+ Irodalom

Könyvhét: a Hartay és Podmaniczky-duó dedikál

Hartay, Podmaniczky

A két író egy órán át két új könyvét dedikálja vasárnap 12 órától a Líra sátránál egy napernyő alatt, 24 fok lesz, érdemes eljönni.

A Könyvhét programjában sok könyvet sok író dedikál, sok helyen, és sokan elvesznek ebben a tömegben. Sőt, néha maguk a szerkesztők sem tudják merre hány méter, mert pl. a tavalyi év végi literás könyves szavazásából mindkét könyvet kihagyták, mintha nem is léteznének. Ennyit a könyves listákról. Most két jó könyvet ajánlunk egy időpontban és egy helyen.

Lerepül a hülye fejetek címmel jelent meg tavaly ősszel Hartay Csaba első regénye, amiben vadító és vidító ifjúságát írta meg nyílt színi őszinteséggel. A kritika sokat gondolkodott rajta, mit kezdjen a könyvvel, hasonlították a Zabhegyezőhöz, páran hivatalból fanyalogtak, nem találták meg benne saját ifjúságukat, persze, még jó, hogy különbözőek vagyunk. Egy biztos, a könyv öntörvényű író műve, és ettől eredeti, nem próbál ostoba kánonokat követni, erre mondják, páratlan. Ez a könyv is a Librarius könyvsorozat egyedi terméke, ahogyan Podmaniczky Szilárd Klímadogma című regénye.

A Klímadogmát sem kényeztette el a kritika az őszi megjelenés után, de az a néhány írás mind elismerőleg szólt a regényről, fölfejtve azt a komoly dramaturgiai szerkezetet, amit a szerző forgatókönyvíróként rutinosan működtetett a kortárs magyar filmekben. A Klímadogma egy klímakutató élettörténetét keresztül mutatja be, amit ma a globális felmelegedésről tudhatunk, és amely körül a politika és a tudomány retorikája hatalomként működik. És ki gondolta a volna, az egyházak is benyomulnak a képbe. Közben persze érzéki szex és semmi mellébeszélés. A párbeszédek mintha a legjobban megírt filmek kockái mögül peregnének.

Gyere el vasárnap 12 órára a Líra sátrához, és kóstolj bele a két erős könyv világába, beszélgethetsz szerzőkkel, akik meglepetést is tartogatnak a látogatóknak. Vörösmarty tér, vasárnap, 12 óra, Líra sátor.

A Lerepül a hülye fejetekből itt olvashatsz részletet, a Klímadogmából pedig itt. Esőnap nincs.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top