+ Zene

Buda Folk Band: Magyar Világi Népzene

„Kénytelen vagyok azt mondani, övék ma a világ egyik legizgalmasabb hardcore muzsikája…”

Az elsőként szerzői kiadásban megjelent albumot januárban a World Music Charts – európai világzenei toplista – második helyére szavazta be a 24 ország 48 világzenei szakemberéből álló zsűri. A lemez most a Fonó kiadásában nemzetközi terjesztésben és a digitális felületeken is elérhető lesz.

A Buda Folk Band, az autentikus gyökerekből elsajátított tradicionális népzenét emeli át a 21. század urbánus környezetébe, ezáltal a népzene egyfajta városi hagyományőrzését hozva létre. Albumukon saját szerzeményeik mellett, autentikus népzenei számok is felcsendülnek, hangsúlyozva ezzel a zenekar mottóját: Legyen a népzene mindenkié!

Kénytelen vagyok azt mondani, övék ma a világ egyik legizgalmasabb hardcore muzsikája, és tessék mindezt akusztikus megszólalással érteni. (2013, Lángoló Gitárok, Rácz Mihály)

A Buda Folk Band tagjai gyerekkoruktól kezdve foglalkoznak a magyar és más kelet-európai népek zenei hagyományával. Számukra természetes az autentikus népzene jelenléte a városi kultúrában. A népzene mellé más zenei műfajokból is szívesen merítenek gondolatokat, így hozván létre egy sajátos, ugyanakkor rendkívül színes zenei vegyületet. Zenéjüket úgy nevezték el, hogy „világi” népzene, mely szójáték arra utal, hogy meggyőződésük szerint a magyar népzene már önmagában is világzene. Ezt az elképzelést olyan hangszerekkel valósítják meg, amelyek Magyarország területén nem mind őshonosak, de a Kárpát-medencében és a környező népek kultúrájában megtaláljuk őket. Ilyen például a hagyományos magyar népi hangszerek mellett, a kaval, a tambura, a koboz vagy a tangóharmonika. Első lemezük, a Sűrű Vándor 2011-ben jelent meg. A Buda Folk Band kedvelt zenekara a magyarországi és az európai fesztiváloknak. Az elmúlt években gyakran léptek fel külföldi és belföldi előadóművészekkel.

Maruzsenszki Andor – hegedű, kórus, fütty

Takács Ádám – hegedű, brácsa, kórus,

Csoóri Sándor “Sündi” – kontra, bolgár tambura, koboz, ének, kórus

Éri Márton – brácsa, kontra, kórus

Salamon Soma – harmonika, furulya, kaval, kórus

Pénzes Géza – bőgő, gitár, kórus

km.: Márczi Anna “Tücsi” – ének

Zimber Ferenc – cimbalom

1. Tengerpart 2. Seregegere 3. De szeretem 4. Kicsi madár 5. Verbunk 6. Hortobágyi 7. Kövecses út 8. Legényes 9. Hajnali 10. Édes, kedves 11. Csigirigiri 12. Ördögpille

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top