Nem tudom, Larry, de engem kifejezetten aggaszt. Utána kellene
járni.
Meglesz, ne izgulj, mondta Larry, és a télikabátos szekrényhez
sétált. Széthúzta a kabátokat, benyúlt közöttük, de mintha a
szekrénynek nem lenne hátlapja, egy idő után ő is eltűnt derékig.
Pedig itt volt, ismételgette Larry, amit Emma alig hallott, mintha
az udvarról kiabálna valaki: itt volt, esküszöm!
Aztán Larry megdermedt, nem mozdult a szekrényben. Eddig ideoda
toporgott, de most a lába is megállt.
Jól vagy, Larry, kérdezte Emma.
Larry nem válaszolt. Emmának egy pillanatra az az érzése támadt,
hogy ha kiemelkedik a szekrényből, nem Larry lesz az. Larry nem
szokott ennyit időzni a szekrényben. Ez csakis valaki másnak a
szokása lehet, gondolta Emma, megborzongott. És aki az előbb a
konyhaasztalra döntötte, az se Larry volt? De, az ő volt, az ő
összetéveszthetetlen hurrá, mindent bele technikájával, mintha
mielőbb látni akarná az alagút végét.
Larry, kiáltott rá Emma, mire végre kiemelkedett a szekrényből.
Rövid sörtéi összekócolódtak a fején, hunyorított, a szeme
káprázott a fényben, mintha aludt volna odabent egy órácskát. De
meg volt az eredménye. Egy remek puskát szorongatott a kezében.
Úr Isten, mit akarsz, Larry?
A végére járok a szaláminak. Velem ne szórakozzon senki.
A szekrényből hirtelen egy egészen másik Larry került elő. Egy
harcias, mindenre elszánt férfi, ami teljesen egybevágott a hurrá,
mindent bele technikájával.
Te lövöldözni akarsz, csodálkozott Emma, ami abszolút
helyénvaló kérdés egy szekrény mélyéről előkerült puska esetén.
Larry bemutatta a lőszert. Egy, azaz egy darab töltény volt a
puskához, ami a lövöldözést maximum egyetlen lövésre
korlátozta.
De elkapom, nyugodj bele, mondta Larry, csak megijesztem.
Engem már megijesztettél, mondta Emma. Larry leeresztette a
fegyvert, mintha átfutott volna a fején a gondolat, hogy valójában
a felesége dézsmálja a pincét.
Larry letámasztotta a fegyvert a sarokba, aztán újra magához
vette, megtörte a csövet és belenézet, van-e benne töltény. Üres,
mondta, az órájára nézett, aztán lekapcsolta a villanyt.
Mit csinálsz, kérdezte Emma.
Ha világos van, biztosan nem merészkedik elő, mondta Larry,
odahúzta a fotelt az ablakhoz, és kényelmesen elhelyezkedett
benne.
Most itt akarsz egész éjjel ülni?
Máshogy nem megy. Ki kell figyelni.
Na, jó, mondta Emma, én lefekszem.
Menj csak nyugodtan, én maradok.
Larry az ablakkal szemben ült, kint a csillagos égbolt, az éles,
elnyújtott árnyékok teliholdat ígértek. Emma nem mozdult, Larryt
figyelte, aki eltökélt nyugalommal bámulta a pincelejáró ajtaját. A
puskája a sarokban, a töltény a kezében.
Larry, mondta Emma.
Tessék, válaszolt Larry.
Semmi.
Akkor jó.
Egy macska vonult át az udvaron, a világító szempár ide-oda
forgott a holdfényben.
Csak az jutott eszembe, folytatta Emma, hogy most nem
emlékszem, van-e lent tojás és sajt, meg hogy kiraktam-e a rúdra
száradni az új szalámit.
Akkor menj, és nézd meg, válaszolta Larry.
Én?
Te.
Nem merek.
Na, jó. Kimegyek veled, ajánlkozott Larry, és egy hosszú, rúd
alakú zseblámpát vett magához. Megfogta Emma kezét, kisétáltak
az udvarra. A Hold hatalmas korongja most emelkedett a bokrok
fölé. Szép volt, látszott rajta minden kráter.
