+ Tudósítás

Három az egyben – Portugál-nap a Katonában

portugál

Portugál-napot tartottak a Katonában: az előadást a díszdobozos kiadvány bemutatója és a közönségtalálkozó foglalta keretbe.

Nem túl gyakran, de előfordul, hogy egy színház bő másfél évtizedig folyamatosan műsoron tud tartani egy előadást. Az is megesett már, hogy színházi előadásról készült felvétel látott napvilágot, és arra is volt már példa, hogy egy-egy szövegkönyv került nyomtatásba, bár a drámairodalom jelenlegi helyzetéről sok mindent elárul, hogy a Rivalda legfrissebb válogatása 2011-ben jelent meg. Az azonban végképp ritkaságszámba megy, hogy ez a három feltétel egyszerre teljesül: a Parlando előző kiadványa, a S.Ö.R. – Shakespeare Összes Röviden éppen két évvel ezelőtt került a polcokra, a Portugál könyv- és DVD-változatát pedig június 12-én mutatták be a K:antinban.

A Portugál-nap hátterében

még véletlenül sem az áll, hogy miként lehetne még több bőrt lehúzni egy sikeres produkcióról, hiszen a dráma és a felvétel nem helyettesíti, hanem kiegészíti az előadást: a szöveg elmélyíti a színpadon látottakat, a DVD pedig egyrészt az emlékek felidézésben játszik közre, másrészt bepillantást enged a kulisszák mögé, amivel a kiadvány nem kevesebbet ígér, mint a tökéletes Portugál-élmény. A Portugál-nap a kiadvány bemutatójával kezdődött, s Veiszer Alinda azzal indította a beszélgetést, hogy az esemény apropójául szolgáló DVD-felvétel és az 1999-ben, egy évvel a színházi bemutató után forgatott film tulajdonképpen keretbe foglalja a Portugált: míg előbbi egy sokszor próbált, sokat játszott, érett Portugált rögzít, addig utóbbi egy javarészt ugyanezekkel a szereplőkkel készült korabeli adaptáció.

Az elmúlt tizenhat év és a kulisszák mögé is bepillantást engedő lemez kapcsán adódik az első kérdés, hogy mennyire vált rutinná a színészek számára a Portugál. Csuja Imrének, ha nem is olyan mértékű, mint a premiert követő időszakban, de még mindig lámpaláza van az előadások előtt, a Lengyel Ferenccel való, színfalak mögötti verekedés pedig már az előadás részévé vált, amit már csak babonából sem mernek elhagyni. Tőle Pelsőczy Réka veszi át a mikrofont:

Ez nem rutin, én nem is szeretem ezt a szót, hogy rutin, ez inkább egy csodálatos, laza lelkiállapot, amiben már az ember nagyon mélyre tud menni, és nem úgy kell bemennie a színpadra, hogy hergeli magát a takarásban.

Pelsőczy Réka egyébként szerencsésnek érzi magát,

mert mindazt, ami vele történt a bemutató óta eltelt tizenhat éveben, fel tudta használni Masni megformálásakor. Persze már nem egy kislánynak képzeli Masnit, aki az eslő szerelmével találkozik a kocsmában, és akinek még minden esélye megvan arra, hogy elköltözzen a faluból. Az általa játszott Masni már felnőtt nő, minden bizonnyal túl van néhány kalandon, de egyedül él és továbbra is az apjával dolgozik.

Csuja Imre pályáján is sokat lendített a Portugál.

A legtöbben talán még mindig az Üvegtigrisből ismerik Csuja Imrét, de aki látta az előadást is, az észrevehette, hogy a Kocsmáros alakja sok tekintetben egyfajta előtanulmánya Csokinak. Arról ugyan nem esik szó, hogy a 2001-ben bemutatott Üvegtigris egyik legszerethetőbb szerepére mi alapján választották, de a filmes karrierje saját bevallása szerint is a Portugált követően indult be. Nagy kedvvel mesél arról, hogy a mai napig sokan megállítják az utcán a Portugál miatt, és előfordul, hogy ismeretlen, hétköznapi emberekkel a kedvenc mondataikat idézik, röhögnek egy jót, aztán mindenki megy tovább a dolgára. Veiszer Alinda kérdésére még azt is elárulja, hogy az artikulálatlan üvöltése, amivel rendre leteremti a kutyát, az valójában egy létező mondat, és annyit tesz: Berci, nem takarodsz el?

Ez a mozzanat négy-öt évvel ezelőtt került bele az előadásba, tehát viszonylag új fejlemény, de a közös munka során egyébként is sokat változott a szöveg. Érdekesség, hogy Egressy Zoltánnak ez volt az első színházi bemutatója, ezért eleinte különösen érzékenyen érintették a húzások, de Csuja Imre beszámolója arról árulkodik, hogy nem volt ezzel egyedül.

Ha már a húzásról beszélünk: nekem is volt egy monológom. […] Egy magában beszélő, tépelődő ember nagyon klassz monológja. Nem haragudtam Andorra, hogy meghúzta, de azért sajnáltam. Na most újabban, három-négy éve, Mészáros Bélának is van egy olyan képessége, hogy nagyon tud nevetni, és jól is áll neki. Nekem is van egy ilyen, ez a kettő összeadódott, és ez a nyolc mondatra húzott monológ, amikor töltögetem a konyakot és a tyúkokról beszélgetünk, egy picit hosszabbodott azáltal, hogy Bélával valóságos röhögő áriát adunk elő ilyenkor. Ami egyébként még jobban kifejezi a jelenet drámaiságát, mint hogyha benne hagyta volna Andor azt a hosszú monológot. Valahogy egy sűrítmény lett ezáltal belőle.

 Ami nem változott az eltelt tizenhat év alatt,

az az előadás, de Lukáts Andor, a darab rendezője humorosan, ám nem kevés kritikai éllel jegyzi meg, hogy ma már változtatna az arányokon: szerinte Becének kellene maradnia, mindenki másnak pedig külföldre mennie. A Portugál forgatása óta ugyanis egyre inkább azt tapasztalja, hogy olyanok ezek az Irgácshoz hasonló, eldugott falvak, mint Marquez Macondója: a házakat benövi a gaz, maszatos gyerekek szaladgálnak az udvaron a tyúkok között és alkoholisták lézengenek a faluban. A szöveg persze nem engedi, hogy a hangsúlyokon változtassanak, de azt el tudja képzelni, hogy milyenek lennének a főszereplők harminc év elteltével, a darab esetleges folytatásában. Mindenki ugyanúgy, ugyanolyan vacakul élne, mint eddig, csak most már öregen, egy szörnyű szociális otthonban. Ha lenne második része a Portugálnak, akkor erősen benne kellene, hogy legyen az a riasztó helyzet, amiben most élünk.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top