+ Gondolat

Nő vagyok és utálom a focit

A Librarius csapatának nőtagjai most megkísérlik a lehetetlent, és megpróbálják megválaszolni az örök kérdést: Miért utálják a nők a focit?

A Librarius csapatának nőtagjai most megkísérlik a lehetetlent és megpróbálják megválaszolni az örök kérdést: Miért utálják a nők a focit?

A VB-hez közeledve talán minden nőtársunkban megfogalmazódott már a gondolat, hogyan lehetne véglegesen törölni a sportcsatornákat erre az időszakra vagy miként lehet észrevétlenül egész napos programokat szervezni televízió és internet nélkül, miképpen lehet elkerülni az együtt szurkolásra buzdító kerthelyiséges kocsmákat. A visszaszámlálás elkezdődött, a végnapokat éljük, de előtte magyarázzuk a bizonyítványunkat és érvelünk, miért is utáljuk ennyire a focit.

Tillinger Zsófia

Volt egyszer egy randim, vagyis hát randiféleség, nem a szó arisztokratikus, étteremben végzet asszonyos fekete estélyiben, lassú pislogások közepette Bourgogne-t kortyolgatós fajta, hanem az üljünk be egy középjó kocsmába típusú. Azért erre is kicsípi magát az ember lánya, de ez lazább, kocsmában egy italra találkozni azért még nem olyan fajta randi, csak iszunk egy sört, mi van abban – gondolatok közepette hatodjára cseréli le a pólóját egy mélyebben dekoltáltra. Szóval kocsmában, sörrel, de azért randi.

Sok kocsmának pedig megvan az a kifejezetten rossz szokása, hogy hatalmas kivetítőkkel és/vagy ordenáré plazmatévékkel szerelik fel a falait, merjönafocivébééé. Mert ha focivébé, akkor ugyanannyira mindegy egy hölgy intelligenciája, mint a mellbősége és ez nem üres sztereotípia. Ezen a randin például mögöttem figyelt egy akkora kivetítő, hogy nem tudom, hogy fért be ennek az apró kocsmának az ajtaján – már ott láttam, hogy baj lesz, mikor a helyiségbe lépve csak férfiakat láttam, akik csak egy irányba néznek: a pult fölé tett másik kivetítőre. Így mikor leültünk, mögöttem is és mögötte is lett egy képernyőatyaúristen. Innentől már lehet találgatni, hogy mi történt: bármit meséltem, láttam, hogy a szeme fölém kalandozik, a kivetítőre, a nem eldöntendő kérdéseimre bamba “Aha… Mi, bocs, mit kérdeztél?” volt a válasz, és a tragédiát fokozva harmadszori visszakérdezés után sem változott a helyzet. Végül valami szabadrúgásszerű helyzetkor vált a dolog katasztrofálissá, ugyanis ekkor az úriember felajánlotta, hogy hoz még két italt (félig tele voltak a korsóink) és a bárpultnál állva nézte, vajon bekanyarítja-e a labdát a nemtudomkicsoda (mellesleg a pultosok is teljesen háttal áltak az esetleg italt kérő vendégeknek és a képernyőre szegeződtek), hőbörgött, hogy nem sikerült neki, majd random idegenekkel elkezdte tárgyalni a foci nagy, világformáló kérdéseit.

A húsz perces hosszabbítás bejelentése volt a végszó: megkérdeztem az illetőt, hogy meddig tart a vébé úgy cakumpakk, mert amíg minden szórakozóhelyen ez a helyzet, addig férfiemberrel nőnek találkoznia meccsidőben teljesen abszurd ötlet.

Talán az utálat szó erős, mert ezen az elrontott randin kívül nem ártott nekem a foci, de az viszont biztos, hogy sosem fogom tudni megérteni a körülötte kialakult rajongást és az általa kiváltott szenvedélyes indulatokat. A futbalhuligánok verekedései előtt szerintem a nőnemű populáció túlnyomó része teljes értetlenséggel és döbbenettel áll: miért verik ismeretlen emberek össze egymást, mert az egyik csapat nyert, a másik pedig vesztett? Áh. Nem fogom felfogni soha.

