+ Irodalom

Vajon miért nem halt még ki az emberiség?

Angyali puttók avagy rokokó gyermekbántalmazás Kocsis Noémi A dajka című regényében.

Kocsis Noémi A dajka, Underground Kiadó, 2013., 352 oldal, 3200 Ft

Kocsis Noémi A dajka c. könyvének borítója a rokokót idézi, kontyos női sziluettben felsejlő idilli zsánerkép, melyen szintén csigás loknis, kalapos, divatos hölgy ringat egy pufók kisdedet, míg a másik, feltehetőleg a báty, óvón öleli át. A rokokó elnevezés a francia csiga szóból ered, gyakori díszítő elem volt ez a XVIII. század bútorain, kárpitjain, sőt parókáin, míg a zsánerkép a kor festészetének kedvelt műfaja.

A szerző azonban bebizonyítja nekünk, hogy a rokokóról iskolában tanult ismereteink tévesek, és maximum a szobrokon vagy festményeken ábrázolt puttók élete volt könnyed, gondtalan és boldog. Kocsis regényében a kifinomult, francia arisztokrácia éli a maga léha társasági életét. Amennyiben a túlfűtött erotika folytán a házasságon kívüli kapcsolatból gyermek születik, mielőbb megszabadulnak tőle. Vagy sorsára hagyják egy sötét, vad erdőben, vagy vidéken neveltetik, a gondoskodást némi pénzzel letudva, sokszor még saját gyermeküket sem ismerve. Az egyik udvarhölgy rögvest megszabadult hosszas baja okozójától anélkül, hogy akár egyetlen pillantást is vetett volna rá.

Persze, a házasságban született parasztgyermekek sorsa sem volt rózsásabb, a szülők hajnaltól sötétedésig a földeken robotoltak, míg a csecsemő egyedül töltötte a napot a házban, rettenetes körülmények közepette, az ablakon belesve a következő látvány tárulhatott volna elénk: saját piszkában heverő, a gerendára egy hosszan lelógó ruhába pólyált s annál fogva felakasztott, saját rúgkapálásáról néha ide-oda lengő kölyök – éktelen bűzben és kétségbeesésben.

A dajkaság intézménye a fentiek és az arisztokrácia igényei miatt rendkívül elterjedt, ezért újabb borzalmat szült: a szegény sorsú asszonyok egyetlen kereseti lehetőségként saját mellüket bocsátották áruba, letépve róla és sorsára hagyva saját gyermeküket. Aztán robotként, minden elvüket és józan belátásukat félre téve követték gazdájuk utasításait a kis nemes úrfi gondozásában: ülve vagy járkálás közben szoptassa. Testi szükségleteiről is ön gondoskodik, ide tartozik a gyermek tisztázása és lemosdatása, valamint pólyájának újbóli megkötése. A gyermeket egyéves koráig pólyaszalagba kötözve tartjuk, hogy testtartása a későbbiekben daliás, egyenes legyen.

Fentieket az író naturalista módon, nyers, szenvtelen, néha kegyetlenül egyszerű nyelvezettel írja le. Amennyiben az olvasó zaklatottságában, könnyfátyolon keresztül még képes logikus gondolkodásra, eltöpreng, vajon miért nem halt még ki az emberiség?

Kocsis történetszövésében megadja a választ: mindig léteztek olyan személyek, akik önzetlenségükben segítettek másoknak. Ilyen az egyik mellékszereplő, a főhős nagyanyja, Charlotte, aki bábaasszonyként nőtársainak segít, füveivel és tanácsaival őket gyógyítja, akár ingyen is. Charlotte példáján tanul az unoka, Jeanne Fonteneau, emberséget és gyermeknevelést. Jean rossz példájával, haladó nézeteivel megfertőzi tehetős barátnőjét, Cecile-t. Az elvált asszony megszerzi a jogot az egyik szerencsétlen sorsú, párizsi árvaház felett. Ennyire egyszerű a haladás és a fejlődés kérdése. Persze a történelem, a francia forradalom elmossa ezt az intézményt, de a regény befejezése sejteti velünk, lesz még folytatás.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top