Mesterházi Lajos Farsang című regényéből érezzük a friss élményt, a saját tapasztalatot, a félelmet, hogy hová futhat ki ez az egész.
A budapesti Déli pályaudvar melletti Nyitott Műhely ad helyet évek óta az Előhívás című sorozatnak, ahol valamiért elfeledett vagy homályba került, egykor jelentősnek tartott műveket idéz meg egy illusztris irodalmi négyes: Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás, Bán Zoltán András, majd őt váltva Vári György.
Március 18-án szintén a Nyitott Műhelyben egy akár szenzációnak is beillő könyvbemutatóra került sor: Mesterházi Lajos 1943-ban írt, eddig kéziratban maradt Farsang című regényét jelentette meg az Argumentum kiadó. A régi-új mű előhívásában Láng József, a kiadó igazgatója, Hegedős Mária szerkesztő, Angyalosi Gergely irodalomtörténész, Mesterházi Miklós filozófus – az író fia és egyben a regény sajtó alá rendezője – és Bíró Kriszta színművész segítették a közönséget.
A fotókat Orendt Gyula készítette. A képen: Bíró Kriszta olvas
Bevezetésként Láng József felvázolta az író, Mesterházi Lajos munkásságát, kinek akkoriban népszerű regényeit és színműveit sorra adták ki az ötvenes évektől 1979-ben bekövetkezett haláláig. A Pesti emberek színművének és későbbi regényeinek jellemző karakterei, erkölcsi vívódásai már e korai regényben felfedezhetők, innen tekintve akár a szocialista realistának tartott életmű is más megvilágításba kerülhet.
Angyalosi Gergely az Irodalomtörténeti Intézetben 1985-ben első feladatul kapta Mesterházi Lajos életművének feldolgozását a „Spenót” folytatásaként készülő „Sóska”, azaz A magyar irodalom története 1945-1975 számára. Bár a szerző 50-es években írt munkáit az egysíkúság problematikussá teszi, e 27 évesen írt regénye már érett szöveg. A regényben érdekes a korabeli középosztály és viszonya a németekhez, akik részéről érezhető ugyan egy kevés kultúrfölény, de korántsem az ellenségesség. Felfedezhetők az apró jelek a szövegben, hogy nemsokára vége a világnak, bár a háború gyors lefolyásában hittek.
Hegedős Mária arról számolt be, hogy szinte teljesen kész, stilárisan jó szöveget kapott, amely olyan olvasmányos, hogy nem tudta letenni. Alig kellett belejavítani, úgyhogy fel is merült benne a kérdés: miért nem adták ki korábban? Végül arra a következtetésre jutott, hogy az egyik szálon futó zsidó család története lehet az ok, hiszen a „zsidókérdés” tabutémává vált a szocializmusban. Angyalosi Gergely ehhez annyit fűzött: Sztálint Hitler vonatkozásában említik a könyvben, azzal, hogy a Szovjetunióban egy másik fajta fasizmus alakult ki, és ezt ugyancsak nem lehetett publikálni 1947 után.
Hegedős Mária szerint a regény kulcsszava a hazugság, központi alakja a László nevű figura, aki folytonosan gondolkozik, megpróbálja értelmezni a körülötte történteket. A regényből érezzük a friss élményt, a saját tapasztalatot, a félelmet, hova futhat ki ez az egész? Angyalosi Gergely szerint sok az áthallás jelenünkkel is; a nemzetiszocializmus elbagatellizálásánál például a mai értelmiség elterelő hadműveleteire gondolhatunk – arra, ahogyan a sorsdöntő dolgok megbeszélése helyett jelentéktelen ügyekről folynak vérre menő viták.
A kézirat sajtó alá rendezésekor Mesterházi Miklós, az író fia az első változatot vette alapul, tehát jórészt kizárható a későbbi javítás, és Angyalosi Gergely is úgy látja: a szöveg lényegében 1945 előtt keletkezett. A főként dialógusokból álló regény mintegy a szerző lázas vitája önmagával, amelyet utólag aligha lehetett reprodukálni. Az Eötvös-kollégista és párizsi ösztöndíjas Mesterházi Lajos mesterének Gyergyai Albert tanárát tartotta, s a 17-18. századi francia irodalommal foglalkozott. Könyvében sok önéletrajzi elemet találunk; a karakterek jó részét egy Franciaországból Budapestre visszatérő, fiatal társaság adja.
A Farsangból Bíró Kriszta olvasott fel részleteket, aki maga is a gondolkodó ember önterápiájaként értelmezte a művet. Hátborzongató volt hallani az 1939. augusztus 31-i éjszakai mulatság végét, ahogyan az átmulatott éjszaka utáni reggelen a fiatalok arról értesülnek, hogy a németek bevonultak Lengyelországba és kitört a háború. Akkor még nem tudták, nem tudhatták, mi vár rájuk…
