Ezúttal is a három rész – Toldi, Toldi estéje, Toldi szerelme – együtt adja a forgatókönyv alapját.

Úgy éreztem, hogy a Toldi sok lehetőséget ad arra, hogy kardozzunk, akciózzunk, szerelmesek legyünk, szórakoztassuk az embereket. Szeretnénk elmondani, hogy miért lett Toldi a mi hősünk, egy igazi magyar hős, de arra is rákérdezünk, hogy mit jelent ma az, hogy hős.

Szerinte a vitéz nem letisztult karakter, többségében gyorsan, érzelmi alapon dönt. Megjegyezte, hogy miközben Arany János ezeket a hibákat erénnyé kovácsolja művében, ők vívódó karakterként ábrázolják.

A leglényegibb elemekben hűek maradnak Ilosvai Selymes Péterhez és Arany Jánoshoz.

Ahogy Arany új formába öntötte és bontotta ki a művet, úgy 150 évvel később mi is új, filmnyelvi formát keresünk neki, de közben hűek maradunk az alapokhoz – fogalmazott Pálfi György.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Urbán-Szabó Béla

    2014-07-19 - 10:06

    Pálfi György esete Andrew G. Vajnával tipikus magyar eset. Az ember már nem is csodálkozik ezen. Az ellenkezőjén viszont annyira meglepődnénk, hogy “szabadesésben” esnénk le a székről.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top