+ Interjú

Úgy érzem magam mint egy rocksztár – Daniel Keyes Interjú

2014 június 18-án, 86 évesen elhunyt Daniel Keyes, a Virágot Algernonnak írója. Visszalapozunk az életébe egy rövid interjú erejéig.

2014 június 18-án elhunyt Daniel Keyes, akinek számos műve jelent meg magyarul. Közűlük a leghíresebb a Virágot Algernonnak, de ismert az Ötödik Sally, az Érintés és a Billy Milligan háborúi is. Sajnálatos halálhíréről már beszámoltunk, most viszont visszalapozunk az életébe egy rövid interjú erejéig és a szerzőtől vett idézetekkel búcsúzunk a kiváló írótól.

Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést.

daniel keyes

“A Virágot Algernonnak körülbelül harminc országban jelent meg – és minden évben újabb és újabb külföldi fordításokat kapok, valamint reprint megkereséseket. A mai napig puha- és keményborítós verziókban is elérhető a könyv és számos középiskolában a tanagyag részét képzi. A történet, a regény és a ’66-ban belőle készült Charly című film is akadémiai díjat kapott Cliff Robertson alakításáért. A hetvenes években Londonban és a Broadwayen is musicalt készítettek belőle. Többször próbálták máshogy lezárni a történet végét – de senki a világon nem képes ezt a befejezést megváltoztatni, amitől nagyon boldog vagyok!

 A virágot algernonnak című 2000-es film online magyarul megtekinthető itt (a tévékettő tízezeréves logójával):

https://www.youtube.com/watch?v=5izIS790PXI

“Szóval megírtam a történetet. Felhívtam Horace Gold*ot, aki azt mondta: “Hozd át. Elolvasom, amíg itt vagy. Igyál egy csésze kávét, olvasgass egy magazint.” Horace agorafóbiás volt, és gyakran tartott pókerösszejöveteleket péntek estétől szombat hajnalig First avenue-i lakásában, ahonnan a Galaxy**-t is szerkesztette. Kissé ideges voltam, mivel Horace egy fontos szerkesztő és ez csupán az ötödik olyan novellám volt, amivel megkerestem egy kiadót, hogy publikáljanak. Horace átjött a másik szobából és azt mondta: “Dan, ez egy jó sztori, de elmondom neked, hogyan lehetne belőle egy óriási sztori: Charlie nem veszti el az intelligenciáját, hanem szuperintelligensnek, és ő meg Alice szerelmesek lesznek, összeházasodnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.”

viragot algernonnak

“…A Doubleday kiadó számára befejeztem a könyvet (azaz novellából regénnyé duzzasztottam), de ők is azt akarták, hogy megváltoztassam a végét. Nemet mondtam. Egy év alatt további öt kiadó utasított vissza. Szenvedtem, mert nagyon szerettem volna publikálni ezt a könyvet! Szerencsére végülis megjelent és azóta nem is hagyták abba az utánnyomását. Japánban és Németországban az összes könyvemet publikálták és azóta is újranyomják őket. Egyszer ellátogattam Tókióba a könyveimet dedikálni. Az áruház elé érkezve teljesen megdöbbentem: a hatalmas sor olyan hosszan kígyózott, hogy háromszor is körbeérte az épülettömböt! A japánok ajándékokkal vártak, virágokkal, édességekkel, levelekkel… ahogy ott ültem, csak egy gondolat jutott eszembe: Úgy érzem magam mint egy rocksztár.”

*Horace Leonard “H. L.” Gold (1914 – 1996) amerikai science fiction író és szerkesztő.

**Galaxy Science Fiction egy tudományos-fantasztikus magazin, amit 1950-ben alapítottak az Amerikai Egyesült Államokban.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top