+ Film

A törökök betiltották A nimfomániást

Lars von Trier filmjén a meztelenség és a szexuális jelenetek miatt ütött a cenzúra.

Meztelenséget és szexuális jeleneteket ábrázoló részei miatt betiltották Lars von Trier A nimfomániás című filmjének mozis forgalmazását a török hatóságok – értesült kedden a The Daily Telegraph brit lap.

A kétrészes produkció februárban sikerrel debütált a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A filmfolyam első epizódjának premierjét március 14-re, a második bemutatóját március 21-re tervezték Törökországban. A filmek csak 18 éven felülieknek ajánlva kerültek volna forgalomba. Hétfőn azonban a török filmes hatóság, amelynek vezető testületében a kulturális, a belügyi és az oktatási tárca képviselői ülnek, túlnyomó többséggel leszavazta a mozis bemutatást.

A döntés ellen szavazó Yamac Okur szerint a határozat kimeríti a cenzúra fogalmát: „elfogadhatatlan, hogy bármely mozifilmet eltiltsanak a kereskedelmi forgalmazástól. Korhatárhoz lehetett volna kötni, máskülönben ez cenzúra” – írta Twitter-bejegyzésében.

A nimfomániás egy nő szexuális ébredését meséli el gyermekkorától 50 éves koráig. A főszerepben Charlotte Gainsbourg látható Stellan Skarsgard és Shia LaBeouf oldalán.

Januárban Romániában is hasonló döntés született a filmről, ám a kulturális tárca végül felülbírálta a tiltást és lehetővé tette a produkció mozis forgalmazását.

A magyar filmszínházak január közepétől vetítik az első részt és február 6-án volt a második premierje.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top