+ Ajánló

Mátyás király-meséket dolgoznak fel a Becsvölgyi táborban – videó

mátyás király

A tábort Börcsök Enikő színművész és Tóth József képzőművész szervezi, a csúcspont az utolsó este, mikor filmen is dokumentálják az előadást. (Librarius-hír)

Becsvölgyei Színjátszó és Képzőművészeti Tábor, 2014. július 7 – 18.

Börcsök Enikő, a Vígszínház színművésze és Tóth József festőművész idén harmadik alkalommal szervez a Zala megyei kis faluban, Becsvölgyén és környékén élő gyerekeknek színjátszó és képzőművészeti tábort. A festői szépségű, hét dombra épült község fiataljai első alkalommal a János Vitézt, második alkalommal a Lúdas Matyit vitték színre. A tábor másfél hetét elsősorban a próbafolyamat, a díszletek és jelmezek megtervezése, közös elkészítése tölti ki, de emellett jut idő a kirándulásra vagy a strandolásra is. A tábor csúcspontjaként, az utolsó estén pedig összegyűlnek a szülők, rokonok, szomszédok, környékbeliek, hogy együtt megnézzék az előadást. Idén, a tervek szerint Mátyás király-meséket dolgoznak fel.

A most már hagyománynak is tekinthető tábor két szempontból példaértékű. Egyrészt a helyi gyerekek számára ingyenes, másrészt a szervező művészek, a helyi vállalkozások és a falu lakóinak összefogásából születik. Van, aki pékárut szállít a reggelihez, van, aki ebédet főz, van, aki faanyagot, háziállatot vagy éppen régi, nagy becsben tartott holmit ad kölcsön a színpadi produkcióhoz. A lelkes összefogás, a közösségi munka és az önkéntesség példájaként közösen mozdul meg évről-évre a falu a jó ügy érdekében.

mátyás király

A tábor fő eseményét, az előadást, és az azt megelőző próbafolyamatot a Kurfli Egyesület mozgóképes stábja örökíti meg idén, mint ahogy az eddigi két alkalommal is. A tábor hangulatát visszaadó interjúk, életképek, ellesett kulisszatitkok, valamint a premierről készült felvételek gondos utómunka eredményeként DVD-formában jutnak el karácsonykor a családokhoz. Szép emléket jelenthet a számukra, amely egyúttal megerősíti a faluközösséget. A készítőknek fontos, hogy egyre jobb és profibb felszereléssel, illetve utómunkával minél jobb minőségű filmet tudjanak átadni. Ez a tábor nem csak a falubelieket érdekelheti, hanem bárki más számára is élvezetes perceket szerez. Megismerhet egy helyi közösséget, egy tehetséges, önfeledt gyerekcsapatot, és egy olyan elbűvölő helyet, mint Becsvölgye. Továbbá ösztönző példaként szolgálhat más falvak számára. Hiszen, ez egy olyan kezdeményezés, amit másoknak is meg kell mutatni.

Az idei tábor mozgóképes dokumentációját itt támogathatod.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top