+ Fotó

Egykor és most – 16 éve megy a Portugál

egykor

Vajon mit árul el a Portugál archív fotóinak és az előadásról készült, hét kamarával rögzített profi felvétel pillanatképeinek párbeszéde?

Tizenhat évvel ezelőtt mutatták be a Katona József Színházban a Portugált, azóta folyamatosan játsszák, de az előadás alapvetően nem változott. Erről beszélt az előadást rendező Lukáts Andor a Parlando gondozásában megjelent, a Portugál DVD- és könyvváltozatát is tartalmazó kiadvány bemutatóján, és erről beszélt Pelsőczy Réka és Csuja Imre is a Librarius-nak adott villáminterjújában. De vajon mit árul el a Portugál archív fotóinak és az előadásról készült, hét kamarával rögzített profi felvétel pillanatképeinek párbeszéde?

Nehéz szülés

A Kocsmáros (Csuja Imre) a népi demokrácia és a demokrácia közötti különbséget próbálja megértetni Retekkel (Lengyel Ferenc). A jelenet előzménye, hogy a Kocsmáros heti 5 liter borral fizette le a polgármestert, érdekessége pedig a bukósisak, amit Masni (Pelsőczy Réka) ma már nemcsak maga előtt tart, de a derekára is csatol, hogy még hangsúlyosabb lehessen: ők így, hárman akár egy családot is alkothatnának.

Fotó: Szilágyi Lenke

Fotó: Szilágyi Lenke

RETEK: Mióta polgármester, lehet vele beszélni. Aszongyák, míg párttitkár volt, nagyon nagy állat volt.
KOCSMÁROS: Ja. Ez már más. Demokrácia van.
RETEK: Demokrácia. Mér, addig mi volt?
KOCSMÁROS: Az. Csak népi.

Pillanatkép a DVD-ről

Pillanatkép a DVD-ről

RETEK: Mi népi?
KOCSMÁROS: Népi demokrácia. Addig népi demokrácia volt.
RETEK: Mér, most mi van?
KOCSMÁROS: Demokrácia.
RETEK: Hát akkor?
KOCSMÁROS: Az népi demokrácia volt, ez meg sima. Nem érted?

Forró nyomon

A Kocsmáros, Sátán (Varga Zoltán), Retek, Csipesz (Bán János) és a Pap gyanakvóan néznek az ivóba betévedt idegenre, de csak Retek vádolja azzal, hogy ellopta Csipesz biciklijét. Takátsy Pétert a pap szerepében Mészáros Béla váltotta.

Fotó: Szilágyi Lenke

Fotó: Szilágyi Lenke

RETEK: Na, akkor mi legyen?
KOCSMÁROS: Nem lehetett ő.

Pillanatkép a DVD-ről

Pillanatkép a DVD-ről

RETEK: Má mé nem?
KOCSMÁROS: Akkor nála lenne. Ellopja és bejön?

A simlis és a szende

A fővárosból érkezett, titokzatos, névtelen idegen, akit Masni keresztel el Becének, rámenősen udvarol a tapasztalatlan falusi lánynak. Keresztes Tamás csak később, Dévai Balázs és Hajduk Károly után kapta meg Bece szerepét, de játéka hézagmentesen illeszkedik az előadásba.

Fotó: Szilágyi Lenke

Fotó: Szilágyi Lenke

BECE: És nappal, ennyi férfi között?
MASNI: Nem kell velük kártyáznom, vagy ilyen. Elvannak azok. Szép sorban jönnek. Elsőnek a Sátán van itt. Az csak kussol, meg iszik. Aztán jön a Retek, a Csipesz, így sorba aztán mind.

Pillanatkép a DVD-ről

Pillanatkép a DVD-ről

BECE: Nem akar mind megerőszakolni?
MASNI: Menjél már! Nem mind. Hogy akarna már, mikor apám a kocsmáros, te!

