+ Zene

Köpni-nyelni nem tudtam

Joachim Kühn dzsezhármasának fellépése, mint kapcsolt program a BMC-ben.

Valamikor, még a 80-as évek közepén néhány dzsezszakember és szervező úgy látta, hogy a dzsez-műfaj {jazz} befogadásának és megértésének egyik lehetősége, ha a közönséget is megfelelően tájékoztatják a műfajokról, eseményekről. Erre kiváló lehetőség volt a dzsezklubok országos hálózata, ahol az egyes koncertek előtt a szakemberek és lelkes amatőrök beszéltek akár stílustörténeti dolgokról, vagy az est fellépőiről. Először a klubhálózatban, később az 1991-ben megalakult Magyar JazzKutatási Társaság égisze alatt. (többek közt Simon Géza Gábor, Nemes Nagy Péter, Binder Károly, vagy akár jómagam stb. résztvételével). Tulajdonképpen ezek kiterjesztései, folytatásai voltak a 80-as évek sikondai, majd a rendszerváltás után a tatai dzseztáborok, ahol a nappali előadásokat esti koncertek követték. A politikai és gazdasági rendszerváltás a dzsezklubokat elsorvasztotta (bár Kelenföldön Kelemen Tamás klubja sokáig, a ’90-es évek közepéig tartotta a frontot, és Pécs is kitartott még!), így e mixprogramok lehetősége beszűkült.

Talán nem is ismerve ezen előzményeket, de jó érzékkel a Budapest Music Center – BMC – szervezői felújították ezt a hagyományt, amikor felkérték Simon Géza Gábort 2, koncert-előtti eladás megtartására (és hasonló indíttatásúak ugyanitt Zipernovszky Kornél tematikus beszélgetései is!).

A BMC-könyvtárában 2014. április 2-.án este 7 órától tartott előadáson szembesülhettünk egy nagyjelentőségű, egyéni világú muzsikus pályájával. Az idén 70 éves Joachim Kühn 1944.március 15.-én született Lipcsében. 5 éves korától zongorázik! Tanulmányaira, szellemiségére nagy hatással volt a város, benne Johann Sebastian Bach emléke. A konzervatórium zeneszerzés/zongora-szaka elvégzése után a klasszikus hagyományokon, klasszikus zongoristaként kezdte el pályáját!

https://www.youtube.com/watch?v=vosMKdbbYzM

Bach mindig a példaképe maradt, de Red Garland, Horace Silver stb. muzsikája, a nyugaton élő dzsezzenész bátyja (Rolf Kühn), illetve a kelet-német,a lengyel és a a prágai dzsezmuzsikusok (Ernt-Ludwig Petrowky, Klaus Lenz, Heinz Becker, SHQ, stb.) megismerése 1961-62-től a dzsez felé terelte érdeklősdését.1962-ben megalapította saját dzseztrióját (Klaus Koch, Rainer Schwartz társaságában), mellyel már külföldi fesztiválokon is résztvett. 1965-ben elkészíti Kelet-Berlinben az első teljes (nem koncertrészlet) lemezét triójával, bátyja és lengyel muzsikusok közreműködésével. Ez volt az egykori NDK egyik első szabad-dzsez {free jazz} stílust felvállaló lemezkiadványa.

1966.-ban egy bécsi koncertfellépése után (Friedrich Gulda zongoristaverseny: dzsez– és rögtönzés) nem tért haza, hanem disszidált – akkor így hívták az engedély nélküli, a szocializmussal ellentétes társadalmi rendszerű országokba történő kitelepülést! – Nyugat-Németországba. Ettől kezdve pályája szinte töretlen úgy művészileg, majd az Atlantic lemezkiadói-évek után (1976-81., mely évekhez azért néhány – utólag már és a dzsez szempontjából – vitatható színvonalú lemez kiadása is kapcsolódik!) anyagilag is. A zongora (billentyűsök, elektromos kütyük) mellett felvette második hangszerének az altszaxofont is. Szerinte „ez csak hobbi”. Nemzetközi karrierjének a kezdeteitől (1962.) dzseztörténet sok jelentős zenészével játszott együtt, de például az amerikai zeneszerző, Elliott Carter kortárs-zenei projektjében is szerepelt.

