+ Zene

„Ákos után tűzijáték” – a Kiscsillag 4. albuma

Felszabadultabb hangzás, hangsúlyosabban fogalmazott közérzeti, közéleti témák. A Kiscsillag elmondja, miért.

Megjelent a Kiscsillag negyedik stúdióalbuma. A Szeles című anyagon az egyik legnépszerűbb hazai zenekar rátalált egy a korábbinál felszabadultabb hangzásra, emellett hangsúlyosabban fogalmaz közérzeti, közéleti témákban. Lovasi András és Leskovics Gábor (Lecsó), a két dalszerző elmondta, miért.

“Sejtettük, hogy a Kiscsillag útja, amit hobbizenekarként 2005-ben elkezdett, nem írható tovább, ennyi, három lemez volt a ‘negyvenesek garázsrockot játszanak’ dologban. A legutóbbi album, a 2011-es Néniket a bácsiknak! esetében talán túlzottan is beleéltük magunkat ebbe a szerepbe, és szigorúan lenyestük az összes olyan ötletünket, ami nem fért bele az általunk kitalált kiscsillagos szerepjátékba” – mondta Lovasi András énekes, gitáros, dalszerző.

Leskovics Gábor (ének, gitár): kicsit untuk is a korábbi hangzást, meg tetszettek azok a számok, amelyekben több volt a vokál, illetve az akusztikus és billentyűs hangszer. Így került képbe Császári Gergő (Erik Sumo Band, Magyar Császári Pillanatművek), aki az új lemezen közreműködött több hangszeren és vokalistaként, és így lesz ezentúl a Kiscsillag-koncerteken is. Császári Gergő játszott már Kiscsillag-dalokat Lovasi és Háy János két éve Kaposváron bemutatott zenés darabjában, a Kézben.

Tövisházi Ambrus, a lemez producere addig turbózta a hangzásunkat, amíg nyilvánvalóvá vált, ezt élőben nem fogjuk tudni visszaadni, kell valaki még – mondta Lecsó, aki mellesleg 31 éve a Pál Utcai Fiúk frontembere.

Tövisházi (Péterfy Bori & Love Band, Erik Sumo Band) volt az első két Kiscsillag-lemez producere is, a Néniket a bácsiknak! hangkeverése és masteringje viszont egy német hangmérnökkel, illetve egy dzsesszzongoristával készült. “A jó kapcsolat megmaradt, hogy mást ne mondjak, kiadóként érintve vagyok a Péterfy Bori-projektben. Tavaly nyár végén Ambrus jelentkezett a munkára, nekünk csak egy feltételünk volt, hogy az elejétől a végéig velünk legyen a lemez készítésénél” – mondta Lovasi András.

Fotó: Mohai Balázs

Fotó: Mohai Balázs

A Kiscsillag szinte önkéntelenül a Kispál és a Borzot idézi, ez nem is lehet másként, hiszen mind a négy tag zenélt a tevékenységét 2010-ben felfüggesztett csapatban (Lovasi mellett Ózdi Rezső basszusgitáros a korai időszakban, Mihalik Ábel dobos a végén, Leskovics Gábor pedig állandó közreműködő volt). A Szeles című lemez valamennyi szövegét Lovasi írta, ezek a korábbiaknál hangsúlyosabban feszegetnek közérzeti, közéleti témákat a mai Magyarországról. A címadó szerzeményben felveti például, hogy:

Hol van a boldogság, mi van a boldogsággal?

“Ez a lemez integetés annak a távolodó és valaha lehetségesnek tűnő álmomnak, hogy egyszer klassz lesz itt élni a jóakaratú embereknek. Szerintem mostanában nem lesz az, legfeljebb azoknak, akik szeretnek politikai vezércikkeket olvasgatni, és elhinni azt, ami azokban van” – fogalmazott Lovasi András.

Közérzeti dalok akár a Kispál, akár a Kiscsillag eddigi lemezein is voltak, csak talán most jobban összefügg a dalok motívumrendszere és inkább egy irányba mutatnak. Több dal Lovasi régóta készülő második szólólemezéről került át, ezek közé tartozik a Mi lehet?, amelynek egyik sorában a Kispál és a Borz 1992-es lemeze, a Föld kaland ilyesmi “kényszer, érdek, ösztönélet” hármasa köszön vissza. “Ez visszatekintés arra az időszakra, amikor 20 évesek voltunk és három fekete fabábúnak láttam őket, azóta a fejünk kalitkájába zárt pintyek lettek”.

A Ki találja meg? westernes-countrys zenéjében a szöveg a mai politikai elit erkölcsét bírálja, az Ollé, ollé című dalban pedig a jövőt kutatva egy zenészkollégának, Ákosnak jut fricska:

2084-ben, mint addig minden évben, Ákos után tűzijáték.

Lovasi utóbbival kapcsolatban megjegyezte: ezt még akkor írta, amikor nem lehetett tudni, mi lesz 2013. augusztus 20-án az ünnepi program. “Úgy örültem, hogy eltaláltam, nem volt szívem kihagyni a dalból”.

A Kiscsillag pénteken és szombaton az A38 hajón dupla teltházas koncerten mutatta be a Szelest a közönségnek, az album mind a tizenkét dala elhangzott. A két esten Császári Gergely mellett a Teslavox zenekarból ismert Hámori Benedek működött közre, utóbbi ütőhangszereken.

A Szeles áprilisban vinylen is megjelenik a Megadó Kiadónál. A zenekar tavasszal a vidéki klubkoncertek mellett folytatja. Idáig tudom a történetet című “színházszerű” fellépéssorozatát. Utóbbiban Vedres Csaba zongorista, valamint alkalmanként más-más vendégénekesnők (Péterfy Bori, Németh Juci, Pásztor Anna) is közreműködnek.

A Kiscsillag fele, Lovasi és Ózdi érintett a Kispál és a Borz idei “feltámadásában”: a zenekar júniusban a Fishing On Orfű fesztiválon első három-négy lemezéről fog játszani a két másik alapító taggal, Kispál Andrással és Bräutigam Gáborral.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top