+ Gondolat

A bronzmeccs egy daganat!

bronzmeccs

A bronzmeccs jóindulatú daganat a világbajnokság testén.

A bronzmeccs nem létezik.

Illetve lehet, hogy egyesek azt állítanák, van ilyen, sőt, láttak már csapatokat bronzmeccset játszani, de el tudunk képzelni egy meccset, aminek nincs tétje? (Egy meccsnek mindig van tétje. Ha baráti, akkor a jó viszony múlik rajta, és még három pont is jár érte a jóistentől, tegyük hozzá kizárólag nekünk, kiválasztott magyaroknak. Ha felkészülési, akkor főpróbának számít. Ha egy hétköznapi rugdosás műfüvön, akkor az egész hét melankóliájáért felel.) Van olyan meccs, amin nem múlik semmi? És mindez egy világbajnokságon? Ilyen nincs. Illetve van. Ez az a nincs, ami van, merthogy bronzmeccs van a vébén, adjunk hálát a magasságos FIFÁ-nak.

A bronzmeccs kívül van az időn, mert a versenyen túl, de a döntőn innen van.

A bronzmeccs nem tolakodik, nem akar sokat, lehetne unalmas, de valahogy sosem lesz az, maga a felesleg, a tej föle, a hab a tortán, a házastárs melletti szerető, akire szívesen gondolunk, de nem vesszük komolyan. A bronzmeccs jóindulatú daganat a világbajnokság testén.

A bronzmeccsre nem bejutnak a csapatok, hanem beesnek.

Az elődöntőből kiesnek, ezért beesnek a bronzmeccsbe. Ez az ami igazán tragikomikussá teszi őket: ők nem akarják a bronzmeccset, sose is akarták, ők elszenvedik. A bronzhoz vezető út voltaképpen egy evolúciós zsákutca, hiszen nem valaminek a csúcsa, hanem valaminek az elágazása, és innen nincs hova tovább, egy bronzérmet nincs értelme megvédeni. A bronz nem lehet bravúr, nem lehet önmagunkat meghaladó, kiemelkedő teljesítmény, nem lehet hőstett. A bronz az egy bronz, az is csak pár napig, esetleg hónapig, de már akkor elbizonytalanodik a bronzot megszerző csapat kapitánya, vajon tényleg mi lettünk volna a harmadikok? Biztos, ne az ellenfél? – és rossz kedvvel fekszik le, mert milyen szégyellnivaló, hogy nem jut eszébe, az érmet úgysem tartotta meg, utánanézni mekkora blama lenne, persze ébredés után ez az első dolga, és örömmel nyugtázza, hogy ő sem emlékszik a történtekre.

Pedig harmadiknak lenni a dicsőséges névtelenség. A harmadikat senki nem sajnálja, mint az örök vesztes másodikat, hogy éppen lemaradt az első helyről, a harmadikra senki sem emlékszik, csak meglapogatják a vállát: milyen ügyes vagy, hogy te is a dobogóra kerültél, de nem múlik el egy hét, és a harmadik neve máris homályba vész. Ki is lett a harmadik? Itt van a nyelvemen – gondolja az egyszeri szurkoló, de a következő pillanatban már a csapatának kezdőkeretét állítja össze fejben a következő szezonra, vagy a holnap esti vacsora pontos részleteit dolgozza ki a nehéz apareitiftől a könnyű desszertsörig.

A csapatok eleve vesztes helyzetből indulnak, hiszen nem jutottak be a döntőbe.

A két legnagyobb vesztes harcol azért, hogy bebizonyítsák, ki a nagyobb vesztes. Aki a bronzmeccset megnyeri, éppen azt mutatja meg a világnak, hogy helló, még az is lehet, befértem volna a döntőbe. Ott lehetnék – mondja ezzel a keserédes győzelemmel.

Viszont éppen ezért lehet a bronzmeccs a felszabadultak meccse. Itt nyerni már csak luxus, a luxust viszont szeretjük, képesek vagyunk harcolni és belehalni egy kis luxusért, jobb autó, szebb ház, még két gól azon felül, ami a győzelemhez elég lenne. Így fordulhat elő, hogy a bronzmeccsek sokszor a legjobbak, idézzük csak fel az előző vébét, amelynek pocsék döntőjét egy frenetikus bronzmeccs előzte meg, amin a németek 3:2-re verték Uruguayt. És az a találkozó a vébé legjobb meccse volt. Mindkét csapat tudta, hogy nem bizonyítani kell, hanem szépen játszani, nem az eredményt kell kergetni, hanem a labdát.

És akkor jöttek tegnap szegény brazilok, akik belenyilatkozták a világba, hogy igenis számít ez a meccs, ők komolyan veszik, van tétje, mert szeretnének bizonyítani a 7:1 után. És mi lett a vége? Bizonyítottak. Kiderült, hogyha túl komolyan veszik, akkor az a baj. A hollandok pedig fogták magukat, és ahogy az egy bronzmeccshez illik, hol komolyan, hol felszabadultan eljátszogattak a brazilokkal.

Az igazi vesztese ennek a vébének nem a brazil válogatott, hanem a holland. (Ha igazán őszinték vagyunk magunkkal és a brazilokkal, nem néztük volna ki belőlük, hogy idáig eljutnak, pedig nem kellett otthonról messzire mennniük.) A döntőben lett volna a helyük.

A bronzmeccs nem lehet vigasz, mert két vigasztalhatlan esik egymásnak. Nem marad más, csak a helytállás jutalma. Már akinek.

Brazília-Hollandia 0:3

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top