Új lemezt adott ki a garázsos blues rockot játszó Black Keys Turn Blue címmel. Nemsokára a zágrábi koncertjükről írunk, de előtte szemrevételezzük az új albumot.
Az elmúlt bő 10 év egyik legmeglepőbb sikertörténete a Black Keys zenekaré – az amerikai duó szép lassú építkezéssel a legnépszerűbb amerikai zenekarok közé küzdötte fel magát. A bluesos garázsrockot játszó Black Keys ugyanis különösebben nem is divatos, nem is szép, csupán szorgalmasan adta ki lemezeit és elég szexivé tudta formálni a maga bumfordi zenéjét. Legutolsó albumuk, a mennybemenetelt jelentő El Camino (2011) Grammy-díjat is kapott és valóban az év egyik csúcsteljesítményéről van szó. A fiúk az új lemezénél látszólag nem bíztak semmit a véletlenre: ismét a kortárs popzene jolly jokere, Danger Mouse segítette a dalszerzést és a kreatív metóduson sem változtattak.
Aztán az első pár szám alatt vakarhatjuk a fejünket rendesen.
Egyáltalán nem hallunk rossz zenét, csak az El Camino elsőre támadó dalai után elég meglepő, hogy a lemez egy szomorkás, enyhén pszichedelikus dallal kezdődik, amit egy szétfolyó gitárszóló vezet fel. És a lemez így is folytatódik: a következő pár dalból a Black Keys soul utáni érdeklődése derül ki, amit talán túl egyszerű egyedül Danger Mouse nyakába varrni. A lemez címe sejtette ugyan, hogy az új dalok melankolikusabb tónusúak lesznek, de azt hiszem, elég sokan vakarták a fejüket velem együtt.
A negyedik dal a Fever, ami a Turn Blue felvezető kislemeze volt – és ez már jobban emlékeztet az előző albumra, ha másért nem, hát a billentyűk miatt. A lemez középtájon viszont jó néhány erős pillanatot tartogat: noha egyik sem tipikus Black Keys-szám, de a Year In Review, a Bullet In The Brain és a Waiting on Words mind remek dalok. Eddigre nagyjából a kezdeti sokkon is túl vagyunk és kezdjük elfogadni az új Black Keys-arculatot. És amikor már épp eléggé hozzászoktunk, a lemez utolsó dala, a Gotta Get Away ismét kibillent – egy szám erejéig visszatér a régi, bolondozós Black Keys, amihez igazán értenek a srácok.
Nem rossz a Black Keys nyolcadik lemeze, de aki az El Camino, vagy a Brothers slágerparádéját várja, az biztosan csalódni fog. Kellő nyitottsággal elég érték fedezhető fel a lemezen, de a Turn Blue semmiképpen sem ajánlatos a péntek esti városba induláshoz, inkább a vasárnapi délelőtti kávézáshoz. Hogy élőben mennyit változtak, azt Tillinger Zsófi, utazó riporterasszonyunk fogja napokon belül megállapítani a zenekar zágrábi koncertje után, kíváncsian várjuk!
She’s Long Gone magyarul: http://iloveyouso.blog.hu/2014/11/14/a_volt-nincs_no