+ Film

Amerika a művészfilmeket, Kim Jong un Hollywoodot cenzúrázná

Lars von Trier, Kim Jong-un

Lehet, hogy Amerika büszke szólásszabadságára, de ha filmekről van szó, fordulhat a kocka. Az elmúlt évben több művészfilm is nagyobb figyelmet kapott a vártnál letöltéseinek köszönhetően, amivel sikerült kiverni a biztosítékot egyes mozirajongóknál. Említhetnénk például az Adéle életét vagy Lars von Trier Nimfomániását, mindkettő a tabuk és egymás döngetéséről ismert, és mindegyiket szűkebb közönségnek szánták. Érthető tehát, hogy erőteljesebb reakciót váltottak ki például Amerika konzervatívabb államaiban, ahol nem is kerültek a moziba besorolásuk miatt, és a gyanútlan filmletöltő mit sem sejthetett a témájukról. (Azért a Nimfomániástól nehéz családi vígjátékot remélni, de nem kapott korhatári besorolást, az Adéle élete viszont a legszigorúbb kategóriába esett.)

A kisebb, független mozik

nem mindig élnek a besorolás eszközével, ez nem törvény, csak tájékoztatás. Nem feltétlenül fenyegeti őket a köz ellenszenve és tiltakozása, amire egy moziláncnak figyelnie kell. Az Adéle életét könnyedén megnézhették kamaszok is New Yorkban az IFC Centerben. Az igazgató, John Vanco szerint ha a szülő felelősségteljes, és a gyereke érdekeit nézi, nem fogja kitenni a gyerekét olyasminek, ami nem neki való, mert ismeri a gyerekét. Azt mondja, az Adéle élete elég jó film ahhoz, hogy építően hasson, ha megengedik egy kamasznak, hogy megnézze.

A jelenség már csak azért is érdekes, mert

ha Hollywoodnak kell visszafognia magát, akkor azt nem veszik mindig ennyire komolyan, legalábbis a filmgyártás részéről. A besorolást elvégzik ugyan maguknak, hogy az amerikai kormánynak ne kelljen ilyesmivel foglalkoznia, de ha más kormánytól jön a kérés, arra kétséges a reakció. Történt ugyanis, hogy Seth Rogen filmjét, Az interjú címet viselő akcióvígjátékot Észak-Korea vezetősége, egészen pontosan Kim Jong un háborús cselekménynek fogja tekinteni, ha az moziba kerül októberben. A filmben James Franco és Seth Rogen műsorvezetőt és producert alakítanak, akik meghívást kapnak, hogy készítsenek interjút Észak-Korea vezetőjével.

Alapvetően ez még kedves gesztusnak

is felfogható Amerikától, csak az a gond, hogy a történet szerint a két karaktert beszervezi a CIA a diktátor megölésére, és a célpont is specifikus, nem csak általánosan egy távol-keleti diktátorról van szó, hanem név szerint Kim Jong unról, aki 2011-ben került hatalomra apja, Kim Jong-il halálakor. A készítők akkoriban még a papát akarták célpontnak, de a halála miatt kénytelenek voltak megváltoztatni a történet cselekményét.

– Kegyetlen ellenlépéshez folyamodunk,

ha az amerikai kormány engedélyezi és támogatja a film vetítését – fogalmazott Észak-Korea külügyi szóvivője. Szerintük ugyanis az ország vezetőségének bántalmazásáról filmet készíteni egyenlő a terrorizmussal. Mindenesetre az önironikus film előzetese már 5 milliós nézettségnek örvend a YouTube-on, Seth Rogen pedig megjegyezte, hogy eddig még csak akkor akarták megölni, amikor kijöttek a filmjei vetítéséről.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top