A szokásos szilveszteri moziba járós napomon néztem meg Walter Mitty titkos életét. Ez, ugye, nem most volt, nincs mentség. Ha csak az nem, hogy nem volt hová megírni.
A film előzetesén izgalmas jelenetek forogtak, igaz, nem 3D-ben. Ezt, mondjuk, csak részben sajnáltam, mert messzelátó szemüvegre 3D-set húzni nem a legkényelmesebb. Mindig drága bölcsész barátomat juttatja eszembe, aki nyáron két szemüvegben járt, az erős dioptriásra húzta rá a napszemüveget. Néha meg fordítva.
A Walter Mitty titkos élete jól összerakott film, láthatóan izzottak benne a szekvenciák. Mitty (Ben Stiller) szürke hivatalnok, aki saját fantáziavilágában él, és sokszor nem tudja megkülönböztetni a valóságtól – nehéz is. A Life magazin fotóarchívumában dolgozik, milliónyi kép között. A magazin egyik világjáró fotósa Walteren keresztül tartja a kapcsolatot a lappal, de még nem látta senki, csak a képeit. Walter rajong a fotós munkáiért, ám az utolsó küldeményből eltűnik az egyik negatívkocka. A Life most áll át kizárólag online megjelenésre, és az utolsó papír-szám borítójára épp a hiányzó képet szeretnék. Walter nyakába veszi a világot, hogy megkeresse a fotóst, ha törik, ha szakad. Ez azért egy álmodozótól ritka nagy teljesítmény.
Aztán mégis leül a film, valahogy nem elég őrült. Az, mondjuk szép, amikor az isten háta mögötti kocsmában csizma alakú korsóból isszák a sört. „Kérek egy kiscsizmát!”
Természetesen van női száll is, Walter egyik új munkatársnője, akit a srác egy ismerkedő oldalon akar fölcsípni. Aztán mégis marad a munkahely, a házi nyúlra lövöldözés. Pedig lett volna benne fantázia: két ember két különböző kapcsolata virtuálisan és a melóban. Helyette lett egy kisfiát egyedül nevelő anyukával dédelgetett románc. Nem a szex hiányzott belőle, az élet.
De azt megkaptuk a filozófus fotóstól, aki, mikor Walter rátalál, hópárducokat fotóz a hegyekben. Az élet arra való, hogy megéljük – és nem kattintja el a gépét a hópárducra.
Azt hiszem, több volt benne, mint amit Ben Stiller színész-rendező kihozott James Thurber 1939-ben megjelent azonos című novellájából. De azért megnézném még egyszer, főleg azért a jelenetért, amikor a fotóriporter egy repülőgép tetején állva belerepül a kitörő vulkán hamufelhőjébe.