I want to ride my bicycle

Csipesz biciklijét azért nem találták meg a kocsma előtt, mert gyalog indult el otthonról, így viszont az Asszony (Szirtes Ági) pattant fel rá. Jucika először a törzshelyén kereste az urát, de csak a tóparton bukkant rá, s mivel leszállni a bicikliről továbbra sem tud, a szokásos „Faszomat!” kíséretében ismét elvágódott, majd magasröptű beszélgetésbe kezdett Csipesszel. Ha az irgácsiak felett meg is állt az idő, Szirtes Ágiról és Bán Jánosról a képek tanúsága szerint ugyanez elmondható.

Fotó: Szilágyi Lenke

Fotó: Szilágyi Lenke

CSIPESZ: Pesten szerzek lóvét.
ASSZONY: Megint eltűnsz hetekre.
CSIPESZ: Kell a lóvé, vagy nem kell?

Pillanatkép a DVD-ről

Pillanatkép a DVD-ről

ASSZONY: Jól van, nem kell azér mindjárt mellankólikusnak lenni.
CSIPESZ: Mellankólikusnak. Bravó. Na, napozzál csöndesen.

Zsák a foltját

Amennyire Becének megtetszett Masni, a Feleségét éppen annyira irritálta Masni hódolójának, Reteknek a közeledése. Ha a képekből ez nem is derül ki, Lengyel Ferenc azért rogyaszt, mert igyekszik elkerülni, hogy a következő feles is a képében landoljon, de Ónodi Eszterrel és Jordán Adéllal sincs szerencséje.

Fotó: Szilágyi Lenke

Fotó: Szilágyi Lenke

RETEK: Kié ez a kocsi? Magáé?
FELESÉG: Igen, miért?

Pillanatkép a DVD-ről

Pillanatkép a DVD-ről

RETEK: BNV?
FELESÉG: BMW.

Ez a beszéd

Jucika megint az urát keresi, de ezúttal úgy kell kijutnia a magyar grammatika útvesztőjéből, hogy már réges-rég elveszítette a fonalat.

Fotó: Szilágyi Lenke

Fotó: Szilágyi Lenke

KOCSMÁROS: Közben lehet, hogy már várja az ura.
ASSZONY: Kit?
KOCSMÁROS: Magát.
ASSZONY: Engem? Hol?
KOCSMÁROS: Lövölde.
ASSZONY: Ja. Ott voltam.

Pillanatkép a DVD-ről

Pillanatkép a DVD-ről

KOCSMÁROS: Vissza kéne menni.
ASSZONY: Oda?
KOCSMÁROS: Hátha ott van.Menjen nyugodtan, most ne is fizessen.
ASSZONY: Megnézhetem. Szóljak, ha ott van?
KOCSMÁROS: Na menjen. De nagy az isten állatkertje.

 Holdjáró

Csipesz a vártnál hamarabb tér vissza pesti kiruccanásából, s ha már jön, nem üres kézzel: Jucika járása bizonytalanabb már úgysem lehet.

Fotó: Szilágyi Lenke

Fotó: Szilágyi Lenke

ASSZONY: Ez mi ez?
CSIPESZ: Lábbeli.
ASSZONY: Ekkora?
CSIPESZ: Ja. Emeletes.
KOCSMÁROS: Az istenit. Egy felhőkarcoló.

Pillanatkép a DVD-ről

Pillanatkép a DVD-ről

CSIPESZ: Próbáljad föld. Biztosan jól áll.
KOCSMÁROS: Csipesz, te tudtad, hányas a lába?
CSIPESZ: Dehogy tudtam. Ezt találtam. Csak hozok valamit, érted. Stílus kérdése. Pár cipő.
PAP: Klassz.

Masni magánya

Bittner (Kása Gyula) meghal, Reteket lecsukják, Bece hazamegy a feleségéhez, de Irgácson minden visszatér a régi kerékvágásba. Masni vigasztalhatatlan, de az elmúlt tizenhat év legalább az étvágyát meghozta.

Fotó: Szilágyi Lenke

Fotó: Szilágyi Lenke

Pillanatkép a DVD-ről

Pillanatkép a DVD-ről

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top