+ Performansz

Artus szútrák a Modemben

Dolgoztak búzaföldön, folyóban, víztornyon, családoknál, utcákon. Gyűjtöttek arcokat, hangokat, ujjlenyomatokat, szárított tehénlepényeket.

A szanszkrit szútra (Sutra) szó annyit jelent: „öltés”, ugyanakkor esszenciális, tömör tartalmak, tanítások és ezek fűzére. Az Artus szó visszafelé olvasva Sutra.

Az Artus ƧUTЯA c. előadásának bemutatója nem színházi, hanem kiállítótérben lesz: a debreceni MODEM-ben, 2014. április 26-27-én. A ƧUTЯA  műfajilag nehezen besorolható: tánc, installáció, élő-installáció, új média, performansz, interaktív zenei és vizuális szituációk jellemzik. Az előadás leginkább egy rendhagyó tárlatvezetésnek tekinthető, ahol a nézés és a beavatás párhuzamosan történik.

A mozgásanyag és az előadói jelenlét erősen épít a japán butoh és a kínai taichi technikákra, ötvözve azokat az európai kortárs hagyományokkal. A zenei kompozíció Moon Dog és John Cage szellemiségét követi.

A kiállítás-performansz-szerű előadás több mint fél éven át, három fázisban készül. A műhelymunkák 2013 nyarán kezdődtek Zsennyén, a MANK alkotóházában, a Bezerédj kastély ősparkjában. A Bükk-vonalakban egyéb kísérletek mellett az emberi idegrendszer mintájára egyfajta külső érzékelő húrrendszert építettek az alkotók egy többszáz éves tekintélyes bükk ágai, valamint az ágak és az alkotók közé. Élő hangszer született. Az itt szerzett tapasztalatokkal ősszel az Artus gyári műtermeiben tovább dolgoztak.

A második fázisban a társulat Észak-Indiába utazott. A lakosság bevonásával, az ottani közegre reflektálva interaktív tárgy és újmédia installációk, performanszok készültek. Arcokat, hangokat, ujjlenyomatokat, szárikat és szárított tehénlepényeket, életképeket gyűjtöttek. Dolgoztak búzaföldön, folyóban, víztornyon, családoknál, utcákon. Végül demonstrációt tartottak egy használaton kívüli, a gyakorlatban inkább szeméttelepként működő gyümölcspiacon.

Az első két fázis fókuszában természetművészeti kutatások álltak. A harmadik, lezáró munkafázisban 2014 tavaszán újra az Artus Stúdióban, próbateremben, zárt falak között folyik a munka. Az első két fázis tapasztalatait feldolgozva és újragondolva születik meg az előadás, a közel egy éves kísérletező munka eredményeit 2014 áprilisára összefüggő eseménnyé komponálják.

Installációk és jelenetek az előadásból: Hang-képek Képlegyező Csendreakció Fázisok Jég-csepp-gőz-hang Fa-kotta A visszabeszélő Nézelődők Telefon koncert Fehér árnyék

 Hol fény születik – nem vagyok

Hol célba ér – ott meghalok

Hol közel a fény, ott a vakság

S csak távolabb a világosság

Tudatunkban az árnyék a sötétséghez, az élet árnyoldalához kötődik. A természetben és az emberi tettekben megjelenő kettősség azonban a világrend része. Yin és jang: egymást kiegészítő ellentétpárok. A kínai jang szó a hegy napos, a yin a hegy árnyékos oldalát jelenti. Maró, fájó, indulatokat gerjesztő és pusztító belső folyamatainknak, lelki tartalmainknak van pozitív vonzata, fényoldala is. Minden tettünk mögött ott rejlik az egész világot mozgató rend, aminek a káosz is része. Ez a minden emberben ott rejlő rend fénylő árnyékot vet a világra. Az előadás felveti és átélhetővé teszi a fehér árnyék létét és jelentőségét.

A MODEM-ben korábban már vendégszerepelt az Artus a Kifordított szoba és az Embernövények a nappaliban c. élőperformeres installációkkal. A performanszt több ezer ember látta, nagy sikert aratott.  A múzeum épületének teljes 3. szintjét lakja be az előadás nagyszabású installációkkal és jelenetekkel. A folyamatosan alakuló alkotás-együttes kb. tíz egységből áll majd, melyekkel sétálva, olykor leülve találkozik a néző-látogató.

Dráma- és múzeumpedagógia

Az esti előadások kiegészítő eseményeként napközben dráma- és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tervezünk középiskolásoknak a Kompánia Színházi Társulat múzeum- és drámapedagógusával. A beavató színházi foglalkozás – elsősorban a középiskolás korosztályt számára – egy szakértői játék keretében teremt lehetőséget egy ritkán vizsgált színházi terület felfedezésére. A fókusz, az Artus erősen vizualitásra építő színházi formanyelvéből következően, a színpad terére az abban elhelyezett installációkra valamint a társulat egyedi alkotói metódusára irányul.

Alkotó-előadók: Debreczeni Márton, Goda Gábor, Kocsis Gábor, Mózes Zoltán, Nagy Ágoston, Téri Gáspár

Drámapedagógus: Hantos Násfa

Alkotó munkatársak: Sík Eduárd, Fischer Balázs, Gold Bea, Lévai Andrea, Nádor Tibor

Rendező: Goda Gábor

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top