+ Fotó

Az Izsó, Haraszti, Mesterházy-trió közös felolvasása a TOBE Galériában

Az Izsó, Haraszti, Mesterházy-trió közös felolvasása a TOBE Galériában

Izsó Zitával, Haraszti Ágnessel és Mesterházy Fruzsinával közös vers-estjükről, közös sztorikról, furcsa véletlenekről, kötetekről, kötetálmokról beszélgettünk.

Izsó Zita, Haraszti Ágnes és Mesterházy Fruzsina közös verses est-sorozatának második állomásához egy apró, de annál elbűvölőbb újlipótvárosi galéria, a TOBE Gallery adott helyet. Kardos Dániel gitározott az intim hangulatú esten, a galéria falain a hattérben Ricardo Parra tenger-fotóival Az eseményről, a közös munkáról, közös sztorikról, furcsa véletlenekről beszélgettünk a három költőnővel.

Az Izsó, Haraszti, Mesterházy-trió közös felolvasása a TOBE Galériában

Fotó: Benedek Leila

Ez már a második közös felolvasásotok. Hogyan indult el a közös munka? Hogy ismerkedtetek meg?

Haraszti Ágnes: Igen, ez már a második Háttal a tengernek esemény, és nagyon jól fogadja a közönség. Az elsőn beszélgetés is volt, Bajtai András moderálta az estet, Újj Zsombor hegedült, de szerintem maradunk ennél a struktúránál, vagyis maradunk Daninál (Kardos Dániel gitárművész – a szerk.), már ami a zenét illeti. Hármunk kapcsolata szinte tisztán a  verseken keresztül alakult ki, a közeledésünk a versek kapcsán indult meg. Rácsodálkoztunk egymás írásaira: ez hozott össze minket. Illetve a kortárs irodalmi közeg azért egy szűk kör, mindenki ismer mindenkit, vagy legalábbis hallott már a másikról. Összefutunk rendezvényeken, Fruzsival például a tavalyi FISZ táborban kerültünk közelebb.

Izsó Zita: Én az első „Háttal a tengernek“-est előtt jóformán nem is ismertem a többieket, a verseiket viszont igen. Éppen ezért nagyon örültem, amikor felkértek, hogy olvassak fel velük. Az első rendezvény után úgy éreztük, jól működnek a szövegeink így együtt, kölcsönhatásba tudnak kerülni egymással, ezért érdemes lenne folytatni. Közben az is kiderült, hogy emberileg is nagyon jól megértjük egymást,  remekül érezzük magunkat együtt, és kifejezetten élvezzük ezeket a közös felolvasásokat.

Mesterházy Fruzsina: Az is előfordul, hogy házibulikban előszedjük egymás verseit. A nem jelenlevőkét is. Ez működik. Úgy kerülnek  elő alkotások vagy alkotók, hogy mások ajánlják – például egy buliban.

H.Á.: A kívülállóknak ez lehet akár nagyon rettenetes is, de adhat is nagyon sokat. Hajnal háromkor előkerülnek a versek, a kötetek és felolvasás-buli lesz az egészből. Sokszor lyukadunk ki ide.

Az Izsó, Haraszti, Mesterházy-trió közös felolvasása a TOBE Galériában

Fotó: Benedek Leila

Mi az egyéni történetetek? Hogy álltok például kötetek terén?

I.Z.: Az első könyvemet a FISZ adta ki (Tengerlakó, FISZ, Budapest, 2011 – a szerk.), a következő pedig a Prae-nél jelenik meg nagyjából egy hónap múlva. Az első kötetemben a víz volt a központi motívum, ami az időt jelképezi. Az ember a vízben nehezen tud futni vagy haladni, mert a megváltozott közeg lassítja a mozdulatait.  Ha valaki sokat emlékezik vissza a múltra, a múltban él, akkor a jelenben nem igazán tud cselekedni. Ezt a párhuzamot akartam a kötetben kifejezni. A versek mellett jelenleg a FISZ Világirodalmi Sorozatának egyik szerkesztője vagyok, amit Lesi Zoltánnal, Urbán Bálinttal és Zelei Dáviddal együtt indítottunk el, és aminek a különlegessége talán az, hogy a könyvek kiadása mellett különböző kísérőrendezvényekkel is igyekszünk népszerűsíteni a világirodalmat, például  szeptembertől havi rendszereséggel megrendezésre kerülő műfordító műhelyünkkel, aminek első alkalmát Nádasdy Ádám vezetésével május végén tartottuk meg.

H.Á.: Tizenakárhány éve írok, elsősorban verset, de prózát is. Volt egy korai kötetem, kisebb-nagyobb sikerek, aztán egy nagy szünet, közel tíz év. Talán most találtam meg azt a hangot, amivel ezt a világot, ami a fejemben létezik, tényleg rögzíteni is tudom. Született közben egy kislányom is, ez is sokat segített. Egy érési folyamat volt, letisztultak a dolgok. A következő kötet, „A“ kötet már nagyrészt készen van. Bólintottak már rá fontos helyeken, jó lenne, ha jövő tavaszra, a Könyvhétre  megjelenne.