Tudod, mondta Larry, hiába vagyok klímakutató, ez azért mindig
lenyűgöz. Föl nem foghatom ezt a merészséget, amivel a bolygók,
a holdak, a csillagok keringenek. Pontosan ismerem a tudományos
leírását a gravitációs erőnek, a testek között ható, és a belsejük
parányi részei között ható erőket, de ez azért mégis érzelmi kérdés
nálam.
A Hold?
Igen. Főleg a Hold. Az éjszaka. Ahogy elcsendesül a természet.
Érzelmek vannak bennem iránta, érted, Emma?
Értem.
Benned is?
Azt hiszem, bennem is.
Akkor nézzük meg a pincét!
Larry fölkapcsolta a lámpát és a szájába dugta, hogy mindkét
kezét használni tudja. Nem volt túl mély a pince, csak pár lépcső
vezetett az aljába. Larry körbevilágított.
Akkor jól van, mondta Emma.
Mi van jól, kérdezte Larry.
Ott van minden, csak nem emlékeztem rá.
Akkor menjünk vissza. Tiszta az ég, ma éjjel hűvös lesz.
Larry becsukta az ajtót, kivette a szájából a lámpát és eloltotta.
Bementek a házba. Emma lefeküdt aludni, Larry pedig maga
mellé állította a puskát. Nézte a pinceajtót, amit teljes fényével
beragyogott a Hold.
Ahogy telt az idő, a pinceajtó bal rekesze árnyékba borult, majd
lassan sötét folttá változott Larry szeme előtt. Elbizonytalanodott,
már nem látta pontosan, csukva van-e az ajtó. Esetleg kinyílt?
Larry fantáziája meglódult. Mindenféle árnyakat látott a kertben,
világító szempárokat. Lopakodó állatok, gondolta, de egyik sem a
pinceajtó felé vette az irányt.
Elmúlt éjfél, elmúlt egy. Larry feje a vállán pihent, olykor
lecsukta a szemét. De mindig csak annyira, hogy le ne maradjon
valamiről.
Aztán elbóbiskolt.
Arra ébredt, hogy neszeket hall kintről. Megdörzsölte a szemét, de
semmi mozgást nem látott. A hangok nem a pince felől jöttek,
hanem a háta mögül, a bejárati ajtó felől. Larry belenézett a
sötétségbe. Emma kelt föl valamiért? Nem a zaj kintről jött.
Larry betöltötte az egyetlen lövedéket a puskába. Aztán fölállt és
bement Emmához a hálószobába.
Ébredj föl! Ébredj föl!
Mi van, suttogta Emma a sötétben.
Itt van.
Mi?
Itt van, akit vártunk.
Micsoda, mondta Emma hangosan.
Csitt, maradj csöndben!
De mi van?
Larry résnyire csukta az ajtót, éppen csak kilátott rajta, a puska
csövét maga elé tartotta.
Kinyílt a bejárati ajtó. A Hold hosszú fénysávja nyúlt a nappaliba.
Larry a szájára tette a mutatóujját.
Ez nem a szalámi…, mondta Emma, de Larry a szájára tapasztotta
a tenyerét.
A sötét alak belépett az ajtón, és mint aki otthon van, egyenesen
Larry dolgozószobája felé vette az irányt. Kézi lámpát gyújtott, és
kihúzta a fiókokat.
Larryről ömlött a víz. Már jó pár éve kiszállt a kutatásokból. A
sorozatos kudarcok miatt úgy döntött, soha többé nem foglalkozik
tudományos munkával. És ezt elmondta a sajtónak is. Elég volt. A
pontos okát nem kötötte az orrukra.
Emma kétségbeesetten bámult Larryre, néma szavakat formált a
szája, de tartotta magát, nehogy szipogni és sírni kezdjen.
Ne ölj! Ne ölj! Mintha ezt olvasta volna le Larry Emma szájáról.
És valóban. Mit akar ő itt ezzel a puskával? Embert fog ölni?
Larry hangosan zihált, mikor az alak leoltotta a villanyt, és
megindult kifelé az ajtón. Aztán megtorpant. Sötét alakja
beleveszett a bútorok foltjaiba. Larry reszketett a félelemtől.
És meghúzta a ravaszt.
A lövés másodpercekig visszhangzott a házban, Larry és Emma
fülkagylójában. Aztán lassú, sípoló örvényként állt be a csönd.
Larryn hirtelen átfutott az egész élete. Mintha a pillanatot keresné,
ahol, ha másként dönt, elkerülheti a ma éjszakát.
Hogy is történt?
