+ Irodalom

Udmurt szonett Ildikóról

Vjacseszláv Ar-Szergi udmurt író a Káma folyó mellől, Szándor Potyofi kötelező olvasmánya volt.

Vjacseszláv Ar-Szergi udmurt szerző a Pécsi Íróprogram 2014. fabruári vendége. Meglehetősen messziről, a Káma folyó mellől, Izsevszkből érkezett. Nem csoda, hogy személye, történetei több mint érdekesek.

A 41 éves kora óta az udmurt Nemzet Írójaként főfoglalkozású alkotóról tényszerűen olyanokat lehet sebtiben elmondani, hogy 50-nél több könyvet adott ki eddig. A ma 52 éves Ar-Szergi valaha 27 évesen lett az akkor még javában Szovjet Írószövetség tagja – ezért a Szovjetunió felbomlása után sokan kárhoztatták, de mint állítja, kizárólag  azok, akik szintén nagyon szerettek volna tagok lenni, csak valami miatt nem kerültek be… Hiszen ő maga amúgy nem volt párttag, még csak kommunistának sem merte volna titulálni magát. Egy kicsi, a finnugrok népcsoporthoz tartozó faluban látta meg a napvilágot, és tíz éves koráig nem beszélt mást, mint udmurtot, akkor jött be az iskolában az orosz. Édesapja a tengerészetnél szolgált, minek köszönhetően nem sokat látták, ám még így is meri állítani, hogy csodás gyerekkora volt. Nem volt szinte semmijük a házukon kívül, ám elégedettek voltak azzal, ami adatott a számukra.

Számunkra, nyilván, udmurtsága a legérdekesebb. Külső jegyei alapján, ha teljesen ismeretlenül meg akarnám tippelni, milyen származású, esetleg azt mondanám, hogy szláv, de nyilván eszembe sem jutna finnugornak, és azon belül is udmurtnak mondani. Ő maga nem harcos udmurt, noha akapvetően büszke, és különösen fontosnak tartja a magyarokkal való kapcsolatot. A “nagy nyugati testvér” – ezt én értelmezem így – léte nagyon ott élhet a fantáziájukban: mindenki tudja az uráli népek közül, hogy volt egy társaság, aki egyszer csak fogta magát és odébb állt;  ezek vagyunk mi, magyarok. Ott a mai napig van “Madzsar” és “Hun” névű falu; és persze az utóbbi évtizedek során rengeteg kapcsolat szövődött Magyarország és a kis népek között. Náluk is avattak Reguly Antal-szobrot, és “Szándor Potyofi” kötelező olvasmány minden kisgyerek számára.

Ám a legérdekesebb felvetés, amivel Vjacseszláv Ar-Szergi legalább két ízben élt, egyszer Páva Zsolt pécsi polgármester felé, majd a Szegedi Tudományegyetem vendégeként, hogy mi, magyarok mért is jöttünk el onnan? Vajon mi nem tetszett? Ez azért különösen fontos, mert az udmurtok meg vannak győződve róla, hogy a magyarok alapvetően udmurtok ám, csak már nem így nevezzük magunkat. Rendben van végül is, hogy itt élünk, oly messze az őshazától, de itt lenne az ideje, hogy visszatekintsünk, és megkeressük, sokkal intenzívebben, mint tesszük, az igazi otthonunkat…

A Szovjetunió történelmének még hézagos ismeretében is könnyen el lehet képzelni, hogy az udmurtokat sem kímélték az elvtársak. Koba – Vjacseszláv Ar-Szergi máiog így emlegeti Sztálint – az udmurt értelmiséget is lefejezte, gyakorlatilag mindenki, aki a népért, a kultúráért, a hagyományok őrzéséért tenni tudott, ment a gulágra, a lágerekbe, vagy egyszerűen kivégezték. Ebből a helyzetből kellett, kellene ma is még felállni, újra építkezni.

ar-szergi könyve lepkelelkekÉs ma már el lehet mondani, Vjacseszláv Ar-Szergi művészete ennek a folyamatnak fontos része. Egyik legfontosabb műve, a Lepkelelkek Kozmács István fordításában magyarul is megjelent 2000-ben. Ez egy krimi, viszont a cím onnan ered, hogy az udmurt elképzelés szerint az ember lelke egy lepke, ami néha elhagyja a testet, például alváskor is, röpköd-röpköd, majd visszatér. Legalábbis, amíg élünk…

De legalább ennyire jelentős, ha már az udmurt-magyar kapcsolattartásról van szó, hogy az ő szerkesztésében-szervezésében sikerült létrehozni egy olyan magyar költészeti antológiát, amiben az Ómagyar Mária-siralomtól kezdve egészen a kortárs költőkig olvasható költészetünk java.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy sok, valamelyik kis néphez tartozó szerzőhöz hasonlóan jó ideje Vjacseszláv Ar-Szergi is kétnyelvű írónak mondhatja magát. Mivel Izsevsz után Moszkvában tanult, és a “környezet” is megkövetelte, oroszul is anyanyelvi szinten beszél – és ír. Erről ezt mondta: – Több oka van, hogy egy idő után elkezdtem oroszul is írni és publikálni. Egyrészt sok orosz barátom volt, hogy akik panaszkodtak, hogy érdekes embernek tartanak, szeretnek, milyen kár, hogy nem értik, amit írok… Másrészt, főkép a rendszerváltás után, rá kellett jöjjek, hogy még Udmurtföldön is oly keveseket lehet megszólítani irodalommal, mással foglalkoznak az emberek. Az orosz nyelv lényegesebb szélesebb olvasótábort jelent, bizonyos fokig érvényesülési lehetőséget és – nincs mit szégyellni rajta –  pénzkeresetet. Akkor, amikor én magam is, sok kis nemzetiségű író kezdett el oroszul írni, és attól fogva számíthatjuk magunkat két nyelvű írónak.

Pécsett Vjacseszláv Ar-Szergi  nagyon jól érezte magát. Ennek része volt, hogy az otthoni mínusz 20 fok után belepottyant a még nálunk is szokatlanul enyhe februárba, a maga 10-12 fokos időjárásával. Másrészt a hazai finnugristák már jó előre dörzsölték a tenyerüket, hogy ilyen jeles szerzővel találkozhatnak, úgyhogy programban nem volt hiány. Vjacseszláv szerepelt a pécsi, a szegedi, a budapesti egyetemen, sőt, még Nyitrára is eljutott. Kirándult az Ormánságba és Bécsbe, látta a Balatont és apró, alföldi tanyákat, amik valamiért különösképp tetszettek neki: – Ó, ha egy ilyen házikóban lakhatnék és írhatnék, és még lenne mellettem egy “gyévocska” is… – mondogatta kópésan. Pécsett hihetetlenül hamar eligazodott és talált magának orientációs pontokat. Bár az angol tudása nem éppen tökéletes, és tudható, hogy a magyarok idegennyelv-ismerete milyen fokú, Vjacseszláv egykettőre úgy beszélt a Barna Sörözőt üzemeltető Tiborról és Erzsébetről, vagy a lakásához legközelebbi boltban kiszálgáló Ildikóról, mint meghitt barátairól. – Ó, Ildikó! – sóhajtotta huncut pátosszal – Rólad még kell írnom egy szonettet.

Azt hiszem, valahol ez az egész Pécsi Íróprogramnak az értelme. Lehetőséget teremteni – és aztán örülni annak, ha ezt a lehetőséget valaki a legjobb értelemben véve kihasználja. Már nagyon várom, hogy Vjacseszláv Ar-Szergi milyen Pécs Naplóval örvendeztet meg bennünket!

Méhes Károly

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top