M.F.: Általában az irodalmi közegben az alkotók már eleve írásra készülnek, így folytatják a tanulmányaikat, ebben a körben mozognak. Én nem így indultam. Igazából néhány éve veszem csak komolyan az írást. Korányi Mátyás, a dokk.hu főszerkesztője talált meg – amikor félve feltettem az oldalra pár verset – és vett rá, hogy vegyem magam komolyan. Azt gondolom, hogy hármunk versei közül, az enyémek a legkevésbé érettek. Van még mit tanulnom. Keveset is publikáltam, relatíve az elején vagyok ennek az egésznek és rengeteg mindent csinálok emellett. Alternatív színház (Szimpla Színház – a szerk.), cikkek a Magyar Narancsnak és a Kultúrpartnak,  éneklés, pr-kommunikáció. Kevés időm is van írni meg olvasni. Egyelőre elég naívan állok az íráshoz, de azt mondhatom, hogy nem naív a költészetem. Egyébként mindhárman FISZ (Fiatal Írók Szövesége – a szerk.) tagok vagyunk, de a közös munka – hogy megtaláltuk egymást – mintha a véletlennek volna köszönhető. Véletlenek, persze nincsenek.

Az Izsó, Haraszti, Mesterházy-trió közös felolvasása a TOBE Galériában

Fotó: Benedek Leila

Mi a kapcsolódási pont Ricardo Parra-val és ezzel az aprócska galériával, a TOBE Gallery-vel?

M.F.: Az első esten még Szabó Imola Julianna is velünk volt. Ő most egy workshop-ot tart egy irodalmi táborban, ezért nincs velünk. Az ő ötlete volt a Háttal a tengernek cím. Nem mondanám, hogy a víz téma jellemző az írásaink zömére, bár Zitánál a tenger a fő motívum az első kötetében. Arra gondoltam, hogy aki háttal áll a tengernek az milyen élethelyzetben, lelkiállapotban van? Ez a cím annyi mindent kifejez. Ez az a gondolati kör, amire felfűztük a verseinket és nem konkrétan a tenger maga. Az IF Kávézóban tartott első közös estünkön járt Tomas Opitz, a TOBE Gallery egyik tulajdonosa és látva az analógiát Parra fotói és az estünk között, elhívott minket. Amikor feltérképeztük a helyszínt és láttuk Ricardo Parra képeit, nagyon meglepődtünk, hogy mennyire összecseng a képi világa a verseink hangulatával.

I.Z.: Parra képeiről nekem Alessandro Baricco Tengeróceán című könyvének festője, Plasson jut az eszembe, aki tengervízzel próbálta megörökíteni a tengert. Korábban portrékat készített, és először mindig az emberek szemeit festette meg, ezután pedig szinte magától kirajzolódott az arc többi része. A hatalmas víztömeg lefestéséhez azonban sokkal nehezebben tudott hozzákezdeni, és egyfolytában azon gondolkodott, hogy hol lehet a tenger szeme, a kezdet, amiből minden kiindul.  A képeket elnézve az az érzésem, hogy Ricardo Parrát is ez érdekli. És talán ez az, ami bennünk is közös.

Az Izsó, Haraszti, Mesterházy-trió közös felolvasása a TOBE Galériában

Fotó: Benedek Leila

H.Á.: Az est alatt nézegettem a fotókat: Atlanti-óceán, Csendes-óceán, Karib-tenger. Elképzeltem, hogy Ricardo kisétál ezekhez a vizekhez, megáll és belefényképez a látványba. A felolvasás alatt azon gondolkodtam, hogy mi ugyanezt csináljuk, csak versben. Ott van az a nagy valami, egy statikus, nyugodt kép, aminek a belsejében annyi minden történik láthatatlanul, odamegyünk és kifényképezzük egy kis szeletét, az esszenciáját. De a versben inkább fordítva van, mint a képen: ami a képen nem látszik, a versben csak az látszik. Fotósként sokszor csodálkoztam már rá erre a keresztnarrációra vers és kép között.

Az Izsó, Haraszti, Mesterházy-trió közös felolvasása a TOBE Galériában

Fotó: Benedek Leila

Milyen lesz a következő felolvasás? Várható valami újdonság?

H.Á.: Mindannyian tevékenykedünk egyéb művészeti ágakban is. Szeretnénk valami vizuálisat is behozni az estek tematikájába. Képet, mozgóképet. Szeretnénk, ha egyre több társművészet ivódna az estjeinkbe, mert folytatás lesz. Ősszel ismét jövünk.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top