+ Irodalom

Torokszorító gyermekáldozat Szélesi új könyvében – kritika

szélesi

A fajfenntartás, utódaink megóvása egyike genetikailag legerősebben kódolt tulajdonságainknak – állítólag. No, de akkor mi van Ábrahámmal, aki a saját fiát…? Mi van a majákkal, akik a csemetéiket…? És mi van Goebbels-szel és feleségével, akik Hitler bunkerében hat gyermeküket méreggel ölték meg?

Szélesi Sándor: Szörnyeteg a hajtóműben, Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft., olvasószerkesztő: Ligeti Szilvia, borító: Adam Benton illusztrációja alapján Unger Zsolt, 256 oldal, 2.841 Ft

Többszörös elfogultságot kell bejelentenem: a szerző a barátom. Régóta az. Továbbá: Szélesi Sándor zseniálisan készíti a foghagymával tűzdelt nyulat (ahogy sütés/főzés közben éles, sipító fejhangon szokta volt mondani: a nyúúúszííít!).

Ezek után mégis azt kérem a tisztelt olvasótól, higgyen nekem: úgy írok Szélesi új regényéről, a Szörnyeteg a hajtóműben című könyvről, mintha nem is ismerném őt. Ha dicséret következik, az nem a barátság és nem a nyúúúszííí miatt lesz! Bizonyítsam? Bizonyítom. Olvastam már Szélesitől olyat regényt, hogy néhány oldal után a sarokba vágtam, mondván: „kikérem magamnak, hogy a barátom ilyen sz’rt írjon!” (mű címét privát megadom).

Csakhogy a Szörnyeteg más. Nagyon más!

Itt, kérem, irodalomszag van a levegőben! Ez a regény AZ – tömény szépirodalom, gyönyörű mondatokkal, remekműgyanús gondolatfüzérekkel, tökéletesen kiegyensúlyozott dramaturgiával. Visszafogott, csendes, komoly mű, ami zsigerig, sőt, azon túl, egyenest a lélekig hat.

Gyermekáldozat.

Mi viszi rá az embert, hogy megölje, lemészárolja, feláldozza valamely eszme, hit, avagy saját túlélése érdekében a gyermekét? Mikor és hogyan változik át az értelmes, tanult, sőt, magasan képzett emberi lények közössége (törzs, falu, város, nemzet) rettegő majomcsordává? És mi van akkor, ha ez a homo sapiensekből álló „csorda” még csak nem is visít, őrjöng, szenved, miközben a halálba küldi ártatlanjait, mi több, ehelyett bölcsnek tűnő megfontoltsággal ontja vérüket?

A fajfenntartás, utódaink megóvása egyike genetikailag legerősebben kódolt tulajdonságainknak – állítólag. No, de akkor mi van Ábrahámmal, aki a saját fiát…? Mi van a majákkal, akik a csemetéiket…? És mi van Goebbels-szel és feleségével, akik Hitler bunkerében hat gyermeküket méreggel ölték meg?

Legyinthetnénk: ezek mind fanatikusok és elmebetegek – csakhogy nem volna igazunk!

Igenis, van az a helyzet,

mikor a legintelligensebb, legérzékenyebb emberek is úgy döntenek, hogy halni küldik saját gyermekeiket. Ezt a kegyetlen, torokszorító témát tárja elénk és járja körbe Szélesi, méghozzá oly finom, csendes léptekkel, hogy attól ki kell, hogy verjen mindenkit a frász.

Aki azt mondja: „engem ez nem érdekel, mert a sci-fi-t, mint műfajt rühellem”, most komoly esélyt kap rá, hogy megtapasztalja: SF-ben is lehet irodalmi minőséget alkotni. Az, hogy Szélesi regénye egy többgenerációs űrhajón játszódik, nem érdekes. Az űrhajó csupán díszlet. Ez a történet percek alatt átírható volna bármely mai faluba, kisvárosba – pl. Ukrajnába mostanság nagyon!

A regény egyetlen hibája a címe.

Hatásvadász, B kategóriás hollywoodi rémfilmeket idéző, vacak és ráadásul olyan értelemben félrevezető, hogy azt sugallja: itt valami Nyolcadik utas: a Halál típusú történet következik.

Pedig dehogy! Nagyon nem! Szélesi regénye tiszta, magas színvonalú, jó stílusú, modern szépirodalmi mű. Olyan, amiért önmagában simán járna egy József Attila-díj.

Aki azt hiszi, a nyúúúszííí beszél belőlem, olvassa el a könyvet, és be fogja látni a tévedését.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top