+ Építészet

Látogatható Domitianus stadionja Rómában

Domitianus stadionja az 5. századig működött, a bokszot, birkózást, futóversenyt 30 ezer néző láthatta.

Megnyitották a látogatók előtt a római Navona tér alatt húzódó ókori stadiont, melyet Domitianus császár emelt az egykori római sportesemények megrendezésére.

Eddig ritkán volt nyitva, most mindennap látogatható Domitianus stadionja. Szombaton este nyolc óráig nyitva tart és éjszaka vezetett látogatásra is lehetőség van.

Öt eurós (ezerötszáz forintos) belépőjeggyel az ókori Róma egyik legimpozánsabb középületének romjait csodálhatjuk meg. A császári stadion 68-ban nyitotta meg kapuit. A kétszázhatvanöt méter hosszú, több mint ötven méter széles ókori sportpálya nem „circus” volt mint a Circus Maximus, hanem stadion, mivel itt nem lóversenyeket, hanem futóversenyeket, birkózást és ökölvívást rendeztek.

Az 5. századig működő Domitianus-stadionba 30 ezer néző fért be.

A templomairól és szőkőkútjairól ismert Navona-tér a stadionra épült rá. A teret övező paloták a stadion nézőterén emelkedtek. A stadion romjai egy 1936-os útépítés során kerültek felszínre, de a Navona tér épületeinek alagsorában is láthatók.

A látogatók előtt most megnyitott stadionszárny négy méteres mélységben van a mai Róma utcaszintjéhez képest.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top