+ Képzőművészet

Mégis kaphatóak Koby botránypólói

A pólókat bevállalta: Kovács Gábor filmproducer, a mesterfodrász Kocka, a slammerek: Simon Márton és Pion István is.

A megosztó designer saját értékesítési csatornát indított be a Klassz.hu segítségével

A Playersroom nem hazudott!

A szélsőjobboldali csoportok által kifogásolt darabokat továbbra sem lehet náluk kapni

A hipster Kossuthot ábrázoló pólójával vált híressé Magyarországon a Londonból hazatért kortárs alkotó, Koby. A magyar Szent Korona azóta nem csak a reformkori politikus, de Bartók Béla, Jancsó Miklós, József Attila és Ady Endre fejére is felkerült. Bár az ügyészség elutasította a Jobbikos Szilágyi György feljelentését, a művész tehát nemzeti jelképeket az alkotásokkal nem sért, a Playersroom továbbra is tartja magát ígéretéhez, és levette polcairól Koby legmegosztóbb pólóit. A művész ezért egy saját értékesítési csatornát hozott létre a Klassz.hu webáruházzal közösen. Ennek apropóján számtalan ismert arc vállalta, hogy megmutatja, Koby pólóit viselni nem egyszerűen divat, hanem egy vállalás, felvállalás, kinyilatkoztatás. Kovács Gábor filmproducer, Szimler Bálint, Hajdú Szabolcs és Bollók Csaba filmrendezők, Jancsó Nyika és Rév Marcell operatőrök, Török Illyés Orsi színésznő, a slammerek Simon Márton és Pion István, az óceán-átszelő magányos evezős Rakonczai Gábor, és a mesterfodrász Kocka láthatóak a Koby kollekciót bemutató fotókon.

A 33 éves designer, Koby pólói körül szokatlan helyzet alakult ki.

Március végén szélsőjobboldali tüntetők zavarták meg a 40 darabból álló pólókollekciót bemutató kiállítás megnyitóját, ami példátlan a hazai kortárs művészek tevékenységének történetében. „Hazudtatok!”állt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szétszórt röplapjain, utalva arra, a Playersroom megígérte, hogy bevonja a szélsőséges csoportok szerint magyargyalázó pólók árusítását.

Jancsó Nyika és Hajdú szabolcs

Jancsó Nyika és Hajdú szabolcs

Koby pólói korábban

a Playersroom saját márkája, a DORKO név alatt jelentek meg. Sem a tervező, sem pedig a magyar tulajdonban lévő sportruházati cikkeket forgalmazó áruház nem gondolta volna, hogy bármelyik design sértő lehet bárki számára. Amikor az ezzel kapcsolatos kritikák eljutottak hozzájuk, közösen döntöttek úgy, hogy lesznek olyan Koby pólók, melyek továbbra is DORKO márkanév alatt jelennek meg, és a Playersroom árusítja őket, lesznek azonban olyan tervezések is, melyeknek más értékesítési csatornát kell keressen az alkotó.

A Klassz.hu felületén május elején nyitott meg Koby boltja, ahol folyamatosan változik majd a kínálat, hisz Koby továbbra is tartja magát ahhoz, hogy pólóiból minden esetben csak 99 darab készül, mindegyik kivétel nélkül számozott és limitált szériás. A híres hipster Kossuthból például már csak 34 darab vásárolható meg.

Rakonczai Gábor és Török Illyés Orsolya

Rakonczai Gábor és Török Illyés Orsolya

Koby pólóival erős üzeneteket közvetít.

A pólókat viselők így nem egyszerűen egy divatcikket tudhatnak magukénak, de egy mélyebb üzenetet is ki tudnak fejezni ezzel a nagyon nyilvánvaló és azonnal szembeötlő módon. Nagy öröm éppen ezért a tervező számára, hogy közismert személyek is vállalták, hogy viselik a darabokat.

