Mielőtt felgöngyölítjük a vasárnapot a szombati hosszúra kerekedett Szárnyas Sárkány fesztiválnapról is van pótolni valónk. Egy folkszínpadot a Várostörténeti sétány közepén állították fel este nyolckor. Érthető és szerethető is, hogy a városünnep eseményei, színei nem szűkülnek be a Papok rétjére. Viccesen szomszédfesztiválnak tituláltuk a sétányszínpadosokat. Nemcsak azért mert a fellépő folkbandák Nyírbátor közelebbi-távolabbi szomszédváraiból érkeztek, hanem mert a fesztivál lelkes támogatóinak teraszáról nemcsak a kisváros kedves panorámája tárul elénk, hanem a színpadon történeteket is figyelemmel kísérhetjük. (És ezt akkor most a kamerába mondanánk, hogy nagy köszönet és respekt Víg Bélának és kedves családjának). És akik húzták-vonták alánk az autentikus népzenéket, ők bizony a Tönköly, a Sugalló és Bakator zenekarok, valamint a szászcsávási Jámbor Pistáék voltak.
És akkor a vasárnapról is essen szó, bár amikor délután háromkor lábra kapnak a gólyalábas futballkupa csapatai, némely fáradékonyabb fesztiválozó már azt latolgatja, hánykor is fog lefeküdni, hogy elérje a hajnali vonatokat, induljon munkába, vissza a hétköznapba.
A gyermekek romlatlanul tudnak, mi, őszes halántékunkkal már tagadósan tudunk leselkedni. A Bábakalácsék Bábakukucsa nem sok helyet foglal, kedvesen meghúzódik a templom bejáratnál. Apró likakon leshetjük meg a miniszínházi történéseket, kintornás mese-zenére hunyorgunk befelé. A Kuckó Művészutanyások csapata a fesztivál egyik legrégibb taligásai. Vérbő népszínműveket hoznak újra meg újra a bátori gyepre. Esetükben az amatőrség nem pejoratív jelző, sőt: ezt vállalják teljes erőbedobással, ettől jók és szerethetők. A pénteki esőfenyegetőzés miatt a Bab társulat fenevadai vasárnap kora délután vadultak be. Vicces mesefolyamuk felvonultatja a műfaj szereplőit. Óriásbábos Farkas, Bunfordi, extra méretetű Piroska, sőt a világ legkisebb szociális otthona is gyepre lép.
A Hajdú Néptáncegyüttes szépen koreografált, vérprofi Hídivásárában sok örömünk volt, ám előtte a tóparton az Emese Park taligáit és furmányos játékait is kipróbáltuk. Este pedig Szabó Balázs bandáját hallgattunk. Jó, hogy a nyírbátoriak hagyományőrző mezei fesztiválja nem ragad bele a múltidézésbe, efféle „trendi” cuccokat is behoz a térre. Ekkorra már megjelenik a téren Gédra Kati is, aki a fesztivál legkevéssé látványos ügyeit intézi fáradhatatlan energiával a háttérben. Munkatársnői gyűrűjében ül le szusszanni az infósátornál. És itt akkor említsük meg azt a jó néhány tucatnyi szakembert, segítőt, önkéntest, minden rendű-rangú háttérmunkást, akik hozzáértése és lelkesedés nélkül nem történhetne semmi a Papok rétjén. Ebbe a csapatba tartozónak érzem azokat is, akik napokkal korábban füvet nyírnak, szemetet szednek. Vagy lámpákat szerelnek, kábeli zűrzavarban tesznek rendet, cipelnek, mozgatnak. A fesztivál-univerzum Nagy Mozgatójának Síva-kezei ők, vagy mint a planétatartó elefántok, cipelik hátunkon a mi jól létünk nehezét!
Késő este már mindenki a záró sárkányégetést, a tűzijátékot várja, meg nem mondanám, hány ezren szorulunk be ilyenkor a térre. Amikor a hivatalos programnak vége, akkor mintegy off- vagy bónuszként jön a desszert, azok a spontánságok, közös zenélgetések, táncok, amik a fesztiválkocsma italai felett, asztalai között épülnek meg.
Persze, mi azért alszunk is valamennyit, mert másnap még át kell gurulnunk a Hortobágyon, le, vissza az alföldi kéttornyúba, hogy aztán kertvárosi bérleményünkbe rogyva felnézzünk a falra, ahol néhány, a fesztiválfotós – Széman Richárd – által készített nyomat, fesztiválpillanat nézzen vissza ránk keretbe foglalva.
