+ Zene

Repülni, szállni: In the Spirit of György Szabados

Koncerttel emlékeznek Szabados Györgyre a Mediawave Együttléten.

Május 2-án az utóbbi évek egyik legerőteljesebb improvizatív csapata lép fel a 24. Mediawave Együttléten. A vajdasági Mezei Szilárd brácsással kiegészült Grencsó Kollektíva 3 évvel halála után idézi meg a nagy mester, Szabados György korai korszakának legfontosabb darabjait.

2011. június 10-én, a három évvel ezelőtti Mediawave ideje alatt hunyt el Szabados György zeneszerző, muzsikus, a magyar improvizatív zene alapító alakja. Stílusalkotó, meghatározó muzsikus és szerző, valamint ideológus volt. Dresch Mihály, Grencsó István, Geröly Tamás – csak pár név abból a generációból, akik az ő műhelyeiben nőttek fel, és találták meg hangjukat.  Grencsó István az ő emlékét idézi fel, a muzsikustársak közül elsőként.

„A magyar népzene parlando-rubato jellege a szabad, nyitott zeneiségnek biztos formát, dramaturgiai-gondolati elrendezést és tiszta tartalmat biztosított. A népzene valamint a bartóki és kodályi életmű hatását a szabadosi zene és gondolkodás különféle területein tetten érhetjük. Szabados életműve az egyetemes zeneiség teljességét példázza a legújabb korban. Az időtlen értékek mentén egybefoglalta az arché többezer éves múltját, a jelen pillanatát és a jövő beláthatatlan útjait. Mindezt nem a korra jellemző, „széttöredezettségben élő attitűddel”, hanem a kozmikus ölelés magatartásával élte. Ligeti György Európa egyik legjelentősebb zeneszerzőjeként említi. Külön csoda és számukra életbe vágó, létet biztosító, hogy ez az egyetemes érték – csakúgy, mint Bartók és Kodály esetében – a magyar zeneiség gyökérzetéből növekedett Óriásfa. Páratlan és jövőt biztosító teljesítmény ez korunkban. Mindamellett, hogy lelkes rajongótábora volt, csak a zenei élet perifériájára engedték be a szabadosi muzsikát a magyarországi kultúréletben. Ami az életmű értékén nem, csak a korunkon ejtett csorbát” – írták róla halálakor.

– A Grencsó Kollektíva a 75 éve született Szabados György korai időszakának legfontosabb darabjait, a legendás Esküvőt, Adytont és Fohászt porolják le. Grencsót és társait ismerve azonban nem gondolhatunk arra, hogy egy tetszetős reprodukció fog itt a közönség elé kerülni, amelyet azonban bizton körül fog lengeni Szabados György szelleme – mondta Hartyándi Jenő fesztiválgazda az estről.

Grencsó István a magyar improvizatív zene egyik legnagyobb, kísérletező képviselője. A meglepő zenei fordulatokon és zenei humoron túl a furcsa hangszeres formációk jellemzik zenei hozzáállását. A Mediawave alapemberének számít, a közös együttműködések során rengeteg nemzetközi formációban és zenei műhelyben erősítette a magyar improvizatív zene hírét. A 2014-es Együttlére csapatához, a Grencsó Kollektívához a vajdasági Mezei Szilárd csatlakozik, aki az európai zenei szcéna egyik legfontosabb muzsikusává és szerzőjévé vált az utóbbi 10 évben.

2014.05.02. 21:00 Monostori Erőd – Ékes Színpad – Komárom

Előadók: Grencsó István – szaxofon, fuvola, Mezei Szilárd – brácsa, Pozsár Máté – zongora, Benkő Róbert – bőgő, Miklós Szilveszter – dob

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top