+ Képzőművészet

Posztszovjet észt nők

Hogyan találhatják meg a helyüket a szovjet éra végén felnőtt észt nők a mai, kapitalista társadalomban?

Hogyan találhatják meg a helyüket a szovjet éra végén felnőtt észt nők a mai, kapitalista társadalomban? – erre a kérdésre keresi a választ négy kortárs művész – Marge Monko, Eléonore de Montesquiou, Tatjana Muravszkaja és Liina Siib – munkáival a Fuga Budapesti Építészeti Központ keddtől látható, Szegfűk és tulipánok című kiállítása.

Napjaink észt nője átélte a Szovjetunió felbomlását és a független Észtország kialakulását, kénytelen volt elfogadni – annak gyakori válságaival együtt – a kapitalista, neoliberális társadalmi rendet, amely gyökeresen eltért a gyermekkorában tapasztaltaktól. Az átélt élmények hatására az észt nők merev és elérhetetlen ember benyomását kelthetik, ám ezzel együtt gyakran éppen ők azok, akikre a társadalom szilárd alapként támaszkodhat – mondta a kiállítást szervező Magyarországi Észt Intézet programvezetője.

Márkus Virág: az Észt hét keretében hétfőn este megnyíló tárlat elsősorban a modern észt nő magánszféráját veszi górcső alá, így a középpontban emlékek, álmok, elvek és az egyes sorsokhoz köthető egzisztenciális kérdések állnak.

Eléonore de Montesquiou Nő című videójában egy észt lány mesél a szovjet érára jellemző, úgynevezett szuperemancipációról, amikor a nők, bár ugyanannyit dolgoztak, mint a férfiak, kevesebb fizetést kaptak, és a munka mellett még a családjukról is gondoskodniuk kellett, míg a férfiak halálra itták magukat.

Valószínűleg az ilyen társadalmi berendezkedés következménye az, hogy napjainkban a nők egyszerűen nők akarnak lenni: teljes mértékben a férfiakra támaszkodó törékeny, szerény, csinos teremtések. Ez a szellemi beállítottság azonban szöges ellentétben áll a nemi egyenlőség nyugatias szemléleten alapuló retorikájával. A nyugati megközelítés egyszerűen nem alkalmazható Kelet-Európában, hiszen itt a nők már évtizedekkel korábban beléptek a munkaerőpiacra.

tanja_russia_videostill_1Tanya Muravszkaja Russia című videóinstallációja a tárlat legszemélyesebb darabja. A művészt régóta foglalkoztatja a felejtés fogalma: a társadalom elfelejt eseményeket és érzelmeket, miközben azok tovább élnek és megőrzik jelentőségüket az egyén emlékezetében – olvasható a dokumentumban.

Marge Monko Jó és Rossz című képsorozata és harisnyainstallációja érzékletes kommentár a szovjet éra sablonos nemi szerepeihez. Minden szovjet nő nagyjából ugyanazokon a szépség- és egészségápolási szakkönyveken nőtt fel, és az uniformizálás hatása tetten érhető volt a megjelenésükben is. A képsorozat mellett bemutatkozó “harisnyatörténet” történelmi utazásra invitálja a szemlélődőt, és közben megmutatja, milyen hatást gyakorolhat egy egyszerű ruhadarab a nők lelkivilágára.

Liina Siib A Nő kis helyen is elfér című sorozata munkahelyükön ábrázolja a nőket, és megmutatja, valójában milyen kicsi helyre van szükségük, mennyire tökéletesen illeszkednek a berendezéshez, illetve hogy a munkakörülmények gyakorlatilag miként “háziasítják” őket. A képeken szereplő nőkön látszik, hogy – néhány kivételtől eltekintve – munkájuk soha sem fogja őket gazdaggá tenni. Ezáltal sohasem válhatnak eggyé a neoliberális eszmével, mely szerint bármilyen munka sikeressé és gazdaggá tehet, ha keményen megdolgozunk érte – írta a kiállításról Rebeka Poldsam kurátor.

A tárlat hétfő esti megnyitóját követően a kurátor, Borgos Anna irodalomtörténész, genderkutató és Oltai Kata művészettörténész részvételével kerekasztal-beszélgetésre került sor Uhl Gabriella művészettörténész vezetésével.

Az április 6-ig látogatható kiállításról és az Észt hét eseményeiről a www.esztorszag.hu találhatók részletes információk.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top