Főleg mert a foci olyan vééééééégtelenül unalmas. Azon a hatalmas pályán lihegve fut huszonvalahány ember egyetlen bördarab után, hogy azt berúgja a kapuba. A gólok, amik talán érdekesek, összeadva a többórás meccsből kábé három percet tesznek ki. Maximum. Az idő fennmaradó részében a pálya egyik végétől a másikig futnak, kigurul a labda, visszadobják, valamit rosszul lépnek, sípol a bíró, drámáznak férfiatlanul (hamár a foci valami férfias dolog, ez a szegmense biztos nem az) hogy az egyik játékos hozzányúlt a másik pólójához, kocognak, futnak, izzadnak, a fűre köpnek. Ezt nézni meg tényleg nyállecsöppenősen unalmas – hosszú és vontatott, izgalmaktól többnyire mentes futóedzés egy labda után. Mielőtt megköveznek a Librarius férfi olvasói: hímújságíróink tollából biztos lesznek fociistenítő cikkek is, de a szerkesztőség hölgytagjai teljes egyetértésben vannak a focival kapcsolatos ellenérzéseikkel.

reasons-jpg.001

A válások 35%-a a túl sok foci miatt következik be. Érdemes ezt a profi diagrammot komolyan venni.

Melis Dóra

22 izzadt férfi egy labdát kerget 90 percen alatt. Időnként lábak törnek el, új testnyílások születnek és előfordul, hogy köpettengerben fürdetik meg egymást a konkurens játékosok. A látvány milliókat babonáz meg: rahedli ember nézi szenvedéllyel, ülepükkel szinte belegyökerezve az aktuális ülőalkalmatosságba. Pupillájuk kitágulva, a szembogarakban jól láthatóan cikázik a képernyőről tükröződő focilabda. Halottnak is hihetné őket az ember, ha szájukból nem ömlene kifelé a folyamatos káromkodás parádé, amit konstans leöblítenek a liter számra fogyasztott sörrel. Minél több alkohol csúszik le, annál több szitok jön kifelé, ugyanabból a szájüregből. Több millióan vannak, de én viszketni kezdek valahányszor elhangzik a szó: foci.

Egyébként semmi bajom nem lenne a futballal, az én unszimpátiám egyszerűen  személyes történetekből fakad.

A rokonom esküvőjére senki nem jött el, mert az a vb döntő napjára esett. Majdnem a férj sem. Azóta minden évben százszor elmesélik. Az unalomig ismert sztori egy idő után agyrohasztó hatással bír, legszívesebben kiradíroznám az emlékeikből ezt átkozott fiaskót.

Az anyám korábban szerelmes volt a bundesliga-frizura koronázatlan királyába, a német sztárfocista Rudi Völlerbe. Óvodában még a mutter nyírta a hajamat, így kénytelen voltam dedós éveimet én is csucsánszki hajjal lehúzni.

7 éves voltam, mikor egy falusi mérkőzésen arcon rúgtak a focilabdával. Azóta az orrom jobbra húz.

10 évesen apukám megígérte, hogy megveszi életem első Happy Meal menüjét. Valami harmadrangú megyei meccs dugába döntötte az álmaimat.

A felsőszomszédunk futball fetisiszta. Egy időben előszeretettel utánozta a focisták utánozhatatlan slejm-nyál technikáját. A testnedv turmixot, valami iszonyatosan mély helyről lifteztette fel egészen szájüregéig, hangszálait útközben végigcsapkodva a gusztustalan lével, kellemetlen hangot kipréselve magából. A végeredmény gyakran landolt a mi erkélyünkön.

A kókler fogszabályzó orvosom, hurkás ujjaival a számban, a rendelőjébe beszerelt tévén valami vacak meccset stírölt. Futball iránti rajongását, majdnem a fél szememet bánta, ugyanis a nagy matatás és a fogszabályozó felnyomása közben, csuklója csontos részével, kis híján kinyomta pótolhatatlan látószervemet. Mikor reflexből megharaptam csibész mancsa ujjait, még neki állt feljebb.

Egyszer beszorultam egy komp vécéjébe, ám hiába ordítoztam, senki nem jött segíteni, mert mindenki csorgó nyállal, valami válogatott játszmát bámult a kivetítőn. Egy óra múlva szabadultam és  bőröm minden pórusa  beszívta az utánozhatatlan, komp budikra jellemző húgyszagot. Egy részeg nő engedett ki, kinek gyomrát addig-addig csiklandozta a meccsekhez kötelező sörtenger, hogy az egykor szebb napokat látott folyékony kenyér, hányáscunami formájában tört elő csinos kis szájüregéből. Szerencsére azért a magyarok nyertek.

