+ Tudósítás

Mai MiXáth?

Sárközy - Kukorelly - Veiszer

Kukorelly Endre tisztelt(-)háziasíthatatalansága az Országházi divatok bemutatóján.

A mai Kukorelly Endre önazonos, nem fordult ki magából attól, hogy egy ideig országgyűlési képviselőként szippogatta a Parlament levegőjét! – talán ez a legfontosabb üzenete annak a könyvbemutatónak, amit az Országházi divatok című kötet megjelenése kapcsán rendezett a Libri Kiadó a Centrál Kávéházban.

A fenti megjegyzés és az e fölött érzett öröm talán a könyv szerzőjét lepné meg leginkább. Nyilván nem tulajdonítana neki jelentőséget, éppen azért, mert a kijelentés igaz. Pedig nagyon is fontos az, ami Kukorellyvel (nem) történt! Túl sok olyan ember (exember?) van, akiket ismertem az országgyűlési képviselőség megszerzése előtt, és (ha magát a folyamatot nem is követtem nyomon, azt azért) rémülten láttam, ahogy biztosnak vélt személyiségjegyeik lefoszlanak, a maradék pedig átalakul „emberből – képviselővé”… gyaníthatóan a visszaalakulás reménye nélkül!

Kukorellyvel láthatóan nem történt ilyesmi, és – a könyvbemutatón megalapozott – reményeim szerint a majd’ háromszáz oldalas kötetben valahol el van rejtve a magyarázat is.

Az újságírók vizslató szeme előtt megrendezett beszélgetést Veiszer Alinda, az őszinte kíváncsiság „védőszentje” vezette, és a kötetet szerkesztő Sárközy Bencében – aki élete jelentősebb részében a Libri kiadó igazgatója – legalább olyan jó partnerre lelt, mint magában a szerzőben.

A szerkesztő szerint a kötet izgalmát (részben) az adja, hogy közelebb van a valósághoz, mint az író más művei, ráadásul különböző funkciójú szövegek keveredéséből jött létre: van egy emlékezet jellegű szöveg, ami a családba vezet vissza, vannak napló jellegű részek, parlamenti interpellációk, interjúrészletek…

– Ha a mai országgyűlést összehasonlítom a Mikszáth-kori Parlamenttel, akkor azt kell mondanom, hogy nem az elit minőségében van a különbség – meséli a kalandorsággal is gyanúsítható szerző –, hanem a mamelukok lettek mások, azok, akik nem a pártpolitika első vonalában vannak. A mameluktársaság színvonalában van őrületes különbség: a régiek jórészt úriemberek voltak, persze ott is voltak Istóczy Győzők! Akiről még Mikszáth is elismeri, hogy kitűnő szónok volt. Mellesleg Mikszáth úgy osztályozza a szónokokat, hogy kiért milyen minőségű dohányárut érdemes elnyomni.
A beszélgetésből az is kiderül, hogy Kukorelly szerint a (párt)politika nem elkülöníthető az élettől. Átjárják egymást, s annak, aki felelősséggel viseltetik a saját élete iránt, muszáj részt vállalnia a nyilvánosság tereiben. (A görögök azt tartották szabad embernek, és azt tisztelték, aki részt vett a közösség ügyeinek intézésében.)

A megjelentek nagy örömére az egykori képviselő – sok egyéb mellett – őszintén beszélt arról, is, miként zajlott képviselői lelépése, miként értékelte ezt akkor, s miként értékelődött át az egész történet az azóta lezajlott pártszakadás fényében. Utólag olyan zseniális húzásnak tűnik lemondása, mint Karába János ferencvárosi focista gólja, amit a Manchester United kapujába lőtt az 1960-as évek végén.

– A lemondással óriási kő gördült le a vállamról, aztán pont a tyúkszememre esett! – meséli Kukorelly, aki tényleg nem próbálja többnek mutatni magát, mint ami. És kevesebbnek sem! Egy szimpatikus, kopasz faszi (bocsánat!), aki jó író, és volt bátorsága kipróbálni egy olyan tudatmódosító titulust, ami sokak vesztét okozta már. Ő nem „kattant rá a cuccra”, és/hanem – mi mást tehetne egy író? – könyvet írt róla.

A parlamentből április 6-án kibukók, ha volna egy kis eszük, még áprilisban addiktológusukká fogadnák Kukorellyt. Aztán abból is lehetne egy jó kis könyv…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top