+ Pályázat

Drámapályázat – Szent Mártonnak ajánlva

szent marton

Olyan új magyar dráma megírását várják, amely Európa legnépszerűbb szentjének, az ókori Savaria szülöttjének élettörténetéből és szellemi hagyatékából kibontható, de ma is érvényes.

Nyílt drámapályázatot hirdet Szent Márton születésének közelgő 1700. évfordulója alkalmából Szombathely önkormányzata, a nyertes pályaművet 3 millió forinttal díjazzák és 2016-ban, a jubileumi évben műsorára tűzi a Weöres Sándor Színház – jelentette be sajtótájékoztatóján szerdán a város polgármestere.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP):

Egy olyan új magyar dráma megírását várják a pályázóktól, amely Európa legnépszerűbb szentjének, az ókori Savaria szülöttjének élettörténetéből és szellemi hagyatékából kibontható, ma is érvényes és időszerű üzenetet fogalmaz meg. Emellett olyan embert mutat be a mű, aki a maga idején Európa modern gondolkodású, társadalomformáló alakja volt.

A 2014 december elsejéig postai úton beérkező jeligés pályázatokat a színházi és irodalmi élet jeles képviselőiből álló bírálóbizottság értékeli.

Jordán Tamás, a színház igazgatója:

Arra számítunk, hogy nagy lesz az érdeklődés, akár több mint száz pályamű is beérkezhet, mint ahogyan ez történt a Weöres-centenárium évében meghirdetett pályázat esetében.

Szommer Ildikó, a Szent Márton Programiroda vezetője:

Eddig még nem készült magyar nyelven olyan dráma, amely Szent Márton életét örökítette volna meg, ezért is gondolják úgy, hogy a szerzők érdeklődését felkelti ez a lehetőség. Hozzátette: a 2016-ban tervezett ősbemutató pedig jól illeszkedik abba a programsorozatba, amellyel Szent Márton szülővárosa tisztelegni és emlékezni szeretne.

A pályázati kiírás rövidesen olvasható lesz a www.szentmarton.hu honlapon és a színház hivatalos honlapján is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top