Mindjárt diplomázom. Az ünnepség a VB elődöntő napján lesz..

Elkezdtem viszketni.

overpaid

Benedek Leila

Soha nem volt focirajongó pasim vagy engem műtő, de a Sport1-et bámuló orvosom így az indulataim talán mérsékeltebbek. Kislány koromban szerettem is focizni, kislány korában talán mindenki tud is. Tudtunk futni, meg rúgni, meg még többet futni. Egyszer fejbe is rúgtak a bőrrel. Úgy estem hátra a gyepen, mint annak a rendje. Ez az utolsó emlékem, mint játékos és talán itt tört el bennem valami.

Nekem inkább az egésznek a gondolati hátterével (vagyis annak teljes hiányával) van bajom. Talán engem is megérintene az egész VB-láz, ha végre egyszer (az én életemben is) kijutna oda a magyar csapat. Szépen azonosulnék, a magyarságomnak szurkolnék, mint az Eurovízión (ami hasonlóan értelmetlen és rossz), egyszóval az egész játékot a nemzetem játékának fognám fel. Az olimpiákat is pontosan ezért lehet szeretni. Soha nem nézel kalapácsvetést a tv-ben, de ha egy magyar veti a kalapácsot sok más nemzet sportolói ellen, az már hihetetlenül izgalmas. A közelgő VB esetében ilyesfajta motivációkról pedig szó sem lehet. Marad a hasra ütés: Hm kinek is szurkoljak?

Az öcsém a leglelkesebb foci-rajongó a családban. Tizenegykét éves lehetett, amikor Arsenal-fan lett, azóta a csapatba vetett hite rendíthetetlen. Szurkol, szitkozódik, a neten az eredményeket, online közvetítéseket lesi, hivatalos meze és sok-sok ágyús (a csapat jelképe) tárgya: bögréje, ágyneműje van. Aranyos dolog volt mindez akkor. Ám az esetek többségében ez a kedves rajongás nem kopik ki a drága férfiakból. Kamaszkorban random kiválasztanak egy számukra éppen szimpatikus (angol, olasz, német) csapatot, amihez életük végéig ragaszkodnak. Azonosulnak a csapattal: ha a csapat nyer, ők is nyertek, ha veszítenek, ők is hihetetlenül mély fájdalmat éreznek. Elhangzanak a kikaptunk vagy kiestünk szavak, én meg csak a fejem rázom belül azt kiabálva, hogy: nem, te nem kaptál ki, te nem estél ki, te csak nézted ezt a meccset és szurkoltál.

Három hete az angol bajnokság döntője több, mint ezer Arsenal-fant mozgatott meg Budapesten. A feladat: Keresd a nőt!

Az egész történet érthetetlen-faktora számomra abban áll, hogy ezen csapatok összetétele kb. havonta változik. A játékosokat adják-veszik különböző klubok. Cserélődnek az edzők, a tulajdonosok is. Az a játékos, aki például a Real sztárjátékosa volt és akit a Real Madrid-szurkolók rajongva tiszteltek, pár misivel többért rezzenéstelen arccal igazol át a rajongói által mélyen megvetett csapatba.

Az egész egy gigantikus üzlet, amit egyszerűen nem tudok értékelni. Jöhet nekem bárki a sport és a játék világmegváltó történetével, az én szemeim előtt csak a pályák szélén akkurátusan elhelyezett reklám-folyam jut eszembe, meg a játékosok szeme előtt repkedő dollár-jelek.

Nőként persze eleve predesztinálva vagyok a foci iránti megvetésre, de én őszintén próbálkoztam, ha nem is megszeretni, de legalább megérteni a focit és a focirajongó hímeket. Valójában a játék akár izgalmas is lehetne, főleg ha 23 év után megérteném például a les fogalmát.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Böszörményi Gy

    2014-06-11 - 13:36

    Hölgyeim, tökéletesen egyetértek.

  2. grozdits

    grozdits

    2014-06-12 - 20:15

    a kedvenc kocsmámat mára ellepték a plazmatévék! iszony!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top