+ Film

Ryan Goslingtól Mundruczó Kornélig – Cannes színe-java

A mi pulzusunk az alábbi filmektől ver szaporábban, avagy szubjektív szelekció a felhozatalból.

Startol Európa első számú filmmustrája, a magyarok két rövidfilmmel (Szőcs Petra: Kivégzés, Kárpáti György Mór: Provincia) és egy játékfilmmel (Mundruczó Kornél: Fehér isten) szerepelnek a fesztiválon. A mi pulzusunk az alábbi filmektől ver szaporábban, avagy szubjektív szelekció a felhozatalból:

Atom Egoyan legutóbb a 2008-as Imádattal képviseltette magát Cannes-ban, majd a következő években egy kisebb (Chloe – A kísértés iskolája) és egy jelentősebb (Devil’s Knot) művészi és kritikai kudarcot is elkönyvelhetett. Az idei versenyszekcióban helyet kapó The Captive című thriller előzetese viszont ígéretes.

Tommy Lee Jones első rendezése, a 2007-ben készült, szikár és kőkemény neowestern, a Melquiedes Estrada három temetése egy Titanic Filmfesztiválos vetítésnek köszönhetően élénken él az emlékezetemben. Egy Cormac McCarthy-darab tévéfilmes átirata után Jones második mozifilmjét nagy várakozások előzik meg. Ha lehet, a The Homesman előzetese még több koszt és port ígér, mint a háromszor eltemetett mexikói története.

A biohorror 70 fölötti nagymestere többek szerint már nem igazán önmaga: a Freud, Jung és egy mindkettőjük által kezelt páciens kapcsolatrendszerét feldolgozó Veszélyes vágy, majd Don DeLillo Cosmopolis című regényének – szerintem zseniális – filmre adaptálása nélkülözte a horror, erőszak és erotika cronenbergi elegyét. Ez kétségtelenül így van, de hangsúlyozandó, hogy Cronenberg a mai napig elképesztően magas színvonalon és összetéveszthetetln eredetiséggel dolgozik, fáradhatatlanul és kompromisszumok nélkül, szinte filmről filmre megújulva. Ahogy legfrissebb filmjének előzeteséből is látszik, bizarr elegenciájából egy hajszálnyit sem veszített az évek során. Sőt!

https://www.youtube.com/watch?v=zy2Zk196uYM

Az Animal Kingdom ausztrál rendezője, David Michôd filmje az Éjféli vetítések elnevezésű szekcióban kapott helyet. A The Rover a közeli jövőben, a végeláthatatlan ausztrál pusztákon játszódik, ahol Eric egyik utolsó saját tulajdonát egy bűnözőkből álló horda veszi magához , de a férfi elhatározza, hogy levadássza a bandát.

A szupermenő színész, Ryan Gosling első rendezése, a Lost River mindjárt az Un Certain Regard szekcióban landolt. A filmről annyit tudni, hogy egy elképzelt városban játszódik, egy anya és fiú történetét követve végig, akiket otthonuk elvesztése fenyeget. Gosling maga a filmet sötét tündérmesének nevezte, ami a 80-as évek fantasymozijaiból is merít.

lost-river

A kanadai Xavier Dolan felháborítóan fiatal (25 éves), az idei versenyszekcióban mégis ötödik játékfilmjével, a Mommyval szerepel. Ami a legdurvább az egészben, hogy eddig nem nagyon nyúlt mellé: a hitchcocki identitásthriller, a Tom a farmon figyelemre méltó volt, az Így is, úgy is Laurence egyenesen zseniális. Izgatottan várjuk mit tud még mondani a fiatal alkotó a fiú-anya kapcsolatok természetéről!

mommy

Mundruczó Kornél új filmje az Un Certain Regard-szekcióban szerepel. A Fehér isten utópisztikus (?) világában egy rájuk kivetett különadó miatt az utcára tett keverék kutyák fellázadnak az emberiség ellen… A plakátra pillantva mi máris rettegünk a megpróbáltatásoktól, amik a nézőre várnak!

fi

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top