Böszörményi Gyula – Rákos Péter: Csillagok nyelvén. Szülők, gyerekek, zodiákusjegyek. Szerzői magánkiadás, 2014. 2200 Ft.
Asztrológiával, csillagjóslással a Krisztus előtti 8. században már foglalkoztak Mezopotámiában. Babilóniában, Egyiptomban és a görög városokban is ismerték, művelték, része az azték és a maja kultúrának. A csillagászat szülőanyja, ma ezoterikus tan, illetve áltudomány.
Lehet-e hiteles egy könyv,
amely a különböző jegyben született gyerekek várható tulajdonságaira készíti föl a szülőket?
Ez a kérdés biztosan fölmerül abban, aki kézbe veszi Böszörményi Gyula író és Rákos Péter asztrológus közös könyvét. Én nem hiszek az asztrológiában (pontosabban az asztrológiának), mégis el tudtam fogadni az első mondatok után, hogy a szerzők komolyan veszik, amire vállalkoztak. A hang, amely a gyerekek nevében beszél, egyáltalán nem emlékeztet a színes magazinok horoszkópjaira. Mintha ez a hang egy nyolcvanéves, derűs bölcs emberé lenne, aki minden emberi tulajdonságot természetes szeretettel figyel. Tudása a vén asztrológus bölcseké, akik elsősorban a bolygók járásának törvényszerűségeit kutatták, de megértették, hogy az embernek hinnie kell valamiben, és ha már a csillagok eleve elrendelő hatásában akar hinni, akkor ebbe is érdemes valamilyen rendszert vinni. A könyv hitelességének fundamentuma a szép nyelv mellett az is, hogy valódi tulajdonságokat ír le. A Kos jegyű gyerek így mutatja be saját önfejűségét:
Például földhöz tudom vágni magam nagy nyilvánosság előtt.
Idővel pedig megerősödik az olvasóban a meggyőződés, hogy itt nem is az a lényeg, tényleg ilyen jellemű, természetű gyerek lesz-e az, aki megszületik például a Rák jegyében, hanem az, hogy a szülők nyitottak legyenek – bármilyen is lesz. Sok türelmet, figyelmességet, előrelátást, komolyságot feltételez ez a kötet. Felnőtt felelősségvállalást:
Rajtatok múlik, kedves szüleim, hogy miféle páncélom lesz, mire felnövök. Tüskés, vastag, amivel sokakat elriaszthatok, és még az őszinte, tiszta érzelmeket sem tudom közel engedni magamhoz? Vagy vékony, könnyen repedő, ami valójában csak fölösleges kacat, mert semmitől nem véd meg? Esetleg okosan nyitható-zárható, kellően kemény, viszont mérges tüskék nélküli, ami beengedi a kedvességet, szeretetet, s csupán a rossz dolgokat, hangulatokat rekeszti kívül?
A szerzők olyan családot képzelnek el,
amelyben a szülők nem veszekszenek, legalábbis nem hangosan, a gyerek előtt, nem gügyögnek, viszont sokat mesélnek neki, biztosan érzik, hol a határ kisfiuk, kislányuk igényei és a saját szükségleteik között. Így természetes, hogy néha egyedül mennének el otthonról, és akkor jöhet tata, mama, vagy egy gyerekfelügyelő, akit nagyon körültekintően kell kiválasztani, mert… Természetes, hogy időnként jönnek a rokonok, nagynénik, nagybácsik, kézbe veszik a gyereket, aki vagy sírni fog emiatt, vagy élvezi. Az utazás is természetes, és az is, hogy vannak családi ünnepek – és mindezt eltérően élik meg a gyerekek. Az Oroszlán jegyűekről például azt írja a könyv, szeretik, ha nagy a karácsonyfa.
Azért, mint kiderül, nem ilyen egyszerű ez. Nem könnyű árnyékra vetődésen érni az asztrológust, mert nincsenek tiszta jellemképletek. Ahogy a kötet írja:
Elismétlem, mert nem lehet elégszer: nem csak egy csillagjegy jellemez engem. Amit a naptárból kiolvastok, az úgynevezett Nap-jegyem csak egyik oldalamat, működésmódomat írja le. Van még legalább két ugyanilyen fontos énem: a Hold-jegyem és a Felkelő-jegyem (vagyis az Ascendensem)!
Szóval minden egyezés az örökkévaló véletlen
vagy a csillagok műve, ezt ki-ki eldöntheti.
A nagyobb testű állatok (macskák, kutyák, kakasok) karmolással, harapással, csípéssel adhatják tudtomra, hogy nem ismerik el vezéri mivoltomat.
– így beszél az Oroszlán. Nem tudom, a szerzők honnan vették a kakast, mindenesetre az én húgomat, aki igazi Oroszlán, kislánykorában tényleg megcsípte a kakas.
