+ Film

Taxis blokk – színikritika

011 fesztivál

A Droszt egyetlen budapesti éjszaka történetét meséli el. Négy taxis autójában ülünk, ahol különböző, egymástól független emberekkel ismerkedünk meg.

Ivanyos-Radnai: Droszt; -011- Alkotócsoport / Átrium Film-Színház, 011 Fesztivál; Rendezte: Radnai Márk

Nézem a valaha szebb napokat látott ferdehátút, de csak utólag kezdek el azon tűnődni, hogy kerülhetett a színpadra, mert a figyelmemet túlságosan is leköti, hogy rájöjjek: vajon a taxiban játszódó jelenetek élő közvetítését látom a vásznon (ez volna a kézenfekvő), vagy a színészek a rögzített felvételeket játsszák újra a vetítéssel párhuzamosan (erre utal, hogy a stáb külsős helyszíneken is forgatott)? Vajon némafilmet látok, és a szereplők hangját, mintha csak éppen most szinkronizálnák saját magukat, élőben hallom (ez volna a szerencsésebb megoldás), vagy az alkotók a színészek szövegét is előre felvették, és már csak tátognak a színpadon (ezt talán könnyebb kivitelezni)? Az előadást rendező Radnai Márk persze egyik nyilatkozatában már elárulta a választ:

Miközben a színészek eljátsszák a színpadon a jeleneteiket, a néző eközben lát egy hatkamerás forgatást is. Ebből következik, hogy minden akkor és ott, a helyszínen zajlik. Tehát élőben keverődik a hang, történik a vágás, és a közönség mindezt egy nagy vásznon, mint egy filmet végignézheti. Így szóban elmondva egyszerűnek tűnhet, de […] minden egyes szereplőnek és közreműködőnek, akár egy filmforgatásnál, hihetetlenül pontosnak és fegyelmezettnek kell lennie.

Összehasonlítani mindenesetre nem tudom a kettőt, mert vagy a kivetítőre, vagy a színpadra figyelek, ami azért árulkodó is: van időm és alkalmam ezen töprengeni, hiszen így sem maradok le semmiről. Nem mintha a négy taxis tizenkét epizódra osztott története nem volna elég érdekes, de a színházi előadásba ágyazott filmes narratíva jóval izgalmasabb – arról nem is beszélve, hogy a helyszín atmoszférája is erre ösztökél,  hiszen a -011- Alkotócsoport stílszerűen az Átrium Film-Színházban mutatta be a Drosztot, még tavaly októberben. Hogy mennyi lehetőség rejlik egy-egy ilyen és ehhez hasonló produkcióban, arra az előadás alapján nehéz volna következtetni, de a Drosztra vonatkozólag két dolog biztos. Az egyik, hogy a két oldalsó kamerára elsősorban nem azért van szükség, hogy a szereplőket több szögből is meg lehessen mutatni, hanem azért, hogy egyáltalán látszódjon belőlük valami. Ha viszont már látszik, s ez már az érem másik oldala, akkor a színészek minden rezdülése érzékelhető, vagyis az alakítások inkább a mozivászonra, semmint a színpadra kívánkoznak.

A Drosztot, ehhez kétség sem fér, Gosztonyi Csaba viszi a hátán,

hiszen minden pillanatban érezni a nagydarab taxis vállára nehezedő terheket: mindenről és mindenkiről sommás véleménye van, s ezt akkor se rejthetné el, ha akarná, mert az arcára van írva. Szent meggyőződése, hogy egy független társulatot fenn lehet tartani a jegybevételekből, biztosra veszi, hogy a kocsijába beszálló lány nem a cukorbetegsége, hanem valamiféle kábítószer miatt lett rosszul, miközben pontosan tudja, hogy nem az utasoké, hanem a saját élete hever romokban. A nagydarab taxis szemmel láthatóan nem ért a nők nyelvén, de Gosztonyi Csaba a hallássérült lány asszisztálása és az exbarátnő felbukkanása  nélkül is pontos jellemrajzot adna a karakteréről. Hozzá képest Adilov Alim már jóval haloványabb az üzbég taxis elnagyolt, közhelyes szerepében, igaz, ebben talán az is közrejátszik, hogy a taxisok két, legveszedelmesebb típusát mossa egybe. A taxiórát megbuheráló, pofátlanul élelmes sofőr a pénzemre utazik, a beszélgetést mindenáron kiprovokáló, sztorizgató, vicceket mesélő kollégája az idegeimre megy, Adilov Alim üzbég taxisa pedig mindkét szakágban igazi spíler.

Fotó: Schwendtner Bálint

Fotó: Schwendtner Bálint

Bán Bálint vékony és Kovács Ádám csendes taxisai tulajdonképpen egymás komplementerei. A nehezebb dolga mindenképpen Bán Bálintnak van, s bár alakítása csak egy árnyalattal harsányabb, élénkebb és izgágább a kelleténél, amit ráadásul a Red Ball kínai energiaital mértéktelen fogyasztása is megmagyaráz, ez éppen elég ahhoz, hogy a színésznő foglalkozását és a terhes nő úticélját félreértő taxis jelenetei humoros helyett inkább kínosak legyenek. A csendes taxis rezignált figurája közel sem kínál ennyi játéklehetőséget Kovács Ádám számára, de Radnai Márk nagyszerű arányérzékkel találja meg a hallgatag taxis és az annál beszédesebb utasai közötti egyensúlyt: míg a félresikerült randi megmaradt illúzióját a sofőr böfögései rombolják le, addig a frissen érettségizett, s nyilvánvalóan a szabadság ígéretétől megrészegült tahók süketelése elől az autója repíti messzire a taxist – gondolatban és a vásznon egyaránt.

Fotó: Schwendtner Bálint

Fotó: Schwendtner Bálint

A Randevú című fejezet egyébként alighanem az előadás legjobban megírt része, Varga Virág és Kövesi József párosa pedig szinte egyedüliként emelkedik ki a mellékszereplők közül. A diszpécser beszámolóján keresztül értesülünk a másik taxiban beindult szülés végkimeneteléről, ami nemcsak összefűzi a két történetszálat, de Varga Virágnak is lehetőséget ad arra, hogy megmutassa a randira hívott lány érzékenyebb oldalát, miközben partnere, Kövesi József mindvégig ugyanazzal a bárgyú, tolakodó arckifejezéssel próbálja a lány tudtára adni, hogy ő már készen áll.

Közös jelenete

a négy taxisofőr közül egyedül Bán Bálintnak és Kovács Ádámnak van, ami kettejüknek és az előadásnak is jót tesz, hiszen utóbbi kimerültsége még azelőtt visszarángatja a földre az álmodozót, hogy újabb képtelen ötletbe lovalná bele magát. Alig, hogy elkezdődött, már véget is ért az első 011 Fesztivál, de a Droszt az ötnapos programsorozat záró epizódjaként nagyságrendekkel meggyőzőbb, mint önmagában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top