Előbb-utóbb mindenbe bele lehet unni. Volt olyan is, hogy belekeseredtem egy aktuális munkába, például mikor az 50es évek kémeit festettem, annyira sötétnek találtam azt az a korszakot, hogy egyszerűen ki kell szállnom belőle. Elkezdtem punk rock zenéket hallgatni és akkor festettem például egy énekest, amin már a felszabadultság látszik. Ettől függetlenül lehet hogy még visszatérek az 50-es évekre, mert érdekel, csak valahogy nem ér össze a kettő egyszerre.
Te egyébként klasszikus festészetet tanultál. Az én fejemben egy olyan kép jut eszembe erről, hogy egy műteremben békésen festegetsz, amiket aztán majd kiállítasz. Ezzel szemben te gyakran dolgozol olyan anyagokkal és olyan helyszíneken, amik nem feltétlenül jutnak az ember eszébe a hagyományos festészetről. Mikor jött a pálfordulat?
Angliában töltöttem egy félévet Erasmus-sal és mikor visszajöttem, nagyon sokan mondták, hogy megváltoztam, nagyon koncept irányba fordultam. Kint teljesen más dolgokkal szembesültem, mint nálunk. Itthon nagyon erős volt az anatómia,amit két évig tanultuk, szigorlatoztunk is belőle, nagyon nyomták a művtörit és a festészet alapjait, valamint az anyagismeret is elég kemény volt. Ezzel szemben, amikor kimentem, egyből egy kukacokkal teli tégely jött velem szembe. Az ehhez hasonló dolgok teljesen elvontnak tűntek elsőre, de valahol értettem is, mi miért van.
Olyanokkal szembesültem, amikkel itthon nem tudtam. Akkoriban még nem minden magazin volt kapható, valamint az internet sem volt annyira kiforrott, ott pedig testközelből tapasztalhattam meg ezeket a dolgokat. A tanáraim is észrevették, hogy megváltozott a hozzáállásom, de szerencsére pozitívak voltak, mert ők is inkább koncept festők voltak. Azóta szeretem megragadni a dolgok mögöttes tartalmát. Az a szembelévő festmény se jó.. Színes, nem rossz, de még nem látok mögötte semmit.
Az ügynök sorozatnak mi volt a többletjelentése?
Festhettem volna bármilyen portrét, de én azért választottam az ügynököket, mert egy sötét, árnyas oldalnak tartom az egészet. Ott van egy egész sztori, egy élettörténet minden egyes arc mögött. Mindegyik lekövethető, megadom az iktatószámát, ami alapján rá lehet keresni és meg tudod nézni mit csinált, vagy éppen mit nem csinált. Már-már egy dokumentarista portréfestészet az egész, ami elmesél dolgokat, és többet ad, mint egy átlagos arckép.
Az OSB lap – ami hulladékfalemezek összepréselt verziója – közrejátszik abba, hogy milyen jellemmel rendelkeztek vagy nem rendelkeztek a megfestett alakok. Általában nem a nemes lelkükről voltak híresek, így ez a hulladékjelleg valamennyire hozzátartozik az ő lényükhöz is.
A képek közé belecsempésztem apukámat is, akinek egyébként semmi köze az egész besúgosdihoz. Azt vizsgáltam, hogy egy ügynök lehet-e egyáltalán szimpatikus és miért ne lehetne, hiszen voltak köztük nagyon jó kiállású fiatalemberek is. Aput is beletettem, hogy egy kicsit megtörjem a rendet, legyen egy kakukktojás. Hajlamosak vagyunk általánosítani, minden egyes területen és mindenkit rossznak ítélni.
A kiállításod és a gerilla akcióid kicsit Banksy világát idézi fel bennem. Mit gondolsz egyébként a street art-ról?
Nem rossz, csak nem tudok abban a rendszerben gondolkodni. Itt van például a stenciles dolog, ami tök jó, de én már egy kicsit lecsengettnek tartom. Személy szerint nem tudnám ezt csinálni, mert ezt a műfajt már elég régóta művelik és abba én már nem látom magamat. Számomra érdekesebb, hogy nekitámasztom a képeket a falra és vigye, aki akarja. Ez egy teljesen más dolog. Azok a képek be vannak zárva, ott vannak egy galériában, egy hónap után leszeded, hazaviszed, otthon tárolod, maximum megveszi valaki, aki szintén otthon tárolja. Magyarul soha nem jut ki a zárt térből.
Jelenleg min dolgozol?
Most rákaptam a spray-re, kicsit inkább absztrakt képek születnek mostanában és nem úgy használom, mint az utcán. Felfedeztem hogy, mennyi szín van, valamint, hogy a spray-t mindennel lehet keverni. Tudat alatt bennem van, hogy ezt elsősorban az utcán használják a fiatalok, én pedig gyakorlatilag beviszem a műterembe a kinti anyagot. Ezek a képek olyanok, mintha egymásra fújták volna a tageket, de itt most fal helyett, vászonra. Sok kollázst csinálok összegyűrt folyóiratok papírjából és rákaptam a vázlatrajzra is, amit többnyire filccel csinálok. Gyűjtöttem egy csomó nejlont, ezzel is terveim vannak. Szobrokat akarok majd csinálni belőlük, elsősorban térkitöltő portré alkotásokat.
Rengeteg alkotást adtál az utca emberének, de vannak olyan képeid is, amit pénzért árulsz?
Igen, főleg az interneten árulom őket, máshol nem nagyon. Külföldön sokkal jobban futna a dolog, de én már megtapasztaltam a kinti élet mindenféle oldalát és inkább nem szeretnék ott lakni. Itthon az a baj, hogy nagyon összezárnak ezek a galériák és csak egy bizonyos mennyiségű művésszel dolgoznak, így nehéz bekerülni. Nemrég egy brooklyni gyűjtő vette meg egy képemet, amely egy birkózó sorozat része. Ilyen időnként becsúszik, megélni nem annyira lehet belőle, de azért itt vagyok.
A jövőben is ilyen jellegű kiállításokban gondolkozol?
Nem, ez inkább egy aktuális dolog volt, kicsit bele is untam, megfáradt a dolog. Persze jó volt, azonban most pihentetem a dolgot. Ellenben egy gerilla akcióra mindig van esély!
Érdemes tehát nyitott szemmel járniuk a különleges alkotásokra éhes járókelőknek, hiszen Huszti János remekművei bármelyik random sarkon előbukkanhatnak.