Jancsó Nyika, Balázs-Béla díjas operatőr, Jancsó Miklós fia kicsit sem háborodott fel azon, hogy édesapja arcát egy Koby pólón látja Szent Koronával a fején. Ez a design lett egyébként az Üvegtigris producerének, Kovács Gábornak is személyes kedvence.  Koby számára megtiszteltetés, hogy a filmes szakmából ilyen sokan – Bollók Csaba, Szimler Bálint, Hajdú Szabolcs – választottak maguknak tőle pólót. A cannes-i filmfesztiválon most bemutatott új Mundruczó Kornél film, a Fehér Isten operatőre, Rév Marcell például a 200 kutyával forgatott filmhez passzoló stílusos módon a Plutó kutyás designt viseli a legszívesebben.

Bollók Csaba, Rév Marcell- Szimler Bálint

Bollók Csaba, Rév Marcell- Szimler Bálint

Koby személyes jóbarátja, az óceán-átszelő evezős Rakonczai Gábor is hordja a fiatal designer pólóit, a méltán népszerű slammer generáció több tagja pedig szintén úgy véli, hogy amit ők a kortárs verselésben szavakkal fejeznek ki, ahhoz öltözékük, melyet Kobynak köszönhetnek, remekül passzol és koherenssé teszi a világot folyamatosan megkérdőjelező és jobbító üzenetüket. A pólók egyelőre T-shirt fazonban léteznek, hosszú távon cél egy külön a hölgyekre igazított kollekció, de a színésznő Török-Illyés Orsolya, és a mesterfodrász, Koczka is bizonyítja, hogy az unisex divat nekik is jól áll.

Az, hogy van egy olyan felület, ahol a pólóim elérhetők, és nem csak néhány darab belőlük, hanem az igazán erős designok is, számomra nagyon nagy öröm. A Klassz.hu segítségével lehetővé vált az, hogy szabadon kifejezhessem magam, és ez ne egy a közönségtől független művészet maradjon, hanem valóban hordott, az utcán is hatni képes termék legyen. Ez számomra a szabadságról szól. Mindenki elmondhatja, mint gondol. Amikor a kiállításmegnyitómra eljöttek a Hatvannégy Vármegye Mozgalom tagjai, ők is kifejezték véleményüket. Sokak számára fenyegető, vagy ijesztő módon, de valójában ők is csak a véleményüket fejezték ki. Én is csak ezt szeretném elérni.

A kollekció darabjainak értelmezése Koby szerint:

SANYO DIGITAL CAMERAPutyin Born to be Wild:

„Ahogy Putyin a háborút vívja, az a modern hadviselést jelképezi számomra. Vadnak született.”

SANYO DIGITAL CAMERAFeed USA:

„A kérdezés nélküli globális elfogadásra utalok, hogy minden jó, ami Amerikából érkezik. Hát nem biztos.”

Angela Birth:

„Angela Merkel, mint Vénusz születik újjá. Milyen jó lenne, ha elő tudná venni a szabad énjét, ami volt neki. Ő is volt fiatal és bohó, a kis mosoly a szája szélén utalhat erre. Ez üzenet minden politikusnak.”

Az alkotóról:

Koby formatervező, festő, szobrász egyszemélyben. Egy kreatív individualista, aki szenvedélyesen elkötelezett a művészet és a design iránt. Tanulmányait a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem Ipari Termék- és Formatervező szakán végezte, ahol bútorok tervezésére specializálódott. Ezt követően további tapasztalatokat szerzett a belsőépítészet, a fotóművészet és a szobrászat területéről is. Négy év londoni tartózkodás után tért nemrégiben haza. Nem tartja magát divattervezőnek. Bár közvetítő csatornája egyelőre a divat, a póló pedig a vászon, amire fest, számára az üzenet a fontos. Pólóit nem hat hónapra tervezi, és nem akar divatos lenni. Tartja magát ahhoz, amit eredetileg is elképzelt: A designokból sosem lesz tömegcucc, minden póló maximum 99 darabban készül majd el.

További infók:

https://www.facebook.com/kobyclothing

http://www.klassz.hu/bolt/koby

http://webshop.playersroom.hu/ruhazat-33185/dorko-marka-114/hun/

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top