+ Színház

A rendező nélküli színház most Danyiil Harmszt támasztaná fel – interjú Rácz Attilával

Egy méltatlanul elfeledett orosz szerző, abszurd képek és terek. A Végrendelet D.H. című darab utolsó előadásán jártunk.

A tragikus sorsú orosz író, Danyiil Harmsz szövegeivel nem volt könnyű dolga ennek a frissen verbuválódott társulatnak. Az abszurdnál is abszurdabb Harmsz szövegek talán egy pszichedelikus montázsfilmben érvényesülhetnének leginkább. Harmsz sorsa és epés mondanivalója azonban megbabonázta Rácz Attilát, a Hólyagcirkusz társulat egyik alapítóját. Több színésszel és munkatárssal együtt igyekeztek mélyen beleásni magukat ebbe a szürreális világba és felszínre hozni az elemeit.

Kik a társulat tagjai? Kiket láthattunk a darabban és miért pont őket?

Nincsen kimondott társulat, nincs is ennek a formációnak neve. Tulajdonképpen egy baráti társaság hozta létre ezt az egészet. Különböző módokon kapcsolódunk egymáshoz. Más-más élethelyzetben találkoztunk. Szőke Szabolccsal, aki az egyik színész a darabban, a Hólyagcirkusz társulatot hoztuk létre többedmagunkkal és tizenöt évig játszottunk együtt. Nagy Bianka, aki a másik szereplő a darabban, korábban a tanítványom volt. Ő kezdeményezte, hogy egy színházi munkában együtt dolgozhassunk. Így egy régi nagy mániánk, Danyiil Harmsz szövegeit vettük elő.

Miért pont Danyiil Harmsz?

A Hólyagcirkusszal már hoztunk létre korábban egy előadást, Danyiil Harmsszal kapcsolatban. Most különös apropó volt, 2013 végén megjelent egy magyar kiadás, Hetényi Zsuzsa fordításában. Ezt az előadást április elején mutattuk be itt a Hátsó Kapuban. Ennek az orosz szerzőnek az abszurd világát mutatja be. Egy álomszerű, szürreális dramaturgia érvényesül, ugyanakkor húsbavágóan reális élethelyzetek is vannak az álomszerűség mögött. Úgy az egykori szovjet totalitárius diktatúra szempontjából, mint a mai magyar valóság társadalmi helyzete szempontjából. Danyiil Harmsz már a harmincas évek elején B-listán volt, nem írhatott csak gyerekverseket. Ez a mellőzöttség, kiszorítottság, üldöztetés egy olyan probléma, ami minket egyfajta félelemként, de ugyanakkor egy érdekes játékhelyzetként is érdekelt.

Harmsz szövegei főként prózák, novellák. Mennyire volt nehéz ezekből a sokszor leíró szövegekből darabot kreálni? Hogyan dolgoztatok?

Ebben az előadásban a kihívás az, hogy hogyan lehet ezeket a centrum nélküli szövegeket, amelyek hol itt feslenek fel, hol ott, egységes történetté formálni. Befejezetlen torzók ezek, de közben mindegyik nagyon erőteljes, felkiáltójel-szerű szöveg. Két novellát választottunk ki középpontnak. Az egyikben egy idős férj és egy fiatal feleség jelenik meg, a másikban pedig egy idős apa és a lánya kapcsolata rajzolódik ki. A két novellát nem lehet csak a két szereplősorson keresztül egymásra vetíteni. Ez a két novella volt a kiindulási pont. Mindkettőben ott van a család. Erőteljesen ott van a család, az anya hiánya, és van egy narrátor figura, aki nagyon különös pozícióban van. Olyan, mintha ezeknek a szereplőknek egykori életébe költözne bele. Ő a Nincstelen Lakásmegbízott. A három figura mindig helyzetben kell, hogy legyen. De a szövegek valóban sokszor leíró jellegűek. Mi megpróbáltunk képekkel is fogalmazni. Továbbgondolni azt, amit Harmsz írt. Vegyes technikával dolgoztunk. Vannak animációk, diaképek és segítségünkre volt Szőke Szabolcs zenéje is.

A Hátsó Kapu színházi tere nem egy tipikus színpad. Szándékosan ide terveztétek az előadást?

Harmsz egyik erőteljes témája, hogy emberek kiszorulnak a saját élettereikből és ott megjelenek mások, illetéktelenek. És ezek az illetéktelenek egy furcsa emlékezettel őrzik meg elődeik életét. A darabunk tehát jelene ennek az idős férfi, fiatal lány kapcsolatnak, másfelől az emléke is. Időben is kétféle. És térben is ugrás van a két novella között. Mindezt mi úgy értük el, hogy itt a Hátsó Kapu hosszú színházi terében, leválasztott tereket hoztunk létre. Van egy hátsó, néha függönnyel elválasztott rész, az előtér, ahol a történések jobbára zajlanak és a pult tere, itt áll többnyire a mesélő. Ez nagyon lakás-szerű, változó tér. Olyan, mint Danyiil Harmsz szövegeinek átmenetei. Ide is álmodtuk ezt az előadást.

 Mit jelent pontosan ez a rendező nélküli színház?

A Hólyagból hozott elvvel dolgoztunk. Kollektív alkotómunka volt az egész. Én próbáltam a lehető legtöbb kérdést feltenni a szövegekkel kapcsolatban, a Szabolcs zenéket komponált, két- három munkatárssal is kiegészültünk. Ők segítettek a szövegekkel, a szervezéssel kapcsolatban. Nem volt kész dramaturgia, az egész önmagát építette fel.

Mik a visszajelzések a darabbal kapcsolatban? Értették a nézők? Szerették? Sikerült Harmsz szövegeit valamilyen módon újra felfrissíteni, újra népszerűvé tenni?

Öt előadás volt eddig. A közönsége nagyon szerette ezt az előadást. A média annyira nem figyelt rá, de ez nem is biztos, hogy olyan fontos. Azt nem tudom, hogy sikerült-e újra népszerűvé tenni, talán soha nem is volt az. De szeretnénk folytatni ősszel is a munkát ugyanitt.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top