+ Irodalom

A huszadik század unalmas története

Lehet, az unokaöcsémnek tetszeni fog a könyv, kár, hogy nem most van karácsony, rásóznám.

Aki azzal jön, hogy egy újszülöttnek minden történelemkönyv új, annak egyfelől igaza van, másfelől nem mondott semmit. És a semmit mondás most sikerült John Lukacsnak is, a híres, magyar származású amerikai történésznek, aki legújabb könyvében végigpásztázza a huszadik századot, de egy közhelyszótár ehhez képest maga az újítás és eredetiség. Stílusa is olyan száraz, hogy a kétszersült omlós puding e könyvéhez képest, és szórakoztató, vicces avagy anekdotisztikus adalék egy biológiai lexikonban is több lehet, mint itt.

Rendben, szerzőnk már nem fiatal, hovatovább a műfajnak is van jogosultsága (nevezzük népszerűsítő-oktató történelemírásnak) – miért ne lehetne bő kétszáz oldalon összefoglalni a huszadik századot? Hadd okuljanak a fiatalok, hagy elmélkedjünk el mi is azon, ami volt, hisz pár évtizedet csak éltünk mi is abban az átkozott és véres században, amire így már vissza is tudunk emlékezni. De rögtön lebukik a fejünk, ha egy fejezet úgy indul, hogy „Az Egyesült Államok története eltér más nagy birodalmakétól.” Nem mondja?! Azon meg inkább kiakadunk, ha olyan sommásan odavetett mondatokat olvasunk, hogy Gavrilo Princip, az 1914-es szarajevói merénylő „Szerbiából jött terrorista” volt. Ha zárójelbe tesszük Lukacs olykor előbukkanó szláv-fóbiáját, de beszámítjuk, hogy mégiscsak a Pázmány Péter Tudományegyetemre járt, és nem egy lebutított hátsó-amerikai középiskola szintjén rekedt meg, szóval, a térségünket érintő kérdésekben elvárnánk tőle egy kis pontosságot. Ugyanis Princip boszniai születésű volt, ott élt és tanult, és ugyan máig vitatják, miként és hogyan instruálták Belgrádból az Ifjú Bosznia tagjait, akik a Ferenc Ferdinánd elleni merényletet kiötölték, azért azt tegyük hozzá, hogy Princip ugyan szerb nemzetiségű volt, de nem csak szerb társaival Jugoszláviát akart, nem Nagy-Szerbiát. Hogy terrorista volt-e, az meg nézőpont kérdése, másoknak nemzeti hős ő. Az meg különösen pikáns, hogy miközben a magyar történelem egy jó része arról szól, hogy Bécsre öltögettük nyelvünket és átkoztuk, ha mások tették ezt, a megértés szikrája sem csiholódik ki, sőt. (Princip, 1914 azért fontos, mert a Hobsbawm-féle bon mot szernt a rövid huszadik század akkor kezdődött.)

Meghajolunk Lukacs korábbi munkássága előtt, de ennek a könyvnek se sava, se borsa. Ugyan érthető, ha valaki egy hosszú karrier vége felé összegző munkát is le akar tenni az asztalra, de hát – még egy idézet – azzal semmit sem mond, ha azt állítja, „A huszadik század erősen átmeneti jellegű volt.” Ezt a mondatot még a középiskolában is pirossal húzná alá a töritanár, mi viszont nem is értjük, mit akar a szerző mondani. Semmit, gyanítjuk, már csak kopogott a billentyűzet, hisz ilyen értelemben minden század átmeneti, mert másik két század közt van.

Persze, lehet, az unokaöcsémnek tetszeni fog a könyv, kár, hogy nem most van karácsony, rásóznám. De ha valamit a kezébe akarok majd adni, az inkább Patrick Ouredník Europeana c. kötete lesz, melynek alcíme épp az, ami Lukacs könyvéé: A huszadik század rövid története. Az még egy kicsit rövidebb is, viszont százszor szellemesebb, érdekesebb és eredetibb. Igaz, azt egy író írta. És abból kiderül, a huszadik század nem egy unalmas politikatörténet háborúkkal, politikusokkal, hanem hús-vér emberekkel, őrült eszmékkel, fejlődéssel és hanyatlásokkal. De ahol szellem is volt – no nem az a huhogós, hanem eszmék, ideák, gondolatok, ötletek.

John Lukacs: A huszadik század rövid története. Budapest: Európa, 211 oldal, 2990 Ft

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top