+ Toll a füledbe!

Tóth Tímea: Látogatás

A Toll a füledbe! pályázatunk Vadvízi tegezés témakörében 3. helyezést ért el a Látogatás című írás.

A Toll a füledbe! pályázatunk Vadvízi tegezés témakörében 3. helyezést ért el a Látogatás című írás.

A patak megszokta már, hogy az öregember minden nap meglátogatja, hogy leül egy kőre és nézi. Fontosnak érezte magát ettől. Tisztább és hűvösebb volt ilyenkor.

Úgy szokta csinálni, hogy először félénken elrejtőzik a sötétségben, aztán ahogy hajnalodik, lassan előbúj, megmutatja magát, és amikor a nap felkel – ekkor a legszebb – ragyog, csillog a felszíne. Mindezt csakis a férfi kedvéért.

Épp ezért lett dühös, amikor az öreg nem jött. Olyannyira mérges lett, hogy minden állatkát, ami inni szeretett volna belőle, berántotta magához, elsodorta, és nem engedte szabadon addig, míg meg nem fulladtak.

A férfi nélkül telt a másnap és a harmadnap is.

A negyedik nap megelégelte ezt a mellőzöttséget, kikelt medréből, mert amit ő elhatároz, azt meg is teszi.

Az ösvényen haladt a házikóhoz, befolyt ablakon, ajtón, átkutatta azt a néhány szobát, ami volt. Az utolsóban találta meg az öreget. Az ágyban aludt, lázasnak tűnt. Segíteni akart rajta. Körülfolyta, hogy csökkentse lázát. A férfinak jólesett a patak közelsége. Jó hogy itt vagy, suttogta.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top