+ Ajánló

Így vitázik a világ ifjúsága

Ma délelőttre még nincs programod, tudsz németül, és részt vennél egy intelligens vitában a hajléktalanokról? Akkor spuri a 11-kor kezdődő vitadöntőre!

„Visszavonják-e a közterületen való életvitelszerű tartózkodásról szóló szabályozást Magyarországon?“

 Ezzel a kérdéssel foglalkoznak mélyrehatóan a Vitázik a világ ifjúsága projektben részt vevő magyar fiatalok a 2014. május 28-i IV. országos döntőn, amely eseményről tavaly már tudósítottunk. Egyszerű válaszok itt azonban nem lesznek elegendőek. A 24 perces német nyelvű vitában az ütős érvek mellett fontos a koncentráció, és hogy a felek megfelelően reagáljanak az elhangzott hozzászólásokra. Nehezíti a helyzetet, hogy a fiatalok nem választhatják ki előre a pozícióikat. A döntőbe jutott négy tanuló között a helyszínen sorsolják ki a pro illetve contra szerepeket, így előfordulhat az is, hogy a saját véleményükkel ellentétes álláspontot kell képviselniük.

Ez a helyzet azonban nem fogja váratlanul érni a Vitázik a világ ifjúsága projekt résztvevőit, ugyanis az országos döntőt hosszú hónapokon át történő felkészülés előzte meg. A tanulók a németórákon sajátították el a vitatechnikákat, majd számos vitatársukat kellett legyőzniük a többkörös elődöntőkben, az iskolai, iskolahálózati és országos kvalifikációs fordulókban. A konfliktusokkal terhelt vitastílus és az éles könyök, amely a közéleti vitákat manapság jellemzi, itt nem helyénvaló: A Vitázik a világ ifjúsága vetélkedőben a zsűri ugyanis nem csak azt pontozza, hogy ki mennyire jártas a témában,   és milyen meggyőzően érvel az adott kérdésekben, hanem mindenekelőtt azt értékelik , hogy a vitapartnerek   mennyire figyelnek oda egymásra, és hogyan reagálnak az   elhangzottakra.

2014. május 28-án 11 órakor 4. alkalommal lehetünk tanúi egy izgalmas záróvitának, melyet a Vitázik a világ ifjúsága projekt idei legtehetségesebb vitázói folytatnak német nyelven az Andrássy Egyetem Tükörtermében.

A Vitázik a világ ifjúsága vetélkedő a közép- és kelet-európai középiskolák németül tanuló diákjait szólítja meg. A projekt hozzájárul a politikai műveltség fejlesztéséhez, hiszen arra ösztönzi a fiatalokat, hogy fontos politikai és társadalmi témákról kritikusan gondolkodjanak. A német nyelven folyó vitázás fejleszti a tanulók nyelvtudását, és növeli a tanulók aktivitását a tanórákon.   Minden évben nyolc ország több mint 2000 tanulója vesz részt a vitavetélkedőben.

A Vitázik a világ ifjúsága a Goethe-Institut, az Erinnerung, Verantwortung und Zukunft Alapítvány, a Hertie Közhasznú Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje, melyet Magyarországon a Hanns-Seidel-Stiftung, az E.ON Hungária, az Audi Akademie, a Magyarországi Németek Önkormányzata és a Konrad-Adenauer-Stiftung támogat.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top