+ Jegyzet

Ez nem sport!

sport

Sport vagy nem sport: a brazilok a motiválatlan hollandokkal vigasztalódhatnak, Argentína pedig 24 év után ismét világbajnoki döntőt játszik.

Ahogyan arra számítani lehetett, a kedd esti, brazil-német edzőmeccsnek a másik elődöntő, a Hollandia és Argentína közötti összecsapás itta meg a levét. Lehet, hogy a két csapat akkor sem ugrott volna egymás torkának, ha a németek nem tömik ki hét góllal a brazilokat, így azonban a játékosok többsége már a rendes játékidő alatt is a tizenegyesekre koncentrált. Akadtak ugyan focira emlékeztető pillanatok, ilyen volt például Messi egy-egy labdaérintése vagy kapus létére Cillessen lövőcselei, aki ugyanazzal a mozdulattal etette meg Higuaint és a helyére csereként beálló Agüerót is, de gólhelyzetet két órányi játék után a hollandok és az argentinok neve mellé is csak jóindulattal lehetett feljegyezni.

sport

Fotó: fifa.com

Futballberkekben erre szokás azt mondani, hogy hatalmas taktikai harc folyt a pályán, de hol volt most a legnagyobb taktikusnak kikiáltott Louis van Gaal? Sehol. Costa Rica ellen valóban megkeverte a lapjait, amikor Cillessen helyére becserélte a két büntetőt is hárító Krult, de az elődöntőben már hazardírozott, amikor csak azért hagyta a kispadon a tizenegyesölőt, hogy ezzel a húzással mindenkit meglepjen. A hollandok szövetségi kapitányának persze erre is van ésszerű magyarázata:

Martins Indi közel állt a kiállításhoz, a de Jong helyére beállt Clasie taktikai csere volt, van Persie pedig elfáradt.

Egyébként meg lehet itt a különböző játékrendszerekről beszélni, de hiába tud az Oranje akár mérkőzés közben is taktikai hadrendet váltani, ha feltartott kézzel vág neki az argentinok elleni elődöntőnek, miközben az első csoportmeccsükön átgázoltak a címvédő spanyol válogatotton. Van Gaal a vereségről szűkszavúan nyilatkozott, majd a bronzmeccsre terelte a szót:

Minimum egyenrangú ellenfelek voltunk, lehet, hogy jobbak is, így aztán borzalmas dolog alulmaradni. A bronzmeccset nem lenne szabad lejátszani, mindig is ez volt a véleményem, mindig is ezt hangoztattam. Egy nappal kevesebb pihenőnk van, ez nem fair. És az sem fair, hogy két vereséggel mehet haza egy csapat a tornáról. Ez nem sport. De már tíz, tizenöt éve is ezt mondtam. A bronzmérkőzésnek szerintem nincs helye a futballban, nem lenne szabad erre kényszeríteni a játékosokat.

Szerintem pedig az nem sport, amit a németek műveltek a brazilok ellen, ahogyan az sem sport, amit a hollandok és az argentinok produkáltak, márpedig a mai modern labdarúgásban egyre inkább ez a két irányvonal rajzolódik ki. Ha egy csapat felvállalja a bátor támadójátékot, akkor a házigazda sorsára jutva könnyedén beleszaladhat akár egy nagyobb arányú vereségbe is, ha viszont beáll védekezni, akkor az oldalirányú, passzív tilitoli a büntetőpárbaj 120 percnyi, izzadságszagú előjátékává duzzad. Ezek alapján a vébédöntőn is utóbbi forgatókönyvre van kilátás, hiszen ha az argentinok ugyanilyen összeszedetten védekeznek és lezárják az üres területeket, akkor a német mezőnyfölény legfeljebb néhány meddő próbálkozásra lesz elég, és ismét jöhetnek a büntetők.

sport

Fotó: fifa.com

A tizenegyesrúgásokkal két alapvető problémám van. Egyrészt ha a játékosok úgyis erre apellálnak, akkor mi a fenének kell végigszenvedni az ezt megelőző 120 percet? Másrészt, ha már büntetőkre kerül sor, akkor a világ legjobb futballistái miért nem képesek nagyobb százalékkal értékesíteni a tizenegyeseket? Akárhogy is, argentin részről Messi és Agüero is magabiztos belövi, Garay beveri a léc alá, Maxi Rodrigueznek pedig szerencséje van, míg a hollandok közül hiába gurít okosan a bal alsó sarokba Kuyt és lövi fölényes magabiztossággal a maga tizenegyesét Robben, ha a remekül játszó Vlaar és a pocsék napot kifogó Sneijder is elrontja a sajátját. Alejandro Sabella, az argentin szövetségi kapitány mindenesetre a holland és a német válogatottról is sportszerűen beszélt, miközben a nyilatkozatából az is kiderült, hogy a döntőben is hasonló játékra számíthatunk Argentínától:

Átléptük a Rubicont, vagy nem is tudom, mit, de megvan, bent vagyunk a döntőben. Németország ellen nem csatárokra van szükség, hanem olyan játékosokra, akik nem hagynak nekik helyet, hogy futballozzanak. Ez a mérkőzés teljesen egyértelmű döntetlen volt, ha mi veszítettünk volna tizenegyesekkel, akkor is ezt mondanám. Nagyszerű csapat ellen játszottunk. Eggyel kevesebb pihenőnapunk van, ráadásul hosszabbítás után tudtunk csak nyerni és az ellenfél Németország. Erősek fizikailag, erősek fejben, erősek csapatként, és tudják, mit kell tenniük a győzelem érdekében. Minden megvan bennük. Nem lesz könnyű dolgunk.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top