+ Irodalom

Könyvhét: testköltészet, biohorror, pedofilgyanú, Márai.

Márai ÜNNEPI KÖNYVHÉT 2014

Ezen a Könyvhéten Pelé is labdába rúg a Libri kiadó kínálatában, a Helikonnál Márai Sándor Szabad Európa Rádiós eddig kiadatlan írásai.

Elsősorban költészeti és kortárs magyar prózai köteteket jelentetett meg a Libri csoport az idei könyvhétre, de a kínálatban helyet kaptak még gasztronómiai, gyereknek szóló és a futball világbajnoksághoz kapcsolódó könyvek is, összesen csaknem 30 újdonság – mondta el Sárközy Bence, a Libri csoport egyik vezetője.

Térey János Átkelés Budapesten című kötetében korábban folyóiratokban megjelent 14 történetét adja közre egyben. Az írások a közelmúlttól a közeljövőig világítják át Budapest ismert és ismeretlen helyszíneit és annak hol hatalmas, hol fájdalmasan parányi figuráit.

A másik könyv egy fiatal szerző, Nemes Z. Márió a Hercegprímás elsírja magát című verses könyve. „Ez egy bizarr darab, a kritikusok „testköltészetként” is emlegetik. A kötet olyan verseket tartalmaz, amihez ha az átlagos versolvasó szépérzékével nyúlunk, biztosan meg fogunk lepődni, hiszen radikálisan más költészeti nyelvet használ a szerző, mint amit általában megszoktunk” – jellemezte a vezető.

Megjelent a Könyvhétre a Slam.pont című könyv is,

amely egy antológiában foglalja össze három ismert „slammer” André Ferenc, Mavrák Kata Hugee és Süveg Márk Saiid slamjeit. „Ez egy sorozat bevezető darabja, amelyben szeretnénk az egyre népszerűbb slam kultúrát bemutatni. A könyv második része is megjelenik még ebben az évben”.

A prózai művek között Sárközy Bence kiemelte Lanczkor Gábor Folyamisten című munkáját, amelyben a legfiatalabb írógenerációhoz tartozó szerző „erősen mitikus és radikális” hangvételű írásait ismerheti meg a közönség. A négy különálló történetben a külföldön dolgozó, megerőszakolt magyar lány történetétől kezdve a pedofilgyanúba keveredő papig minden novella azt boncolgatja, hogy milyen módon próbálják meg az emberek feldolgozni a jelen problémáit.

Bartók Imre a Patkány éve című kötetének folytatásával, a Nyúl éve

című könyvével a formabontó prózát képviseli az új megjelenések között. Sárközy Bence elmondta, hogy a „biohorrornak” is aposztrofált regény a világvége után egy túlburjánzó növényi vegetációban próbálja újraértelmezni az emberi mértékeket és az emberi kapcsolatokat, miközben arra keresi a választ, hogy mi közünk van nekünk embereknek ehhez a világhoz.

A kiadó ünnepi kínálatában szerepel még Federico Andahazi magyar származású argentin író Tiltott gyönyörök könyve című munkája, a gasztronómiát Mautner Zsófi Főzőiskola-középfok című könyve képviseli, a futball világbajnoksághoz pedig Pelé Csak a foci című önéletrajzi könyve kapcsolódik.

A Helikon kínálatában Fedőneve: Ulysses címmel Márai Sándor

Szabad Európa Rádiós eddig kiadatlan írásai jelentek meg, 69 erotikus székely történetet ad közre a Jösz’te hezzám! című elbeszélés-gyűjtemény, valamint szintén nyomtatásban eddig még meg nem jelent Nemes Nagy Ágnes útiesszéit és útinaplóit foglalja össze a Magyarul és világul című kötet. Hankiss Elemér Befejezetlen ember című, legújabb munkájában saját pályáját tekinti át rövid írások formájában.

A gyerekkönyv-újdonságok közül a tavalyi év kiadványai alapján legjobb gyerekkönyv kiadónak választott Kolibri gondozásában megjelent Sárkányjárgány című, CD melléklettel ellátott munkát emelte ki a kiadóvezető.

A könyvhéten a Librit, a Helikont, és a Park kiadót egy blokkban, a Kolibrit a gyermekkönyv-részlegen találhatják meg az érdeklődők.

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata)

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top