Kühn zenei nyitottságára jellemző volt fogékonysága az etno-folk (azaz népzene, nagyon rossz kifejezéssel: világzene) irányában is. Már a ’90-es években is voltak európai népdalfeldolgozások a műsorán. Viszont az ezredforduló után zenéjébe már beépített az európaitól eltérő zenei elemeket is. Budapesti koncertjén hármasában marokkói és spanyol zenészekkel szerepelt együtt.

Majid Bekkas 1957-ben született. Marokkó déli részén, az Atlasz-hegységen túli területeken töltötte fiatal korát. Kultúrák, népek kereszteződésében (arab, berber, részben francia és spanyol). 1972-től egy bendzsó-zenekarban játszott, majd egy rabati zenei konzervatóriumban tanult udot és klasszikus gitárt. 1981-ben Rabatban diplomázott számítógép szakon, majd még 2 évig állatorvosnak is tanult. A ’80-s évek közepén a Marokkói Kulturális Minisztérium állományába került. Jelenleg a rabati Jazz au Chellah fesztivál művészeti vezetője.

Első saját zenekarában (Youbadi) a ’80-as években gitározott, billentyűzött és énekelt. Szintén saját társulata a Gnaoua Blues Band is, melyben többek közt még guembri-n – egy 3-húrú basszuslanton is játszik,  , s amely a gnaoua népcsoport hagyományainak felelevenítésén fáradozik. 1990-óta jelennek meg felvételek játékával.

A spanyol, alicantei születésű (1961.) Ramón López autodidakta muzsikus. Élte a dobosok átlagéletét mindaddig, amíg Max Roach szólókoncertje rá nem zakkantotta egy más világra; a dzsez és az ütőhangszeres szólóprodukciók világára. Párizsba költözött, s ott rálelt a klasszikus indiai zenére is (és a tablâ-ra a párizsi konzervatóriumban, 1994-2001.). Nyitott a kortársi zenék felé és elmélyült a flamenkó műfajában is. Jelenleg az avantgárd ütőhangszeres muzsika egyik keresett, jónevű muzsikusa. Első saját lemeze szóló-doblemez volt 1997-ből. Rögtönzéseket és szabad-dzsez irányzatú darabokat tartalmaz. Szeret más művészeti ágak művészeivel dolgozni; táncosokkal, vizuális művészekkel.   Kühn, Bekkas és López 8. éve alkotnak triót és eddig 3 lemezük jelent meg hármasban, 1 pedig Archie Sheppel kiegészülve.

Az esti koncert a BMC éttermében 9-től kezdődően, két félidőben zajlott le. Bevallom, hogy amikor megszólalt a muzsika, először „köpni-nyelni nem tudtam” a zene sodrásától és erejétől, de szerencsére némi söröcske átsegített kezdeti elfogódottságomon. Mert azt már megszoktam – na jó, ez kissé nagyképű duma! – , hogy 1-2 igencsak jellegzetes, karakteres, intenzív játékstílusú muzsikus van a színpadon! De hogy mindhárman ennyire különlegesek, az kissé már soknak tűnt előszörre! (Amúgy pedig egy koncertről, a hangulatról, a hangzásokról nem-jelenlévőknek szinte lehetetlen írásban átadni valamit is – az ottlévőknek meg minek? – de hát ez már eléggé régi, föloldhatatlan kritikusi tamáskodásom?!) Mert López suttogott dübörgött, vert, simogatott; ihletetten vagy vehemensen, széles taglejtéssel és mosolyogva, vagy dühödten és aprózva! Az ütőhangszeres kultúrának nagyon sok színét – és természetesen hangszereit: a normál dobfelszerelés mellett kazsun, karkabu, csörgők, stb. – használta fel; érzelmesen, szépen, lélekkel (bár mimikával, gesztusokkal olykor kissé túlspilázva!). Mindezt Kühn kristálytiszta zongorázása, hömpölygő, nehéz tömbjei és villámként cikázó futamai, erős és sodróerejű, érzelmes témái kiegészítéseként, ellenpontozásaként. …és Bekkas abban a piros népi tunikában…, a látszatra ütőgardon-szerű, hengeresnyakú, háromhúros basszusával, mely hangjában cselló-mélységű, de kissé kásásan hangzó: libbenő/sétáló majdnem inga-basszusával, és a rezonátorbőrön még ujjal dobolva is…

Az első szám energikus bevezetője még teljesen dzsez volt, olyan frí-felé hajló, modern főáramos dzsez. Itt még a basszus az euró-amerikai nomenklarúra szerint hallatszott (behunyt szemmel hallgatva – ha jó a zene, így szoktam! – akár nagybőgő is lehetett volna).

A második, rusztikusabb számban Majid énekelt valamit arab(?)-nyelven. és osztináto-basszusjátéka végig biztos alapja volt a zongora vagy a dob elkalandozásainak. Ez már igazi etno-dzsez volt, persze, sok szabad elemmel.

A folytatásban dobszólóval induló, a végére megnyugvás-érzést hozó ballada, guembri-szólóval; majd egy gyorstempójú ereszkedő dallamvonalú énekes témájú darabbal zárták Kühnék az első blokkot.

Szünet után újra 4 szám, meg a ráadás következett. A zenészek előszörre egy kicsit visszavettek az intenzitásból (a középtempójú, kissé csörömpölős összhatású 5. számban hosszúnak tűnt a zongorarögtönzés, illetve az 1969-es keletű szerelmes dalban Kühn szaxofonja és a maga a szám is kissé régies hatású szabad dzsez volt). A következő – Chalaba , legutolsó lemezük címadója, berber népdal – viszont minden téren zseniális volt. Felépítésében az éneken bemutatott népdaltémán indult, majd fokozatosan átalakult egy fergeteges tempójú dzsezdarabbá.

A zárószám, az elején még kissé eklektikus, egzaltált, de a végére sodró erejűvé-váló új számuk. A Bachos hatású, hosszú zongorarész, majd guembri- és dobszólók után – a dzsezhangzás mellett még – rakos {rockos} fordulatok is felbukkantak… A ráadásban pedig Kühn megint szaxizott, és itt kiválóan. Az arabul elhangzó versre épített darab rak-dzsez stílusú lett, némi frí-dzsez elemekkel.

Bevallom, ezen a koncerten (is) el kellett gondolkodnom a fogalmi kultúránk stilisztikai kifejezéseinek aktuálisságáról. Mert a 70-es években kialakult szakszavaink nagy részével a színpadi történések leírása már nem egyértelmű, vagy egyenesen félrevezető lehet. A ’80-as ’90-es évek szakzsargonja pedig olykor igen periférikus ismertségű maradt. Például furcsa kimondanom egy darab stílusánál 2014-ben azt, hogy dzsez-rak, rak-dzsez {jazz-rock, rock-jazz}. Ez már nem ugyanaz, mint amit 1970. után hallottunk. Bár ez a hangzás is onnan eredezik. S most még a népzene-elemek megemlítését bele sem kevertem. Némely koncertről szóló beszámoló ugyanis stilisztikai magyarázatok és hangszerismertetések gyűjteménye lehetne ezentúl. És ez talán nem kellene!

Joachim Kühn 1965 óta többször járt már Magyarhonban, bár az ezredforduló után mintha gyakrabban jönne. Ő az a muzsikus, aki – már 40 éve! – a figyelem, olykor a felfokozott érdeklődés középpontjába tudott kerülni, és már hosszú ideje ott is van. Most is elhozott nekünk a BMC-be egy különleges zenei világot: a dzsez, az etno-folk, a klasszikus zene és a modern kortársi kamarazene és gondolkodás egy olyan, természetesen épülő zenei/művészi keverékét, amely mindenképpen figyelemre-méltó és előremutató! Szerintem: csodálatos!

Ja, és majd elfelejtettem! A BMC-ház nem csak koncertterem, archívum, étterem, könyvtár, stúdió is egyben, hanem a BMC-lemezkiadó –majd 20 éve tevékenykedő cég! – székhelye is. Joachim Kühn életművéhez kapcsolódik az a tény, hogy 50-nél több önálló lemeze közül a 2010-es albumát a mostani vendéglátója, a BMC adta ki!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top